Az egészséges étrend nevében ma megint zöldséget pároltam.
Kolbászzsírban.
Month: January 2014
Ádventi csavargás
December 12-én nekiindultam a városnak. Nagy elánnal: úgy terveztem, hogy egy kicsit csavargok a házak között is, aztán felsétálok a hegyekbe, onnan vissza a már sötét városba, csinálok egy rahedli éjszakai képet a várról, na meg a pesti belvárosról, ahogy hangolódnak az ünnepekre.
Ebből nem minden valósult meg: későn indultam, félő volt, hogy még a hegyekben rámsötétedik. Így az a kör kimaradt. A belváros viszont nem, és önmagában ez is elég erős volt egy filmhez.
Megjegyzés: Később bejártam az eredeti kört is, de az már egy másik videó lesz.
Szóval belváros és ünnepek. Pluszban hozzájött, hogy előszeretettel vettem fel közlekedési eszközöket.
Sztori. Fiam rendszeresen szervez a Gyerekvasút keretein belül csereüdüléseket: német kölykök ide, magyar kölykök Drezdába. Nálunk komoly probléma a programok szervezése: túl sok pénz nincs rá. Az első alkalommal mesélte, hogy szerveztek ezt, meg azt, meg amazt… de a német kölykök felrúgtak mindent és ordítva követelték, hogy szabadon utazgathassanak a városban. Nekik mindent megért, hogy egy élő közlekedési múzeumban töltsék a napjaikat. Olyan járműveken utazhattak élőben, melyek náluk már csak múzeumban léteztek.
Emiatt van az, hogy akármikor, amikor sétálok a városban és fényképezgetek, előszeretettel veszek fel tömegközlekedési eszközöket. Amik ugyanis nálunk vannak, azok már kövületek. Nem tudom, meddig működnek még, de túl sok idejük már nem lehet hátra. Jön majd a modern, az új, a jobb… ezek pedig megpihennek végre, bevackolódnak az emlékeinkbe. Addig kell felvételeket készíteni róluk, amíg működnek.
Még egy apróság. Meglepődtem, mennyivel nehezebb tematikus összeállítást készíteni. Amíg ugyanis egy nyaralást, egy többnapos csavargást kell bemutatni, addig adott a történet: ide mentünk, oda mentünk, erre kell felfűzni a videót is. De amikor arról van szó, hogy eltöltünk 5-6 órát a belvárosban és mutassuk be az ünnepekre készülő várost, nos, az már sokkal keményebb feladat: a storyline szétfolyik, egyedül a hangulat marad, melyet bizony vissza kell adni a vágással és a hangokkal. Félelmetesen ijesztő tapasztalat: ilyenkor döbben rá az ember, hogy azok az apró, párperces bejátszások, melyeket életem során olyannyira semmibe néztem például egy híradóban, azok mennyire nehéz és profi munkák.
Na jó, elég a mellébeszélésből, nézzük, mink van. Például szabadidőnk: ez a kis 22 perces szösszenet több héten keresztül elvitte a pihenőidőmet. Pontosabban nem vitte el, a vágás, a töprengés, a koncepciók kiagyalása önmagában is pihenés volt. De idő, az van benne rendesen… és persze munka is. Nekem speciel tetszik.
Verőembereket küld a bankom
Úgy látszik, tényleg eldurvulóban van a viszony a bankokkal.
Ma kaptam a Credit Controll cégtől egy levelet, miszerint az Erste bank, elunván, hogy nem tudja behajtani rajtam az adósságát, kiadta a behajtást a cégüknek, mely egy adósságbehajtó cég, tehát legyek kedves remegve és magamat összeszarva még a végrehajtás előtt azonnal rendeznem a tartozásomat.
A saját bankom felé.
Megnéztem jobban a levelet: a félelmetes tartozás 3000, azaz háromezer forint.
Fogalmam sem volt, mi lehetett.
Tudni kell, hogy nem apróztam: amikor egy évvel ezelőtt folyószámlát nyitottam, nyitottam mellé devizaszámlát, befektetési számlát, internetszámlát, Erste aktív devizalekötést, Erste előrelátó forintlekötést, plusz társkártyák. Tokkal-vonóval olyan hárommillió forintunk lehet náluk, erre-arra, forintban-euróban.
Jó… de hol lehet az a 3000 forintnyi lyuk?
Beléptem, szétnéztem, megtaláltam. A devizaszámlát 2013 első negyedévében intenzíven használtam (ekkor költöztem át a CIB banktól), de utána nem. Az utóbbi háromnegyedévben nem volt értelme devizával játszani, azaz a számla üresen pangott és összejött rajta 9,9€ kezelési költségből származó hátralék.
Na, ezt az összeget adta ki a bank egy követelésbehajtó cégnek. Ahelyett, hogy rámcsörgött volna, írt volna egy emailt, vagy figyelmeztetett volna a webbank online postafiókjában. Nem, ez túl snassz, meg egyébként is, ez még a régi, ún. udvarias, ügyfélcentrikus módszer lett volna. Ma már máshogy tárgyalunk: az állam lépten-nyomon belenyomja az orrukat a saját szarukba, tehát ők sem fognak finomkodni, már az első alkalommal küldik a verőlegényeket.
Izgalmas évek elé nézünk. Lehet, hogy a végén még hasznát veszem a vegyész diplomámnak?
Franszoá
Mára könnyű, franciás ebédet terveztem. De extrém sport ebben is volt bőven.
1. Vajon párolt kelbimbó
Nagyon szeretem a kelbimbót. (És nem, nem csak a hangzása miatt.) Ifjú házasként ez volt a második szakítópróbánk: anno Nej nem akart nekem kelbimbót panírozni ebédre.
Az első? Az még párkapcsolatunk elején volt, amikor a reményteli Nej-jelölt elkövette első konyhai kalandját a kollégiumban. Nem aprózta el, rögtön zúzapörkölttel nyitott. Az eredményt inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy egy polipsaláta ahhoz a zúzához képest omlós, puha tészta volt. De szó nélkül megettem, uralkodva az arcvonásaimon: úgy gondoltam, a lelkesedés alapvetően rendben van, adjuk meg az esélyt, hátha beletanul.
2. Grillezett csirkemell és füstöltsajtos melegszendvics
Ebben elméletileg semmi különös nincs. Elméletileg. De én melegszendvics-sütőben grilleztem. Ez azért már keményebb pálya. Fűszerezni nem fűszereztem (lásd később). Terveim szerint mosogatnom sem kellett volna: úgy képzeltem, hogy miután kiszedem a ropogósra sült húst, beledobok egy sajtos szenyót és sütés közben az issza fel a korábban kisült zsiradékot. Ez annyira nem jött be, a zsír elég keményen ráégett a teflonra, de nem baj, úgyis ráfért már a sütőre egy alapos takarítás.
3. Grillezett fokhagyma
Na, ez adta meg az étel savát-borsát. Egyébként is fokhagymaőrült vagyok, de ez a mostani grillezés bőven kimeríti az extrém sportok definícióját.
Kezdjük ott, hogy nem gumilabdával gurigázunk. Még évekkel ezelőtt impulzusvásároltam a neten egy fokhagymagrillező elektromos készüléket. Igen, egy amerikai konyhafelszerelés webshopban. (Ne mondd, hogy te nem szoktál ilyen helyeken nézelődni.) Meg is jött, hamar. Itthon van egy csomó konnektorfordítónk, már kis híján rá is dugtam a hálózatra, amikor a biztonság kedvéért megnéztem a készülék adatlapját: 120V, 60 Hz. Hoppá. Nem ez volt az első Amerikában vásárolt készülékünk: volt már Xbox, volt már USB diszk, HP PDA, egy csomó töltő, mind bírta a 220V-ot is. Ez a konyhai kütyü viszont nem. Ha nem olvasom el az adattáblát, könnyen hasonlóképpen járhattam volna, mint Nick Rivers menedzsere.
Jó, hát ha így, akkor így. Biztos lehet már ilyen átalakítókat kapni. Háát… tulajdonképpen lehet. Például nézzük meg ezt: MW2P300. Vegyük észre, hogy ez már egy igen erősen ipari kivitelű készülék, nagy is, drága is. Mit tud? 300 Wattot. Megint előkerestem a fokhagymasütő adatlapját, mennyi is az annyi. Nos, 600 Watt. Azannya. Ehhez már Paks2 kell. Újabb keresés. Tulajdonképpen találtam is ekkora trafót, de egyrészt 40e forint volt, másrészt ki kellett volna bontanom hozzá az egyik konyhaszekrényt. (Megjegyzem, Aliexpress-szel nem érdemes jönni, akkoriban még nem volt.) Nos, ez így már nem érte meg, elraktam a sütőt a spájzba, mintegy emlékműként, hogy ész nélkül máskor ne vásároljak.
Teltek az évek. Aztán valahogy szóba került a dolog, amikor apámmal beszélgettünk és az öreg felvetette, hogy nála a pincében van mindenféle vashulladék, abból tulajdonképpen tudna tekercselni egy trafót. Oké. Annyi extrát kértem, hogy azért beférjen az ajtón. Megint telt az idő. Végül tavaly kaptam az üzenetet, hogy kész a trafó, vihetem kipróbálni. Most januárra szedtem össze a bátorságom. Első körben a teraszon dugtam össze a rendszert, elvégre mégis csak az a családi nevem, hogy Petrényi, nem pedig az, hogy McGywer. Nem mondom, hogy elsőre nem illetődtem meg, a kis doboz akkora hangot produkált, mint egy trafóállomás, de működött. Rádugtam a ketyerét, bekapcsoltam… és grillezett. Félórát kellett várnom, amíg elkészült, aztán magától kikapcsolt. Sóhaj. Visszavittem a tűzoltókészüléket a padlásra. A projekt tökéletesen sikerült: igaz, beletelt pár évbe, de családi összefogással végre tudok fokhagymát grillezni. Mint a főnökök.
 |
| From MiVanVelem |
Nos, ezt a berendezést üzemeltem be ma is. A teraszon, mert egyrészt ott könnyebb, másrészt mert azért van némi fokhagymaillat körülötte. Egy sütésre három nagy, illetve négy kisebb fej fokhagyma fér bele, tettem alá olívaolajat, megszórtam egy kevés rozmaringgal, aztán hajrá.
4. Végül a tálalás
A fokhagymagerezdeket kinyomkodtam a héjukból, majd jó vastagon megkentem velük a grillezett húst. (Ezért nem kellett külön fűszerezni.) Mellészedtem a kelbimbót, a maradék fokhagymát és az egészet lelocsoltam a fokhagyma alatti rozmaringos olajjal. Bontottam egy üveg könnyű vörösbort… és voilá. Kész az ebéd.
 |
| From MiVanVelem |
A képen a sajtos melegszendvicsek még nincsenek rajta, éppen sültek. Abból lett a desszert.
Ment is, maradt is
- A héten hazajött a médiacenter gép. Alaplapcsere lett a vége. A kereskedő szervizében korrektek voltak, szó nélkül cserélték. Eddig hibátlanul működik.
- Nem úgy a tesztkörnyezeteket futtató HP szerver. Múlt héten feltoltam rá egy Windows 2012 R2 szervert, azóta elég rendesen dobálja a kékhalálokat.
Csak hogy ne unatkozzak.
Recent Comments