Tárgyak értékei

Az egyik öreg öngyújtómnak megint égési problémái vannak. Elég banális dolog, nem?

Igen is, meg nem is.

Ez tényleg egy régi, de kedvenc öngyújtóm. Egyégős fáklyagyújtó, tipikusan szivarokhoz. Olyan 3-4e forintba került.
Semmi pénzért nem dobnám ki.
Rendszeres hibája az, hogy bekormozódik a fáklyája. Ilyenkor ki kell pucolni. Nem igazán értek hozzá, megfelelő eszközeim sincsenek. Évekig úgy ment a tisztítás, hogy a cimborám, Rudi, aki civilben fogászati berendezések karbantartásával, azaz finommechanikával foglalkozott, megpucolta nekem.
Aztán Rudit pár éve elvitte a rák. De mielőtt meghalt volna, még szakított rá időt, hogy – egy hónappal a halála előtt – kiugrott hozzám és egy gyorstalpalón megtanított arra, hogyan kell ezt az öngyújtót megpucolni. Ezt adta át nekem, utolsó gesztusként.

Persze a pucoláshoz kellettek eszközök is. Nagyítót még tudtam venni. De fogászati eszközeim nem voltak. Ehhez kellett a mostani fogorvosom. Tudom, a pacák a blogon leginkább negatív kontexusban szerepel, pedig ennél többet érdemel. Most nem akarok mélyebben belemenni, a lényeg, hogy nagyon jó fogorvos, csak éppen az ügyfélkezelése… mondjuk úgy, hogy laza. Aztán amikor elmeséltem neki a sztorit, meg hogy szivargyújtó pucolása, vigyorgott egy nagyot és segített kiválogatni a készletéből, hogy mi minden kellhet nekem.

Nos, ennyi. Manapság, amikor kezd vacakolni a gyújtóm és nekiállok pucolni, ennek a két embernek a tekintetét érzem magamon. És amikor sikerül a takarítás, a gyújtó újra úgy üzemel, mint egy új, mindkettőjük felé biccentek egyet.