MonthNovember 2017

Toszkána 03/07

Firenze
2017.10.23; hétfő

Fura este volt. Tisztán emlékszem minden mondatra. De arra, hogyan ágyaztam meg a hálószoba helyett az étkezőben, arra már nem. Viszont borzasztó jól aludtam. Végre. 10 napja várok erre.
Azt hiszem, maradok is ezen a kanapén.

Ma Firenze. Elkezdünk beleerősíteni.

A gyerekeknek annyira megtetszett, hogy mi a múltkor sötétkék pillepalackban vittük magunkkal a vörösbort és turistaként lépten-nyomon meghúztuk a ránézésre ásványvizes flakkont, hogy most sem hagyhattuk ki.
Barna vezetett.

Van ez a Fipili, vagy ahogy nekünk barátságosabb, a Filipi. Ez egy autóút kategóriájú gyorspálya Firenze, Pisa és Livorno között. (Ingyenes.) Az útvonaltervező nagyon szereti, a tegnapi nap kivételével minden nap rávitt. Még akkor is, amikor északnak mentünk. Még akkor is, amikor Pisán belül csavarogtunk. A népszerűségére jellemző, hogy van külön app is hozzá. Pedig nem veszélytelen. Olyasmit képzelj el, mint a Ferihegyi gyorsforgalmi, csak 100 kilométer hosszan. Viszont a max 110-es tempóra nagyon kell figyelni, az út tele van telepített trafipaxokkal (a Waze időben jelzi), na meg időnként rendőrökkel is.
(Később ki fogom fejteni, de az olaszoknál elképesztően szar forgalomszervezés van. Komolyan, háromszoros hurrával ünnepeltem, amikor hazai utakra értünk.)

Nos, vissza a kirándulásba. Jóllakottan, befrizzantézva ültünk be a kocsiba. Firenze 85 kilométer, az utat már ismertük, mert szombaton ezen érkeztünk meg. A Villa Constanza parkolóhelyen tettük le a kocsit. (Ingyenes, jól megközelíthető P+R, az 1-es villamos visz be a pályaudvarig.)

Szerinted mennyit fényképeztem Firenzében? Megsúgom: semmit. Mostanra mindent kifényképeztem a városból. Csak sétáltam és nézelődtem. (Jelzem, szinte ugyanez volt Prágában is. Ennek is megvan a hangulata. De ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem érdemes fényképeznünk. Ugyanazt nem érdemes háromszor-négyszer lefényképezni, pusztán azért, mert szép és már régen láttuk.)

Egy dolgot sikerült kipipálnunk. Már a múltkor is ki akartuk próbálni, de akkor eleve rövid ideig voltunk, hol a piac volt zárva, hol későn értünk ki, szóval akkor nem jött össze, de most egyből oda mentünk. A Nerbone piaci gyorsétkezdéről van szó és a pacalos szendvicséről. Melyért most is piszok hosszú sort kellett végigállni. De Barna és Nej imádják az ilyesmiket. (Egy harapásra én is jó voltam, de nekem továbbra sem jön be a pacal. Olyan nyálas, trutymós… eh.)

Még egy kellemes meglepetés. Október vége, hétköznap – és élhető a város. Sehol nincs tömeg, legalábbis az utcákon. A dómba bementünk, de már nem lehet leülni, el vannak kerítve a padok. Aztán kellemes sétával megnéztünk minden nevezetességet. A St. Croce zárva volt, valahol érthető, nemrég ütött agyon egy látogatót a magasból lezuhanó szobor. Gondolom, most nyugtatják le a többi kőmanust.

Egy idő után elkezdett hiányozni a vécé. Úgy kollektíve. De nem volt sehol. Aztán beugrott, hogy mintha az lenne a módi, hogy nyilvános vécé ugyan nincs, cserébe minden étkezős hely vécéjébe be lehet sétálni az utcáról. Besétáltunk. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, ugyanis senkivel sem találkoztunk. Mégis az egyik legjobb élményt adó bár volt.

Este érkeztünk haza. Dóra összedobott valami tésztás finomságot. Borok. Aztán mindenki elment aludni, én még blogoltam egy kicsit.

(Most lehet, hogy csúnyán nézel rám: hogyan lehet, hogy Firenzéről, pontosabban FIRENZÉRŐL csak ennyit, ennyire semmit írok? Nos, pár évvel ezelőtt már voltunk itt Nejjel pár napot, idén tavasszal pedig én ugrottam be egy napra, végigcsavarogni a várost. Ezekről akkor bőségesen írtam. Most pedig már nem akarom ismételni magamat.)

Linkek:
Firenze (térkép)
Firenze (animáció)

Viccnek durva lenne

A legfrissebb botránykő a kerületben, hogy a múlt héten lomtalanítás volt, az FKF pedig a kijelölt napokon nem szállította el a szemetet, sőt, több helyen még a következő napokon sem. Azzal magyarázták, hogy a BKK a metrópótlásra rengeteg sofőrt szippantott fel tőlük, nincs emberük, azért késnek.

Most viszont szintet ugrottak. Ez itt egy két perces riport, érdemes megnézni.

Tehát. Miután az FKF kábé egy hete képtelen elszállítani az eredetileg lomtalanításkor kirakott szemétkupacot, úgy döntött, hogy az innentől illegális szemétlerakat, melynek az elszállítása már nem az ő dolga, hanem az önkormányzaté. A szemétkupacból mostanra pedig szeméthegy lett, mely folyamatosan nő.
Bravó.

Toszkána 02/07

Lucca és Viareggio
2017.10.22; vasárnap

Vasárnap. Ésszel kell csavarogni, errefelé hétvégén képesek bedugulni a városok.

Reggelire mindenféle saláták, zöldségek. Kénytelen voltam megint elsütni a klasszikus Swanson idézetet:
– “Azt hiszem, tévedés történt. Azt hozták ki nekem, amit az eszik, amit én eszek.”
De az omlett-tekercs finom volt. Én pedig néztem, ahogy a többiek frizzantét isznak hozzá.

Az öltözködésnél kipottyant az ingemből egy mezei poloska és bemenekült a szekrény alá. Kész, Pisának vége.

Irány Lucca. Azért nyeltem egy nagyot, amikor jöttek a szerpentinek. Valahogy azt hittem, hogy ez egy mezőváros. (Valójában az is, de Pisa és Lucca közé belóg az Appenninek egy nyúlványa. Lásd az írás végén a térképanimációt.)

Parkolóautomata. Logikusan működik. És működik. Furcsa. (Tényleg furcsa. Ez fogadta el egyedül a bankkártyámat.)

Lucca szép város. Még akkor is, ha a tereit telerakták elképesztően gagyi fóliasátrakkal. (Gondolom, volt a közelmúltban valami őszi fesztivál.)

DSC_4216

Habár a térképen úgy látszik, mintha megtaláltuk volna, de a valóságban kábé 5 méterre mentünk el Lucca legszebb tere mellett. Úgy, hogy nem vettük észre. Pedig még kerestem is.
Meg tudom magyarázni.
Nem számítottam olyan főtérre, amelyre nem vezet be út, csak árkádok alatt lehet bemenni. (Igen, ekkor még nem voltunk Sienában.) Szóval ott voltunk az utcában, kerestem egy nagy teret, de mindenhol csak házak voltak. Vállat vontam. Mentünk tovább. Már a kocsi előtt kérdezte meg Nej, hogy mit tudok arról a főtérről, mely az összes Lucca prospektus borítóján figyel? – Semmit – válaszoltam őszintén.

Az időjárás… Reggel eső. Napközben hol borulás, hol napsütés, de folyamatosan durván erős szél.
Fújjad csak, bakker, fújjad, holnaptól jön a jó idő. Megmondták a meteorológusok.

Viareggio. Ide fürdést terveztünk, hiszen hatalmas homokos parttal rendelkező fürdőváros. Elméletileg bele is fért volna, a víz 20 fok körül volt. De minden más… komolyan, a levegő hűvösebb volt, a szél miatt előredőlve sétáltunk, a hullámok pedig olyanok voltak, amilyennek viharos szélben a hullámoknak lenniük kell. A paplanernyős szörfösök mindenesetre jól érezték magukat.
A gyerekek hoztak ugyan fürdőruhát, de…

DSC_4236

Kávézót kerestünk, ehelyett belefutottunk egy monumentális parkba. Igazából csak otthon, térkép mellett realizáltuk, mekkora óriási parkról is van szó.

DSC_4247

Itthon még bolt, aztán punnyadás a szálláson. (Minden animált térképen az a cifrázás az út végén, az a szupermarket.)

Végre ihatok bort. Hozzá sajttál: grana padano a csajoknak, én már régen pekorinófüggő vagyok. Micsoda véletlen: sorra akciózzák a különböző pekorinókat, mi meg sorra kóstolgatjuk. Egyelőre tartjuk a tempót.

Azért látszik, hogy megjelent egy nagyfogyasztó. Tegnap a család kábé fél üveg bort ivott meg, mielőtt elment aludni. (Oké, egésznapos utazás.) Ma viszont már én is ihattam. Nagyjából nyolc üveg borig számoltam. Utána már csak bontogattam. Hajnali kettőig nyomtuk, a csajok menetközben kidőltek, mi Barnával hevesen végigvitatkoztuk az éjszakát.

Linkek:

Toszkána 01/07

Leutazás Pisába
2017.10.21; szombat

Tudom, mindig sírni szokott a szám, amikor az előkészületekről írok.
Nos, felejtsd el. Mindez, idáig, semmi sem volt.
A mostani szívás mindent vitt. Kis híján engem is.

Prágából hazaérkeztünk szombaton, késő éjszaka. Jó idő volt, még kiültem a teraszra egy szivarral, amíg elrendeztem a digitális anyagok sorsát.
Aztán vasárnap reggelre bekaptam egy akkora retkes náthát, hogy kis híján lemondtam az utat. Egész napos tüsszögésrohamok, takonybafulladások, felváltva izzadtam és rázott a hideg, aztán penge ékelődött a torkomba, utána rögtön jöttek a köhögésrohamok.
Legszívesebben lefeküdtem volna és aludtam volna egy hétig.
Na, pont ezt nem választhattam. Könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó, hagyományos családi csavargásunk, utána pedig mennek a gyerekek, szerte a világba. Ezt mindketten érezték is, rendszeresen kaptam visszajelzéseket, hogy nagyon várják már, hogy menjünk. Ehhez képest, találd ki, mennyire volt megtervezve az út vasárnap reggel, amikor beütött a nátha? Semennyire. Túlzás nélkül mondhatom – immár utólag – hogy életem legbonyolultabb programja állt össze. Úgy, hogy hulla voltam.
Úgy, hogy végül német pontossággal lett előkészítve minden.

Miért is nem volt vasárnapig rendesen előkészítve? Mert sűrű lett az ősz, amikor pedig tervezhettem volna, akkor vagy az albán hasmenéstől szenvedtem, vagy dolgoztam, vagy elsöpörtek a hétköznapok. Persze elméletileg ez az egy hét elég lett volna. Ha nem terít le a nátha.

Végül csütörtökön, miután már tényleg nagyon szarul voltam, elmentem dokihoz. Közölte, hogy szépen építkeztem, a vírusos náthára rátelepült egy bacis fertőzés is. “Én mindig lehetetlent akarok” – dúdoltam magamban Cseh Tamással. Antibaktérium, alkoholtilalom, szivar persze már vasárnap óta nem volt. Viszont pont szombat hajnalra jöttem rendbe annyira, hogy el merjem vállalni a 12-15 órás vezetést.

Péntek délre állt össze a program. Lógott a nyelvem, csöpögött az orrom és hörögtem. És ez már akkor volt, amikor mosolyogtam. Még az erdőben is sétáltunk egy kicsit Nejjel. Este nyolckor feküdtem le. Óra hajnali egyre húzva. Kettőkor indulunk.

Essen pár szó az autóról. A férfiak ültek elől. Megegyeztünk Barnával, hogy felváltva vezetünk, a másik pedig kiszolgálja az elsőt. Legfőképpen azért, mert a Waze nem hagyható egyedül.

Én komolyan szeretem ezt az alkalmazást és elmondhatatlanul örülök, hogy végre van olcsó roaming az EU-ban és mindenhová ezzel mehetek, de néha erősen kikezdte a türelmemet. Például ha nem utcát, címet, POI-t ütsz be, hanem mondjuk GPS koordinátát, akkor az első adandó alkalommal elfelejti az útvonalat. Még a lakásban, a gép előtt beütöttem a szlovén határ előtti utolsó magyar benzinkút koordinátáit. Aztán amikor beszálltunk, akkorra már elfelejtette. Még szerencse, hogy B tervként minden koordinátát papírra is kinyomtattam. (Mondtam már, hogy német pontosság?) Menetközben visszapötyögtem. Itt nem is volt gond, a határig ugye tudtuk az utat. De odakint, ahol pont akkor felejti el, amikor szükség lenne rá… idegborzoló. (Már a szálláson, bősz guglizásokkal kinyomoztuk, hogy ez egy ismert bug, a koordinátákat fel kell venni a Kedvencek közé, akkor nem felejti el.)
Így teltek odakint az estéim, koordináta gépelgetésekkel.
A másik szívroham-katalizátor, az közös munka. Amikor országhatárt váltunk és ezzel együtt mobilnet hálózatot is, maga a mobiltelefon is elanyátlanodik és sokáig nem lesz rajta net. Nyilván ekkor a Waze sem lát semmit. Csakhogy amikor visszajön a mobilnet. addigra a Waze annyira elveszít minden reményt, hogy nem is próbál meg konnektálni. (Dacára, hogy folyamatosan azt írja ki.) Ilyenkor újra kell indítani a telefont. Ha koordinátákat adtál meg, akkor azokat újra be kell gépelni. Adott esetben sötétben, pusztán csak a mobil fényénél.
Találd ki, mennyire volt vicces az út lefelé, két határváltással.

Barnával megegyeztünk, hogy addig vezet, amíg bírja. Bírta végig. De jobb is volt így. Én folyamatosan pesztráltam a Waze-t. Meg a mobilt. Meg szóval tartottam a sofőrt. Aki szerencsére még abban a fázisban van, hogy izgalmas számára a vezetés és az adrenalin ébren tartja. Szóval elméletileg mennie kellett volna mindennek, ennek ellenére Szlovénia és Olaszország határán valahogy lekeveredtünk a sztrádáról (ugye a Waze pont ott nem működött), ami nem lett volna olyan nagy gond, tíz kilométeres párhuzamos közlekedés után vissza is mentünk, csakhogy pont ezen a kis kerülőúton álltak lesben az olasz fináncok. Gondolhatod. A kocsit ugyan nem szedték szét, de vagy fél óráig nyaggattak, meg ellenőrizték rádión keresztül a papírjainkat.

Hátul a lányok ültek. Még Pesten maguk mellé vettek két üveg bort és úgy tervezték, hogy alszanak, illetve boroznak. Lányom később megvádolta Nejt, hogy ő egyszerre csinálta mind a kettőt.

Tekintve, hogy a sofőr olyan jól bírta és a tempomatot is megtalálta, azaz mindenhol max sebesség -2 tempóval mentünk, sokkal hamarabb érkeztünk meg Pisába, mint számoltam. Konkrétan hamarabb ott voltunk, hogy átvehettük volna a szállást – miközben ha én vezettem volna, akkor azon izgultam volna, hogy még zárás előtt megérkezzünk. Így egyből a bevásárlóközpontban kezdtünk. Van egy Lehoczky (Leho) karikatúra, amelyen a panellakók izgatottan várják az új lakót, aki meg is érkezik, de a teherautó bútorok helyett láda sörökkel van tele. Nos, így érkeztünk meg mi is: hirtelen bevásároltunk vagy húsz üveg Chianti-t. Ott csörögtek a szatyrokban.

Átvettük a szállást. Kaja. Pihenés. Bor. (Nekem nem, mert még tartott az antibiotikum kúra.)

Fürdőszoba. A falra szerelve egy spéci hajszárító: tulajdonképpen egy doboz, amelyikből egy hosszú dréncső jön ki.
– Halló, láttátok a hajszárítót a fürdőszobában? – kérdeztem a családot.
– Igen.
– És azt is láttátok, hogy a dréncső pont a bidé ülökéjéig ér?
– Nem, de ez miért fontos?
– Ja, akkor nem fontos.

De még messze volt az este, így beugrottunk lezabálni a torta tetejéről a marcipánfigurát. Azaz járni egyet a Csodák Terén.

Na, kitalálod, ki alakította a legnagyobbat? Az a szájbanyomott Waze. Beadtam a parkolóhely koordinátáit, szépen tempóztunk is befelé (immár én vezettem), aztán úgy a tizenkettedik és a tizenharmadik körforgalom között (nem hülyéskedek, olyan sűrűn vannak a körforgalmak, hogy a Waze egyszerre többet is lehadart, mert tudta, hogy mire befejezi az első kimondását, már a másodikban leszünk) felugrott egy olasz nyelvű képernyő és eltakart nagyjából mindent. Csak egy választható gomb volt rajta. Én pedig ott voltam elveszve a körforgalom-dzsungelben és fogalmam sem volt, hogyan jutok ki belőle. Sikoltva nyomtam meg azt az egy gombot, mire kiderült, hogy ez egy reklám volt, a Waze pedig boldogan újratervezte az utat, immár a reklámozott üzlethez. Ölni tudtam volna. Hiába nyomtam meg a Back gombot, a koordinátákkal megadott útvonal elveszett – mi pedig ott bolyongtunk a délután ötös csúcsforgalomban, körforgalomból körforgalomba evickélve. Sehol nem lehetett még csak megállni sem.
Tudnod kell, hogy ez az olasz rémálom. Amikor a fogalmatlan turista bemegy egy olasz városba, minden előkészület nélkül, hogy ő így is le tud majd parkolni. Nem fog. Különösen hétvégén nem.
A felkészülés során minden olyan városnál (igen, a kicsiknél is), amelyeknél esély volt arra, hogy megállunk, olasz/magyar oldalakról kinyomoztam a parkolóhelyek koordinátáit, árait és kinyomtattam mindent. Nem szeretem a rémálmokat. Szeretem pontosan tudni, mit csinálok.
És ekkor jött a Waze. Ezzel a minősíthetetlen reklámstratégiájával. És beletolt, mit beletolt, bokámig rántotta le a gatyámat és páros lábbal belerúgott a rémálmok közé. (Nem, nincs fizetős Waze app, amely nem tol reklámot.)
A sokadik körforgalom után feltűnt egy csutvasz parkolóhely. Kék festésű volt, azaz publikus, de fizetős. Gyorsan letettem az autót, mentem az automatához. Bedobtam az összes aprót, mármint amit el is fogadott az a szutyok, mert néha megelégelte a dolgot és visszadobta az összes addigi bedobott pénzt, de muszáj volt teletömni, hiszen fogalmunk sem volt, hol vagyunk és hol van a tér.
Aztán nem indult el a GPS.
– Apa, engedd el a technikát. Ma nem szeret téged – jegyezte meg Barna.
– Hörr.

De végül meglett minden. A tér is. (Meglepően közel volt.) Sétáltunk. Persze, Power Rangers-ek mindenhol. A család hosszas szemlélés és méricskélés után megjegyezte, hogy a téren tulajdonképpen az összes épület ferde. (Ja, csak a torony egyenes.) De nekik könnyű, ők ihattak.

DSC_4205

DSC_4203

Tulajdonképpen jó is lehetett volna a nap vége. Ha nem kellett volna még elmenni boltba. De el kellett. Óriási tömeg volt. Eleve a bevásárlóközpont hatalmas parkolójában nem volt üres hely. Köröztünk, köröztünk, egy üres helyre gyorsan lecsaptunk.

De nem ez volt a kegyelemdöfés. Hanem a mini USB kábel. Nem tudom, mit ártottam a Mini USB Kábelek Istenének. De idén olyan vérgőzös bosszúhadjáratot indított ellenem, hogy nem kapok levegőt. Tiszafüreden beleszakadt a kábel vége a GPS-be. Balatonakaliban nem volt ott a kábel. (A mai napig nem értem a dolgot, hiszen már egy éve minden szükséges technika egy nagy táskában van.) Természetesen mind a két helyen kifejezetten fontos lett volna kábelen keresztül hozzáférni a készülékhez. Olyannyira, hogy mindkét esetben reménytelen, de végül meglepő módon sikeres hajtóvadászatot kellett indítanom a kábelért. (És persze a végén aranyárban kaptunk egy-egy “utolsó darab”-ot.)
Nos, a technikai táskában az Akaliban vásárolt kábel volt. Mely elromlott. Ahogy rádugtam a GPS-t a laptopra, kijelezte, hogy nem jól voltak lementve a gpx fájlok és kijavítja. Még csak csinálni sem tudtam vele semmit. Kijavította. Ránézésre egyébként nem volt baj, a fájlokat utána le tudtam szedni, fel tudtam tenni a Garmin Connect-re, onnan átmentek a Strava-ra és az Endomondo-ra (az utóbbira direkt is feltettem, úgy is felment), szóval látszólag minden rendben volt. Látszólag. A Relive ugyanis (a 3D animációt készítő alkalmazás) ezeket a track-eket nem látta. Amit a GPS óra rögzített, azt simán. De amivé a track-ek lesznek a mini USB kábel bedugása után, azt már sehogyan sem.
Jó, mondhatod, ez miért baj? A túraGPS majd csak gyűjt, aztán otthon másolok fel mindent, egy jó kábellel.
Csakhogy a Relive ravaszkodik: az ingyenes verzió csak a legutolsó három track-ből tud dolgozni. Márpedig itt lesz legalább tíz, karórával rögzített track, melyek a működő adatkapcsolat miatt (ugye Waze) egyből fel is szinkronizálódnak. Cucli.

A technológia tényleg nem szeret engem. Meg az a rohadék USB Isten sem. Meg amilyen szarul érzem még magam a nátha miatt, túlzottan az Univerzum sem.

PS.
Lefekvés előtt azért találtam megfelelő stratégiát. Csak nagyon kell figyelnem.

Linkek:
Budapest – Pisa (térkép) (Igazából ez a visszaút, de ugyanaz volt.)
Az esti séta útvonala (térkép)
Az esti séta útvonala (animáció)

(Ló)faszállítás

Nemrég találta ezt a cikket egy erdőért aggódó kolléga. Beidézem az egészet, nem hosszú.

Erdőszerkezet átalakítás a Halmi-erdőben

A Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete egy ökológiailag stabilabb, őshonos fajokból álló, önmagát megújítani képes erdőt alakít ki a Budapest XVIII. kerületében a Halmi-erdő egyik erdőrészletében, a száradó fenyves helyén. Az erdő megújítása facsemeték ültetését, és több évig tartó ápolási munkát igényel az erdészettől, ami bár költséges, de hosszú távon biztosítja a területen az erdő fennmaradását.
A XVIII. kerületi Halmi erdőben rossz egészségi állapotú fenyves erdő átalakítását kezdte meg a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete. A területen a termőhelyi viszonyokhoz jobban alkalmazkodó fafajokkal történik az erdőfelújítás. A teljes talajelőkészítést követően hazai nyár, mezei juhar, mezei szil, puszta szil, nyír, csertölgy valamint kislevelű hárs facsemetéket ültetnek a korábbi fenyves helyébe. A szürke nyár ültetése géppel történik, az elegyfajok ültetését kézzel végzik. Az így létrehozni kívánt erdő ökológiailag stabilabb, sokfélébb lesz, mely az esetleges klímaváltozás során utolérhetetlen előnyt jelent a helyi ökoszisztéma részére. Ez azt is jelenti, hogy a fafajokhoz kapcsolódó több őshonos lágyszárú, madár- és rovarfaj találja majd meg életfeltételeit az erdőben.

Az ültetéssel még közel sincs biztosítva az erdő létrejötte, ezért az erdészet több éven keresztül erdőápolási munkát végez. Az csemeték sorait és sorközeit minden évben egy-két alkalommal, géppel vagy kézzel ápolják, segítve a kis fákat a gyomkonkurencia legyőzésében. Ha szükséges, az erdészet pótolja az aszályban kiszáradt vagy károsított csemetéket. A felújított területen várhatóan 2-3 év múlva már embermagas fák lesznek.

Pilisi Parkerdő Zrt. weblapja

Ugye, milyen jól hangzik? Felhorgadt indulatok lekonyulnak, lám-lám bárány lett a farkasból. Hanyattdőlünk a székben, kisöpörjük fejünkből a gondot, az élet szép.

Aztán észrevesszük a dátumot: 2013.03.27. 07:07.
Igen, ez volt az az év, amikor valamelyik nagyfejűnek eldurrant az agya (vagy éppen jól megkenték) és az erdőgazdaság vad erővel nekiállt erdőt irtani. Tarvágással. Dehogyis volt szelektív vágás. A francokat volt értékes fák egyedi ültetése. Erdőápolás? Ne röhögtess. Tömeges kivégzés. Mészárlás. Ezek sokkal inkább. Ültetés? Egy részen ültettek a tarvágás helyére fákat. Akácot. Vastag, tömött sorokban, hogy be sem lehet menni közéjük. Sorközök ápolása? Kackac. Bokros az egész. És sehol máshol nincs semmilyen facsemete.

Ezek olyan szemérmetlenül hazudnak, hogy én szégyellem magamat helyettük. És ezeknek, meg a választási év közeledtével népszerűséget hajhászó, velük összeboruló politikusoknak kellene elhinnünk, hogy mostantól minden rendben lesz, galambok ülnek verebekhez, csak bízzunk bennük és leginkább ne foglalkozzunk vele, mit is csinálnak.
Lófaszt.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑