Előtte
2021.05.13; csütörtök

Egy csomót akartam írni arról, hogy milyen volt eddig az év, de végül csak legyintettem. Úgyis tudjátok. Mindenkinek ugyanolyan szar volt.

El akartam menekülni márciusban. Hat napos gyalogtúra a Börzsönyben, 150 kilométer, emberek nélkül. Nem jött össze. Utólag nem is bánom. Ahogy néztem a vadkemping fórumokon, boldog-boldogtalan ment az erdőbe vadkempingezni. A Börzsönyben konkrétan remetevárosok alakultak ki.
Áprilisban is el akartam menekülni. Összeraktam hat darab hegyi bringatúrát, egri központtal. Gondoltam, elleszek a családnál. Aztán durván beromlott a vírushelyzet, inkább maradtam itthon.
Május. Áprilisban megkaptam mind a két oltást, május közepére lejárt a két hét is. Védettségi van, oltásigazolvány van. Nej átesett a covidon, nem kaptam el.
Most már menjünk.
Az előzetes tervekben egy nógrádi bringatúra szerepelt május elején. Azt elvitte az oltásra váró két hét.
A következő bringatúra május közepére lett ütemezve. Izmos hatnapos túra, gyakorlatilag egy jó nagy kör a Dunántúlon. Ezt megcsinálom, ha kisbalták potyognak az égből, akkor is.
Nos, majdnem.
Közvetlenül a túra előtt ránéztem a Windyre. Ez ugyanis radarszerűen mutatja mind a szél, mind a hőmérséklet, mind az eső előrejelzést. Tudom, hat napra nem igazán érdemes nézegetni, de kíváncsi voltam, nagyjából mi várható.
Egy nap lesz enyhe eső. Egy másik nap közepes. Négy napon keresztül pedig szakadni fog. Nem országosan, csak mindig ott, ahol leszek. A hőmérséklet 10-17 fok között lesz, de szélben, esőben ezt sokkal hidegebbnek fogom érezni.
Kemény.
Még jó, hogy ilyen távra általában nem szokták eltalálni az időjárást. Ugyanis bármi lesz ehelyett, csak jobban járhatok.
Persze tutira most fogják pontosan eltalálni.

Van jó hír is. Valahogy ráéreztem, hogy az eredeti túrát át kell szerveznem. Eredetileg ugyanis bikepacking túrát terveztem. Minimális cucc, térképen nem is szereplő ösvények, vadkemping ahol elér az este. Aztán kitaláltam, hogy vinni kellene a drónt is, de az már nem fért el sehol, oké, akkor legyen a nagyobb táska, de akkor bukom az ösvényeket, jó, legyenek utak, aztán a próbapakolásnál kiderült, hogy még ez a táska is kicsi, vinnem kell a nagytúrásat, az viszont nem vízálló, nézzünk már rá az időjárásra… hát, izé. Akar a fene egésznapos esőben bringázás után még sátrat állítani, reggel meg esőben bontani, közte meg a sátorban kuksolni. Keressünk fedett szállásokat. Nincsenek. Legalábbis arra, amerre eredetileg terveztem. Újratervezés. Rengeteg telefon különböző szálláshelyekre. Nyitva vannak? Tényleg? Végül pár nappal az indulás előtt összeállt a túra. Mindenhol ágyban alszom, tetővel a fejem fölött. Így végülis kevés lett a cuccom, azaz elég lesz a télen beszerzett két kisebb táska is, melyek helyből vízállóak. Szükség is lesz rá.

Ruhák. Legalább négyszer pakoltam újra. Szerdán még 26 fokos meleg volt, csütörtökön már 12 fok, esővel. Elszaladtam reggel bringával az okmányirodába, pulóver, télikabát… és fáztam. Pénteken meg indulok. Ember, mi lesz ebből?
Végül kiszórtam a könnyű ruházat nagy részét. Síelő aláöltözet, polár pulcsik, bringás télikabát, csősál, polár kesztyű. Május közepén. Élni tudni kell.
Túranadrágból is befogtam kettőt. Amíg az egyik szárad (hol?), addig a másikat veszem fel. A teljes külső ruházatomat – nadrágok, kabát, cipő – impregnáltam.

De menni akarok. Így is.

A fentiekből úgy tűnhet, hogy volt bőven időm a tervezésre. Hát piszkosul nem. Nem hiszek túlvilági, emberfölötti lényekben, de amikor túrázni indulok, ez a nemhit meginog. Normál időszakban ugyanis telnek a napok. Szépen, komótosan. Van olyan, hogy napokig nincs munkám és ráérek tanulni. Abban a pillanatban, hogy elérhető távolságba kerül egy túra, mindenféle régen látott mitológiai lények emelkednek ki a sötétből, és mindegyiknek most azonnal kell valami, de olyan mennyiségben, hogy a napi 30 óra sem lenne elég. Jelenleg csütörtök este van, holnap reggel indulok. Három hete percre pontosan kidolgozott menetrendem volt minden nap. A naptáram nem is kitöltve volt, hanem telesatírozva. A blogon láthattad is, gyakorlatilag hetekig nem írtam semmit.
És akkor szervezzem meg a túrát. Hogy minden jó legyen. Meg hogy ráhangolódjak. Hogy ne felejtsek itthon egy vezetéket, mely nélkül nem tudom majd tölteni a drón kontrollerjét. Jut eszembe, frissíteni kellene a drónon a firmware-t. Sikerült. Nézzük meg. Azt mondja, hogy az új firmware nem kompatibilis az eszközzel. Hogyan? Én csak azt mondtam neki, hogy update. Le lehet szedni? Nem. Elindul a drón? Nem. Anyád. Minden kikapcs, minden bekapcs. Jé, most már kompatibilis.
Meg ilyenek. Volt egy nap, amikor egy csomó helyre mentem, ezt meg azt beszerezni. Mindent a naptáramba írtam. A helyeket is, a bevásárlólistákat is. Aztán egész nap téptem a hajamat. A mobil semmit sem látott. Nyilván megpróbáltam kezelni az incidenst, de csak egyre mélyebb lett a mocsár. Végül bevásároltam fejből. Itthon ránéztem böngészőből. Ott van minden. Szépen beírva. Miért nincs ott a mobilon? Miért nincs ott a másik mobilon? Miért nincs ott a mobilon, ha a mobil böngészőből nézem? Mi van itt? Nos, az, hogy a desktop böngésző a háttérben nem tudta felszinkronizálni a változásokat. de ezt nem árulta el. Csak amikor bezártam a böngészőt, akkor figyelmeztetett, hogy elveszítem a nem mentett adatokat. Melyeket? Azt nem mondta meg. De volt egy tippem. Az újraindításkor pedig látszott is, hogy egy egész napi naptárbejegyzés veszett el. Amely alapján be kellett volna vásárolnom.
Aztán a track-ek. A tömérdek újratervezés. Lett vagy 18 kicsi/nagy track, vannak gerincek, vannak lokális módosítók. Minden rá a túragps-re, meg a mobilra, természetesen egyenként minden leellenőrizve, mert ez is olyan szar, mint minden, ami informatika.
Tényleg egy őrület volt. Egy évek óta halogatott hat alkalmas oktatásról most találták ki, hogy feltétlenül meg kell csinálnom. Most. Én általában pontos ember vagyok, de volt olyan alkalom, hogy azért jelentkeztem be két perccel később, mert még ennyi kellett, hogy legalább egyszer átolvassam a jegyzeteimet. Arról, hogy miről is kell beszélnem. Csütörtök délután projektindításhoz technikai információk átadása. Telefonon elérhető leszek? Ja. Ha az autók zajában meghallom a mobil csörgését, meg a szakadó esőben lesz valami esőbeálló.

Gyakorlatilag esélyem sem volt rá, hogy kialakuljon az a bizonyos ‘jóleszez’ érzés, mely a kalandos túrák előtt általában ki szokott alakulni. Persze az eddigi előjelek után az sem biztos, hogy jó lesz.

Ja, szegény ember, meg az ág. Húzza. Szerda este megettem négy szelet feketeerdei sonkát. Romlott volt. Csütörtök egész nap vékonyfosás. Óránként. Vidám lesz így a pénteki menet. A vécépapírt mindenesetre a táska tetejébe raktam.

Akkor pár szó magáról a túráról. Első körben megnézem, milyen az Eurovelo6 a határig. Illetve, majdnem a határig. Annyiszor szidtam már, most személyesen is meg akarom nézni, hogy Tass után is olyan tré-e, mint addig. Mohácsnál elkanyarodok jobbra. A Dél-Dunántúl nekem gyakorlatilag kimaradt az életemből. Villány, Siklós, Harkány, Szigetvár. A Balaton partját leszámítva Somogyban sem voltam még soha. Így Szigetvár után csavargás a Zselicben. Kaposvár, majd irány a Balaton. Onnan pedig a jól ismert úton (Balatonakarattya – Székesfehérvár – Velencei-tó – Budapest) haza. Hat nap, olyan 600 kilométer. Lesz olyan nap, amikor 1200 méter szint fog befigyelni. Izgalmas lesz. Meg sportnak sem utolsó.
Bár félek, hogy túlélőtúra lesz belőle. Egy ronggyá ázott, hasmenéses Bear Grylls.

Utána
2021.05.20; csütörtök

Természetesen lesznek részletes leírások is, itt csak összefoglalom, hogy a fenti tervekből mi is valósult meg.

Ami tökéletesen bejött, az az időjárás. Vagy mindent borító szélvihar volt, vagy szakadó eső, vagy mindkettő. A hasmenést is jól tippeltem meg, két napig bokorba rohangáltam, utána ez a vonal leépült, a maradék napokra bejött helyette egy nagyon durva reflux. Hiába vettem be rá gyógyszert, a sav csak végigmarta a nyelőcsövemet. Innetől élmény volt nyelni.

A rossz idő miatt meg is lett húzva a túra. Mohácsnál nagyon eláztam, ezek után nem volt kedvem belerakni a napba a 25 kilométeres kerülőt. Mentem Pécsnek, majd onnan Szigetvárra. A következő nap még jobban ütött, pont a Zselicben érkezett fölém egy viharzóna, annyira eláztatott, hogy menekültem, ahogy tudtam. Dehogyis mentem el erdészutakra csavarogni. A többi út terv szerint alakult, ha csak a távolságra gondolok. Az időjárás viszont sokkal pocsékabb volt a vártnál.