Még februárban indult a történet. Találtam a postaládában egy üzenetet, hogy ekkor meg ekkor legyek otthon, mert jön a kémyényseprő ellenőrizni. Vakartam a fejemet. Azon a héten pont oktattam. A gyerekek akkor még külön laktak, Nejnek pedig állandóan szabadságproblémái vannak, biztosan nem fog ellőni egy nap szabit a kéményseprő miatt. Hagytam a fenébe. Elmúlt az a bizonyos nap, a kéményseprő bedobott egy újabb papírt, hogy ejnyebejnye, legközelebb ekkor meg ekkor jön. Mondanom sem kell, megint beletrafált, akkor voltam másfél hétig Zakopánéban. Nézegettem a papírt, hátha van rajta egy telefonszám, hogy egyeztessünk időpontot (itthon dolgozom, amikor nem oktatok és nem utazok el valahová, bármikor jöhetett volna a seprő), de nem találtam. Megint vállat vontam. Ha ti ilyen keményen játszátok a hatóságot, hogy nem vagytok hajlandóak a párbeszédre, én nem fogom törni magam.

Katasztrófa. Legalább olyan jó, mindent elsöprő indok, mint a terrorveszély. Erre hivatkozva mindent ki lehet kényszeríteni. Lehet szolgáltatóból hatóságot játszani. Lehet egyszerű, erre alkalmatlan emberek kezébe kezelhetetlenül nagy hatalmat adni.

Hét évig dolgoztam annál a cégnél, amelyhez Veszprém és környéke kéményseprése tartozott. A folyosón velem szemben volt az irodájuk. Jó két évig üzemeltettem maszekban az Ajka-Tapolca körzet kéményseprésének az informatikai rendszerét. Tudom, miről beszélek.

Teltek-múltak a hónapok. Aztán augusztusban kaptam egy nagy, négyoldalas dörgedelmet. Hivatalosan végzés volt, gyakorlatilag vádirat. A lényege az volt, hogy ki kellett töltenem a mellécsomagolt vallomást űrlapot, miszerint nem, nem engedtem be a kéményseprőt és nem, azóta nem rendeltem meg rendkívüli kéményellenőrzést. Túl sok lehetőségem nem volt, kitöltöttem, aláírtam. Másnap bevittem a katasztrófavédelemhez. (Kicsi a világ, anno az ő levelezőrendszerüket is én raktam össze.) Leadtam az önfeljelentéssel egyenértékű űrlapot. Megkérdeztem a hapsit, hogy mi a további teendőm. Közölte, hogy menjek fel a weblapjukra és rendeljek meg rendkívüli kéményellenőrzést. Hazajöttem, megrendeltem. Megkaptam a visszaigazolást. Majd keresni fognak.
Három hét múlva felhívott egy hölgy.
– Üdvözlöm. Megkaptuk a benyújtott papírt. Szeretnék Önnel időpontot egyeztetni.
– Üdvözlöm. A helyzet az, hogy én még aznap kértem a weblapjukon kéményellenőrzést.
– Ja, Ön már elindította a folyamatot? Akkor ne szervezzünk keresztbe. Annyit kérek csak, hogy amint megkapta a kéményseprőtől az igazolást, szkennelje be és küldje el nekem.
– Természetesen.

Azóta eltelt három hónap. Az elindított folyamat ott áll, hogy várom az ügyintézőt – mármint azt, akit a webes feliratkozás triggerel – hogy hívjon fel időt egyeztetni. Lassan november, és ez az egész ugye februárban indult. Nem akarok itt rosszmájúskodni, de szerintem ebből az lesz, hogy jövő februárban a kéményseprő megint bedob egy papírt, miszerint.
Remélem, itthon leszek.