RSD ledöfve

Ez egy nagyon régóta dédelgetett elképzelés volt: egy nap alatt végigtolni a Ráckeve-Soroksári Dunát.
Aztán valamelyest finomítottunk az elképzelésen.
– A Kvassay zsiliptől az M0 hídig eléggé ipari a terep. A zsilipnél a beszállás is nagyon gáz, meg a logisztika is. Induljunk inkább Dunaharasztiból. Az is 45 kilométer.
– Eredetileg az lett volna a cél, hogy szombaton lefelé evezni, Tasson megaludni, vasárnap meg vissza. Végül erre nem lett időnk, na meg az erőnlét sem jött össze ebben az elcseszett évben.

Logisztika:
– Nej kajakja fel a Fiatra péntek délután.
– Szombat hajnalban leutazás a Fiattal és Nej Peugeot-jával Tassra. A Peugeot ott maradt.
– Fiattal vissza Dunaharasztiba. (45 kilométer.) Ott a csónakházból előástuk a kajakomat és vízre tettük mind a kettőt.
– Este érkezés Tassra. A Pözsóval felmentem Dunaharasztiba.
– Átültem a Fiatba. Vissza Tassra.
– A Fiatra felpakoltuk a kajakokat. Vissza Dunaharasztiba.
– Nej átült az autójába.
– Éjjel hazakocogtunk.

Már az elején megcsúsztunk egy háromnegyedórával. De nem igazán érdekelt. Az utóbbi időben már lassan a vécére is határidókkel mentem, most el akartam engedni az időt, mint olyat. Megyünk, ahogy tudunk. Fejlámpánk van.

A meteorológia végre kellemes dolgokat duruzsolt a fülembe. A Duna mentén semmi eső sem várható, 26-30 fok, szél ugyan lesz, de északról, ami a barátunk. A Duna magas vízállása miatt eresztenek lefelé vizet az RSD-b keresztül is, azaz még lesz lefelé vivő áramlás is. Ennél tökéletesebb körülmények nem kellenek.

A kajak úgy indult meg, ahogy a mesében írják. Szigethalomig szűk a meder, értelemszerűen gyors a víz.
8-9,5 km/h sebességgel söpörtünk. Aztán megfáradtan elterült a Duna, a tempónk is visszaesett 7-8 közé. De még ebben is lobogott a hajunk. (Mármint Nejé.)

Nagyon hamar jött a szigetcsépi oldalág. Sasoltam is messziről, hogy nyitva van-e a kocsma. Nem kellett csalódnom. Sör, jégkrém, műzlicsoki. Pistabá nem volt.

Újabb felfedezés. Ebben az új kajakban nem az egyensúlyérzékemmel van baj, hanem az önbizalmammal. Szigetcsépig minden motorcsónaknál sikoltoztam, meg káromkodtam, aztán egy korsó sör és innentől egészen Tassig már csak a vállamat vonogattam. Pedig nagyon erős forgalom volt, egy csomó miniyacht, na meg a legbunkóbbak, a vízirendőrök. (Nem kerülnek ki, nem lassítanak.)

Nej axiómája: ha ott feszít a NŐ is a fedélzeten, akkor az a motorcsónak csak csutakgázon képes menni.

Újabb vágtatás. Szigetszentmárton. Nem kellemes látvány. Ahhoz képest, hogy Szigetcsépen mennyire tömve volt a szabadstrand, itt, az egykori kedvenc helyünkön semmi. A parton valami cég csapatot épített. Strandoló sem a parton, sem a vízben, pedig ekkor már dél volt és rohadt meleg. A nádas mellett árválkodott egy tábla, mely szerint a víz nincs bevizsgálva, mindenki csak saját felelősségére.

Az egész komplexumból egyedül a kocsma maradt. Igaz, ez is csak valami vészüzemmódban. Sörcsapolóból egy mobil darabot szereztek. Az új tulajnak kezd megjönni az esze, a faház mellett egy bográcsban csinált valami kaját. Zacskó mogyi, sör.
Az ivó viszont még mindig extra hangulatos, vendégek is vannak. De ez, ilyen közel Szigetcséphez, kevés.

Kiskunlacháza mellett kifigyeltem, hogy egy kenus vízitúra-csapat eltűnik a nádasban. Hoppá. Lehet, hogy van valami eldugott csatorna, amely kettészeli az Angyali-szigetet? Legközelebb be kell nézni.

Újabb nagy harapás: Ráckeve. Félóra csúszás lenne a tervhez képest, de ki a fene számolja? Itt nagyon leültünk. Fél háromkor érkeztünk. Ebédidő. Nagy gyros-tál, sör. Punnyadás. Gyakorlatilag a szokásos: nem azért pihentünk sokat, mert annyira fáradtak voltunk, hanem azért, mert nem volt kedvünk a következő szakaszhoz. Eredetileg innentől már nem terveztem megállást, a maradék 18 kilométert csak lenyomjuk egyben. De nagyon meleg volt, Nej kezdett kikészülni, így beiktattunk félúton egy pihenőt Dömsödnél.

Ez a strand egyike a közelmúltban felfejlődött strandoknak. Emlékszem, milyen sokáig nem volt itt semmi, most viszont kultúrált pázsit, fák, kikötőstég, gyerekpancsoló, strandbüfé. Utolsó sör.

Végül a befutó. Tass. Nem barátságos. Egy hosszú ív mögött van, gyakorlatilag csak párszáz méterről tűnik fel a szabadstrand. Addig a fáradt vándor csak evez, evez és nem tudja, mennyi van még hátra.
A szabadstrand sem az igazi. Amióta utoljára erre jártam, annyi “fejlesztés” történt, hogy köveket görgettek a gyep szélére, majd egy lépcsős stéget dobtak rajtuk keresztül. Csak hát régen enyhén lejtős, sóderes part volt. Végig. Nem egy darab stég. Szerencsére hagytak itt is valami gyerekpancsolót, ott ki tudtunk kötni.
18:45. Felmentem a töltésre. Felmértem a terepet. Nej valami apró pontként nagyon messze lemaradva. Közelben bolt. Meddig lehet nyitva? Mi van, ha hétig?
Legyen a bolt. Igen, hétkor zár. Huh, gyorsan vettem egy nagy adag jégkrémet, ásványvizet, Nejnek régcsát és szúnyogriasztót. Sokat kell majd várnia rám.

Aztán bepakoltunk mindent a kocsiba. Nej letáborozott a kajakok melleti padon. Én pedig nekiindultam.
Eleinte nem is volt baj, de a majosházi elágazóban elterelték a forgalmat a délegyházi tavak felé. Az 51-es forgalmát. Szűk utcákba. Derékszögű kanyar. Stop táblák. Vasúti sorompó. Kettő. Mindkettő vonattal. Az autók persze feltorlódtak. Dugó. Stop tábla. Állítólag Dunavarsányban lett volna irányító rendőr, de nem volt. Ha nem jártam volna be a környéket bringával, igen zavarba jöttem volna. Végül Taksonynál lyukadtam ki. Hurrá. Ez már mindjárt Haraszti.
Gyors átülés. Nejnek azt mondtam, hogy másfél óra. Már most elment majdnem annyi.
Visszafelé. Nézzük. Taksonyon át tudtam menni. Szuper. 51-es. Nem tereltek le. Szuper. Dunavarsány. És igen, még mindig ott volt a keresztbeállt rendőrautó. Megint elterelés. Megint végigbumliztam a délegyházi tavak környékét. Kész. Tasson már csak egy csontvázat fogok találni. Égbe mutató középső ujjal.
Erős szürkületben érkeztem meg. Egymásra néztünk. Aztán legyintettünk.
Megemeltük a két kajakot, elindultunk az autó felé. Ekkor harapta le egy szúnyog a fél fülemet. Nem, nem egyszerűen csak csípett: gyakorlatilag letépte a fülem felét és csak azért nem látszódik a hiány, mert a csípés miatt a maradék kétszeresére dagadt. Perszehogy eldobtam a kajakokat és csak ugráltam visítva a tassi éjszakában. Nej rezignáltan jegyezte meg, hogy ez mind semmi ahhoz képest, amit ő ebben a két órában a parton látott. Nem mertem rákérdezni.

Szerencsére a terelést már leszedték, mentünk simán Harasztiba. Nej átült. Úgy döntöttünk, hogy nem vacakolunk a csónakházzal, ezt a pár napot kibírjuk otthon négy kajakkal is. Aztán HÉV. Harasztiban kereszt. Soroksáron az ocsmány állomásos sorompó. Értsd: éjjel fél tizenegykor 3 HÉV-et kellett kivárnunk.

11-kor értünk haza. Mit is írtam? 18:45-kor érkeztem meg Tassra. Négy óra ment el a végén csak a logisztikára. Oké, nagyon összejött minden, de akkor is. Ez így nem jó. A következőnél már át fogjuk variálni.

Ja, itthon megint megcsináltam a hasznot. A sötétben frankón nekitolattam a kajakkal a fának. Nej kajakjával. Gyorsan beálltam, gondoltam, majd reggel megnézem.
Hát… Nej kormányának a fémtengelye teljesen elgörbült. Leszedtem. Nézegettem. Majd nagy bátran nekifeszültem és szép óvatosan kiegyenesítettem. Huh. Kocsi? Nabazdmeg. A tetőcsomagtartó teljesen kicsavarodott. Amiben nem a pár tízezer forintos Thule tartó a lényeg, hanem az, hogy ez az egész az autó kasztnijába mélyített furatba volt belecsavarva. Ha tönkrement a menet, akkor mehetek a sóhivatalba.
Mák. Küzdöttem, meg toltam a wd40-et, de sikerült kitekernem az S betű alakban elgörbült csavart. Kerestem egy másikat, ideiglenesen betettem, aztán majd lesz egy utam a csavarboltba.

Este előszedtem két üveg sört. Fárasztó nap volt, na. De csak egyet tudtam végül meginni. Ájult alvás.

Az útvonal 3D-ben. (Relive)

Itt pedig csak úgy, a térképen.

Powered by Wikiloc

3 Comments

  1. A Lacházai hajóállomástól nézve kb. 1 óra irányába van az Angyalit kettészelő kis ág bejárata .

    • Igen, köszi, azóta találtam egy olyan térképet, amelyiken rajta van a csatorna. Legközelebb, ha csak úgy csalinkázunk, be fogunk nézni.

    • Sőt, most néztem meg, a csatorna olyan frankón vágja ketté az Angyali-szigetet, hogy a felső részét nem is úgy hívják, hanem Vesszőzátony-szigetnek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑