Month: May 2014

Hideg van, fúj a szél és szakad az eső. De legalább az azaleák élvezik.

Hulla fáradt vagyok. Úgy érzem magam, mint akin átment egy locsolókocsi.

Egész nap kert. Romeltakarítás a fenyők után. Gyökerek kiszenvedése. Hat smaragdfenyő behuppant. Körzővel, vonalzóval kimérve az árnyékzónájuk. Azaleák az árnyékzónába. Előtte a föld pH értéke tudományosan megmérve. (Ültetéskor iszapolni kellett, egy kicsit állni hagytam, majd a feljövő vízbe belemártottam egy pH papírt. Alapfelszerelés a lakásban. Gondolom nálad is.) 5,5-6 közötti értéket mutatott, tökéletes. (Az azalea/rododendron – fajtától függően – az 5-6 közötti pH-t szereti.) Vettünk 3 darab 30 literes kaspót esővíztárolónak. Meg vettünk vagy 40 liter ioncserélt vizet, mert a fene tudja, mikor lesz legközelebb eső. (Haha.) Ezeket az idióta növényeket csak esővízzel lehet locsolni, mert a kemény víztől megdöglenek.

Elültettem. Mindent. Tujákat, azaleákat, rododendronokat, levendulákat. Legalább kétszer ronggyá áztam a felhőszakadásokban, de ez az egy napom volt relatíve szabad (hah! pihenésképpen rendszerterveket olvastam), szóval most kellett ledugdosnom a növényeket, a természet pedig mindig priority1 eseteket regisztrál.

És persze megint sötétben fejeztem be, szóval a gyönyörködés megint holnapra marad. Vagy – ismerve a hétfői menetrendet – keddre. Vagy… hagyjuk.

Igazából nem is tudom, hogyan jellemezzem a hangulatomat. Tudtam volna jelzőket tenni a ‘szőrös’ kifejezés elé, de félek, nem lett volna szalonképes. Még ezen a blogon sem.
Egyfelől mostanában egy csomó olyan dolog változott meg, melyeket az életem megváltoztathatatlan alapjainak hittem. Ezeket a változásokat nyilván le kell követnem. Nem kis munka. Aztán belevágtunk egy durván nagy kertátalakításba. Most is itt figyel mellettem a teraszon vagy húszezer forint értékű növény, egyre kornyadtabban. De elültetni csak úgy tudom őket, ha előtte veszek még tizenkétezer forintnyi növényt és azokat is elültetem. Az idő egyre jobban szorít, nemsokára jön a kánikula, akkor már nem lehet. A munkahelyem meg most találta ki, hogy pakoljunk már rá erre a Józsi gyerekre némi munkát, mert olyan elárvultan néz ki. Egyszerűen nincs ennyi nap a héten, ennyi óra a napban.

Ma hatig húztam az evezőket odabent, aztán rohantam haza. Ha ügyes vagyok, akkor legalább az egyórás fűnyírást bele tudom suppasztani még a napba. Gyors átöltözés, fűnyíró előrángat, beindít. Két méter után kiesett a kereke. De nem csak a kerék – azt már pár mozdulattal vissza tudom rakni – hanem az egész felfüggesztés. A csavarok persze elvesztek a fűben. Az egész család ott hamupipőkézett négykézláb, miközben én B tervként megfelelő csavarokat turkáltam a szerszámos dobozból. Ha a másik kereket le tudtam volna szedni, akkor lett is volna minta, de az annyira beragadt, hogy az imbiszkulcs elnyírta a csavar fejét. Ezt innen már ember nem szedi ki. Végül találtam csavarokat. Összeraktam. A nap már igen laposan sütött, de még nekirohantam a derékig érő gaznak.
A kerék kábé tíz perccel később esett ki megint. A felfüggesztéssel együtt. A csavarok persze megint elvesztek. Viszont most már oldalra sem tudtam fordítani a gépet, mert a kicsöpögő benzin pont a forró motoron landolt. Hevenyészett állvány fatörmelékből. Vastagabb csavarok. Qrva nehezen mentek be, de bíztam benne, hogy legalább ilyen nehezen is fognak kijönni. Újabb félóra időveszteség. Valaki nagyon nem akarja, hogy én ma füvet nyírjak, de valószínűleg nem ismer engem, mert az ilyen szopások csak felpaprikáznak és dafke is megcsinálom.
Meg is lett. Éppen belefértem az időbe, a fűnyírót már sötétben raktam el.
Egyedül az zavar, hogy a fűyírás utáni gyönyörködés elmaradt. Majd holnap reggel.

Már ébredéskor sejthettem volna, hogy kár volt még az ágyból is kimásznom. Rossz alvási periódusban csörgött az óra és ma kivételesen fel sem rúghattam. Lebotorkáltam, gyorsított reggeli rutinfeladatok, félóra múlva már araszoltam is a dokinőhöz a bedugult M5-ön. A verekedős időben mentem, és verekedni is kellett. Végül éppen befértem az időre hívottak előtt. (Mert az első ember késett.) A dokinő, annak örömére, hogy egy éve nem látott, hozzám vágott egy Trónok Harca méretű beutalóköteget, bearanyozva a következő 30 napom reggeleit. Különösen a 24 órás pisigyűjtés tetszik.
Telefon. Email ellenőrzés. Azt írja a Telenor, hogy azonnal fizessem be a csekkeket, különben lelövik a kutyámat. De milyen csekkeket?!
Hazafelé beugrottam a kertészetbe, mert éppen megint nagy kertmérnökösködés folyik. (Kinyírtam. Megírom.) Tegnap jött favágó és kikapott négy fenyőfát, melyek már elég szépen megindultak a ház felé. Most viszont van egy jó nagy szabad placc az udvaron és mielőtt Viktor stadiont építene rá, gondoltam, kialakítok egy közösségi teret, növényekkel, virágokkal. A gáz az, hogy a fenyők miatt savanyú a talaj, oda akármi nem megy. Fenyőt nem akartam, akkor meg maradtak a rododendronok, azaleák. Vettem is egy kupaccal, aztán már itthon olvastam utána, hogyan is kell ezeket gondozni. Háát, izé. Ahogy Nej mondta, gratulálok, vettél néhány hisztis menyasszonyt. De megoldom. Majd. Egyelőre áznak az esőben és az jó nekik.
Hazaértem, kipakoltam, átöltöztem. Kávé. Mert reggel elmaradt. Aztán éppen nekiálltam ebédet készíteni, amikor jött a telefon, hogy most. Azonnal. Sürgős. A címet majd megtudom. Félkész ebéd vissza a hűtőbe. Annyi időt kaptam, hogy Főnök közben még előkeríti Kollégát, mert ketten megyünk. Elindultam az emeletre átöltözni. A lépcsőn kapott el a csengő. Á, hülye fantomcsengő. Aztán mégis kimentem, mert várok csomagot és ha nem veszem át, akkor el kell mennem a Postára és az a pokol előcsarnoka. Csomag nem volt, két, szélesen vigyorgó gázszerelő viszont igen. Jöttek gázórát cserélni. Mert már lejárt. Az óra.
– Mennyi ideig tart? – sikítottam.
– 15 perc.
– Jöjjenek.
Talán nem hív vissza addig a Főnök. Kicserélték. Az órát. Az egyik hapsi még morgott, hogy ez a régi óra repedt és ez neki nem tetszik, de villámgyorsan kirugdostam őket az udvarról. Átöltözés. Telefon. Legalább megvan a cím.
Munka után haza. Postaládában üzenet: csomagom jött, menjek be érte a postára. Gyehenna. Viszont ott voltak a postaládában a Telenor csekkek is. Nem rossz tempó: előbb küldik a felszólítást, és csak utána a csekket. Félkész ebéd sütőbe. Terasz. Pohár bor. Levelek. Munkahelyen kérdezik, miért annyi időt regisztráltam, amennyit. Mert annyi volt, b@zdmeg. Ugyanez udvariasan megírva. Ebéd elkészült. És még csak este hét. Vacsi közben levél a munkahelyről. Holnap megbeszélés. Fontos. Sürgős. Előtte feltétlenül olvassam el a rendszertervet. Aztán megjött a terv is. 525 oldal. Aha. Akkor ma estére sem kell más programot szerveznem.
Közben eleredt az eső, de szerencsére a teraszra nem vágott be. Gyorsan kirugdostam az azaleákat az esőbe, de közben hozzáértem a lámpabúrához, és valahogy olyan szerencsétlenül, hogy egyből le is esett. Ott álltam az esőben, a víz csorgott a hajamról, a kezemben egy sáros azalea, előttem lefittyedve lógott a lámpabúra, és megállapítottam, hogy ma tényleg nem lett volna szabad kimásznom az ágyból.