Nyáron tervezünk egy érdekes túrát, egy olyat, amelyre komolyan rá kell készülnünk. Ki is néztem három kiadványt az Amazonnál: egy útleírást, egy spirálkötésű kisokost és egy összehajtogathatós térképet. Együtt 55 dollár volt. Nem kevés, de a túra költségvetésébe belefér. Aztán kicsekkolás… és ekkor láttam, hogy a fizetendő összeg 100 dollár. Szállítási költségre rávágtak 45 dollárt. Innentől kiadványonként 10e forint lett a cech. Hát, izé… Belenéztem az útleírásba, jórészt szöveges, akkor ezt megvettem ebook formátumban. Egyrészt olcsóbb is volt, másrészt nincs szállítás. Új kalkuláció. A maradék két kiadványra a szállítási költség 35 dollár lett. Még ez is sok. Addig túrtam a netet, míg a kisokost megtaláltam a kiadónál, ingyen letölthető pdf-ben. Rátettem a tabletre, remekül olvasható. Oké, akkor viszem a tabletet az útra, az Amazon meg bekaphatja. Maradt a térkép. Az ára 17 dollár, a szállítási költség… 17 dollár. Újabb nyelés. Az, hogy a térkép 5000 pénz, még el is menne, de hogy a szállítás – ember, egy vacak összehajtható térkép – szintén 5000, az már kiverte a biztosítékot. De nem tudtam mást csinálni, megrendeltem.
Ma érkezett meg. Gyakorlatilag levélként, egy vékony borítékban. És Csehországból!!!! Tehát az Amazonnak volt bőr a pofáján egy Csehországban feladott levélre elkérni 5000 forint postaköltséget! Azt hiszem, a magam részéről most fejeztem be velük minden kapcsolatot. Szép volt, jó volt, egy időben rengeteg könyvet vásároltam tőlük, de ez már az a gátlástalan mohóság, melyet nem akarok tolerálni.
2016. January 12. Tuesday at 21:47
: (
2016. January 13. Wednesday at 13:43
Vannak UK boltok, ahol majdnem ugyanazt meg lehet venni…
2016. January 14. Thursday at 21:15
Az UK Amazon szállítási költségei még durvábbak.
2016. February 09. Tuesday at 13:52
És még van szükség papír térképre a mai offline, letölthető GPS-esek mellett?
Én nagy térkép rajongó vagyok, és imádom őket nézegetni. És tudom, hogy egy szépen kidolgozott térkép milyen értékes. De egy túrához inkább csak a “képi élményért” veszem, nem pedig, hogy használjam.
2016. February 09. Tuesday at 16:33
Van bizony. A térképet kiterítheted és egyszerr látsz nagy felbontású, de nagy területet befedő képet. A GPS eszközökön ez azért nehézkes. A térkép ráadásul nem fogyaszt áramot és ha a vadonba mész, akkor ez is számít. Végül vannak speciális térképek, melyeket nem tudsz GPS-szel kiváltani. (A fenti írás például konkrétan kerékpáros térképről szól.)