Sok évvel ezelőtt egy spontán tűz melletti sütögetés alakult ki a szomszédok között az akkor még játszótér helyett csak gyepes területen. A szembeszomszéd kihívott engem is, majd egyből eldőlt, valószínűleg túltöltötte magát. Ottmaradtam egy csomó ismeretlen emberrel, de hát ezt hívják úgy, hogy szocializáció. Beszélgettünk. Valahogy kiderült, hogy az egyik fazon valami művészettanár és istenbizony nem erőltettem a témát, de kiderült az is, hogy szoktam rajzolgatni. A pacák meglepődött, majd megkérdezte, hogy tudok-e mutatni rajzokat.

Én akkoriban kisérletezgettem azzal, hogy valahogyan próbálgattam a tevékenységemet könyvek formájába terelgetni.

Van egy oldal, a lulu.com. Kicsit munkás a dolog, de ha összeraksz egy megfelelően szerkesztett pdf fájlt meg egy frankó borítót, akkor könyvet csinálnak belőle. Úgy értem, hogy valódi könyvet, igazi ISBN számmal és minimális anyagiakért az Amazonra is kiteszik. Egy időben komolyan játszottam vele, de mára felhagytam vele. Rajtam kívül valószínűleg nem érdekelnek senkit ezek a könyvek papír formában, elektronikusan meg ugye fent vannak a blogon.

Sokszor írtam már, hogy ez a blog valamikor karikatúrablogként indult, majd ez a műfaj lassan kikopott. Egy ideig tologattam a régi rajzokat mindenféle tárhelyekre, weboldalakra, de egy idő után elegem lett belőle. Összeraktam egy pdf-et és kitettem a könyvek közé. De előtte még megluluztam. Azaz csináltam egy olyan pdf-et, amelyből fizikai könyvet lehetett nyomtatni. A színes oldalak cefet drágák voltak, igyekeztem spórolni. Apró, nehezen olvasható betűtipusokkal, kevés köztes helyekkel. Az első eredmény borzalmas lett. Sajnos csak papíron, a képernyőn egészen jól nézett ki a könyv. Ebből rendeltem magamnak két példányt. Némi fejvakarás után, okulva az okulandókból, jelentősen átdolgoztam, kinyitottam egy kicsit jobban is a pénztárcámat. Ez a példány már valamennyire vállalható lett. Ebből is rendeltem kettőt. Mára mindkettőből egy darab maradt, itt figyelnek a könyvespolcomon.

Nos, azt a vállalhatatlanul vacak példányt vittem ki a pacáknak. Mivel addigra már kiderült, hogy tipográfiát oktat (veszélyes emberek, tudnék róluk mesélni), kifejezetten felhívtam a figyelmét, hogy a tipográfiával ne foglalkozzon, én is tudom, hogy szar. Ha a rajzokra kiváncsi, akkor koncentráljon azokra. Ehhez képest leordította a hajamat. Nyilván a tipográfia miatt. Nem lettünk barátok. Nem is maradtam sokáig, otthagytam a francba a társaságot. A könyv ott maradt a hapsinál, nem erőltettem, hogy értemenjek. Aztán egyszer elköltöztek. Legyintettem egyet, tutira fel fogja használni állatorvosi lóként, de marhára nem érdekelt.

Na most, nem tudom, te szoktál-e szelfszörfölni? Én úgy évente egyszer beírom a gugliba a nevemet és megnézem, mit tud rólam az internet. És hoppá. A doksi.net oldalon a Művészet/Középiskola kategóriában ott figyelt a könyv. Szélesen vigyorogtam. Mégiscsak jó lett az a szerencsétlen könyv valamire. Gondolom, több órán keresztül darabokra szedik az összes hibáját, a nebulók pedig elszörnyülködnek, hogy mik vannak.
Megint sikerült edukálnom.

[PS]
Ez a legvacakabb. Amikor megírsz egy cikket, szépen végigvíve a gondolatot, faragsz is egy csattanót a végére… aztán kiderül, hogy az egész egy nem egészen alapos körültekintésre épült. Egyszerűen a Művészet/Középiskola kategória félrevezetett. Reflexből adta magát, hogy az a bizonyos illető volt. De nem. Ugyanis az írás után visszanéztem és megtaláltam, hogyan lehet gyorsnézettel belenézni a doksiba. Rajzok ugyan nincsenek benne, de a szövegből egyértelmű, hogy egyszerűen csak a blogról szedték le a pdf-et és rakták ki a saját oldalukra. Nyilván lehetne hümmögni, hogy CC, meg izé, de nem lényeges.
Persze ettől még a sztori eleje igaz, csak a történet önmagában olyan… féloldalas.