Passo régi videóit nézegetem. Nem azokat, amikor Európát szeli keresztül-kasul, nem is azokat, amelyekben alpesi hágókat (passo, ugye) mászik meg, hanem azokat, amelyekben dolgozik. Natura 2000-es megfigyelőként a cég területeit járja be (bringa, vadkemping, naná) és közben figyeli a növényeket, meg az állatokat.
Le vagyok nyűgözve. Kiugrik elé egy béka és már mondja is, hogy ez egy barna ásóbéka. Illegeti magát egy madár, ő pedig vágja, hogy az egy gyurgyalag. Nyilván egy megfigyelőnek ez alaptudás.
Nekem viszont fogalmam sincs, honnan lehetne ezt a tudást beszerezni.
Érdekelni ugyanis érdekel. Rengeteget vagyok kint a szabadban, vízeken, erdőkben… és jórészt fogalmam sincs, mi vesz körül. Ismerek vagy tíz fát, öt madarat, 15 rovart… és ennyi. Az utóbbi években tömegesen rendeltem mindenféle növény- és állathatározót, lassan egy könyvespolcon csak azok vannak.
Egyik sem ér egy hajítófát sem.

Megjegyzem, ez valahol annyira, de annyira emberi. Ezek a fák, madarak, rovarok köszönik szépen és elvannak anélkül, hogy az ember elnevezgetné őket. És valójában tökmindegy is, hogy az a madár ott egy belga sörpukkancs, vagy egy háromkerekű pakukmadár. Ezeket a neveket mi adtuk nekik, az állatoknak fogalmuk sincs róla. Mégis, valahogy fontosnak érzem, hogy tudjam a nevüket. Mert az az első lépés ahhoz, hogy megismerjem őket.

Kicsit kalandozok itt össze-vissza. Igazából nem akartam többet, mint felhívni a figyelmet ezekre a videókra. Az, hogy nekem mekkora öröm, amikor rávágja egy madárra, hogy az ott egy egerészölyv, vagy egy szürke légykapó, az teljesen magánügy.