Úgy látszik, tényleg eldurvulóban van a viszony a bankokkal.
Ma kaptam a Credit Controll cégtől egy levelet, miszerint az Erste bank, elunván, hogy nem tudja behajtani rajtam az adósságát, kiadta a behajtást a cégüknek, mely egy adósságbehajtó cég, tehát legyek kedves remegve és magamat összeszarva még a végrehajtás előtt azonnal rendeznem a tartozásomat.
A saját bankom felé.
Megnéztem jobban a levelet: a félelmetes tartozás 3000, azaz háromezer forint.
Fogalmam sem volt, mi lehetett.
Tudni kell, hogy nem apróztam: amikor egy évvel ezelőtt folyószámlát nyitottam, nyitottam mellé devizaszámlát, befektetési számlát, internetszámlát, Erste aktív devizalekötést, Erste előrelátó forintlekötést, plusz társkártyák. Tokkal-vonóval olyan hárommillió forintunk lehet náluk, erre-arra, forintban-euróban.
Jó… de hol lehet az a 3000 forintnyi lyuk?
Beléptem, szétnéztem, megtaláltam. A devizaszámlát 2013 első negyedévében intenzíven használtam (ekkor költöztem át a CIB banktól), de utána nem. Az utóbbi háromnegyedévben nem volt értelme devizával játszani, azaz a számla üresen pangott és összejött rajta 9,9€ kezelési költségből származó hátralék.
Na, ezt az összeget adta ki a bank egy követelésbehajtó cégnek. Ahelyett, hogy rámcsörgött volna, írt volna egy emailt, vagy figyelmeztetett volna a webbank online postafiókjában. Nem, ez túl snassz, meg egyébként is, ez még a régi, ún. udvarias, ügyfélcentrikus módszer lett volna. Ma már máshogy tárgyalunk: az állam lépten-nyomon belenyomja az orrukat a saját szarukba, tehát ők sem fognak finomkodni, már az első alkalommal küldik a verőlegényeket.
Izgalmas évek elé nézünk. Lehet, hogy a végén még hasznát veszem a vegyész diplomámnak?
2014. January 29. Wednesday at 01:23
Nincs neked véletlenül egy motorbiciklid? :-)
2014. January 29. Wednesday at 08:48
István: Ott a pont :D
2014. January 29. Wednesday at 09:46
Nem volt rossz ötlet belecsempészni az állami felügyeletet a bank hülyeségeibe, de el kell mondjam, hogy Angliában, ahol még a vonatok is versenyeznek a sínen, simán rám küldték a behajtót. Úgy, hogy még nem is én fizettem a lakást… Tehát nem ettől függ, hanem a jószándéktól.
Vegyész/OFF: javaslom a Breaking Bad sorozatot, szigorúan nyelvgyakorlás céljából. :)
2014. January 29. Wednesday at 10:01
@Antal István: Még nincs, de ha így haladunk, be kell szereznem egy Babettát. :)
2014. January 29. Wednesday at 10:15
Rám a BB nem küldte a végrehajtót, csak egy figyelmeztetést a múlt héten, hogy — egy hasonlóan lappangó számlára — ugyan fizessem már ki a 2009 óta elmaradt kezelési költséget… Hozzá kell tennem, hogy a több mint 4 év alatt egyszer sem szóltak, s hogy három másik (aktív) számlaszámunk van náluk, amikből akár le is vonhatták volna.
2014. January 29. Wednesday at 10:27
Azt egyébként tudja valaki, milyen alapon adja át a bank személyes adatainkat egy behajtó cégnek?
Én a saját számlaszerződéseimben nem találtam erre vonatkozó passzusokat (sem az ÁSZF-ben).
Egyébként ha a behajtó cég próbálkozik személyes megkereséssel (pl telefonon), simán fel kell jelenteni zaklatásért őket.
2014. January 29. Wednesday at 11:05
Szerintem itt simán automatizmusok működnek, mert ócsítás miatt kirúgták az embereket.
IF számlaegyenleg < 0 THEN
GOTO Behajtás();
@dooma:
Hát… határeset.
2011. évi CXII. törvény (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról)
6. § 1. Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése …
(b) …az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
2014. January 29. Wednesday at 13:14
F99: Hát, ja, csak az az algoritmus lehetne egy kicsit cizelláltabb. Mondjuk elsőre figyelmeztető email, aztán csak utána pénzbehajtó.