MonthNovember 2013

Van képem

Ha már úgyis kikerült, akkor megosztok én is néhány képet.

Volt a héten egy céges fényképezkedés. Jó nagy felhajtás volt, életemben először ki is sminkeltek. Engem. Direkt nem mosattam le magamat az akció után, kíváncsi voltam, hogyan érzik magukat azok a nők, akik egész nap sminkben nyomják.
De nem is erről akartam írni. Fényképezkedés. Bementünk a műterembe, megkaptuk a kifestést, várakoztunk az előtérben, hülyéskedtünk, aztán reflektorok, vásznak, fényképezőgép, Évi & Zoli. Elsőre a kötelező körök (értelmes arc, könyöklős kép, keresztbe a kar, fordulj jobbra, fordulj balra), aztán a szabadonválasztott gyakorlatok: lécci, vágjál olyan pofákat, amilyeneket csak akarsz, mi majd válogatunk.
Nyilván a céges oldalra a kommerszebb képek mennek majd (egy-két kivételtől eltekintve). Ha kíváncsi vagy rájuk, itt van egy csomó képkocka (pun intended).

Mivel ez a blog sokkal lazább hely, ide kirakhatom az elvadultabb képeket is. Imhol.

Először – bemelegítésként – jöjjön két szolíd kép az akció kezdetéről.

Aztán vadulunk.

Nekem csobogsz, kicsi patak?

Ezt ugye te sem gondolod komolyan?

Dörmög

Meghalni valami olyasmi lehet, mint amikor a kicsi patak belefolyik a hatalmas tóba.

Micsoda fülek

Azt tudtam, hogy a macskáknak jó a hallása, de ez azért már túlzás.

Este 11 körül készültem lefeküdni. Előtte szoktam adni a macskáknak egy-egy marék száraz kaját, hogy reggel ne gyújtsák fel magukat az ajtóm előtt, az éheztetés ellen tiltakozva. Az étkezőben kihúztam a fiókot -shrrhrrr – kivettem a fémdobozt, levettem a tetejét – plnkk – és kiszórtam a szárazkaját a műanyagtálakba. Klkklkk.
Gizi már akkor a lábamnál hisztizett, amikor a fiókot kihúztam. Nyilván valahol a nappaliban hesszolt. De hol lehet a többi? Felegyenesedtem, hátranéztem a teraszajtó felé. Ebben a pillanatban tapadt fel négy lábbal az üvegre Sztracsat Ella művésznő. Ezt gondold végig: valahol kint kergetőzik a sötétben az udvaron. A kajásszekrény olyan tíz méterre van a teraszajtótól. És a macska kint az udvaron meghallja azt a hangot, ahogy kihúzom a fiókot és leveszem a fémdoboz tetejét.
De ez még csak két macska. Hol a harmadik? Picúr ki nem hagyná a vacsorát. Őnagysága ilyenkor már nem jár ki az udvarra, mégiscsak lakótelepi macskaként nőtt fel. Előszoba. Konyha. Spájz. Mosókonyha. Takszerraktár. Oké, akkor lent nincs. Emelet. Fürdőszoba. Hálószobák. Kizárásos alapon csak Barna szobájában lehet, és ahogy haladtam az ajtaja felé, hallottam is, hogy valaki pánikszerűen kaparta belülről a faburkolatot. Aha, itt lesz. Ahogy kinyitottam az ajtót, kaptam egy századmásodpernyi lesújtó pillantást – Mi tartott ilyen sokáig?! – aztán villámként száguldott is lefelé, nehogy a többiek megegyék a vacsoráját. Itt ugye a hangforrás és a macska között volt egy emelet és egy bezárt vastag ajtó. Mégis meghallotta.

Ami ebben a legdurvább, az az, hogy ha egy macskának ilyen eszméletlenül éles a hallása, akkor hogyan tud megélni az ember világában? Nagyjából csendes helyen lakom, de időnként még nekem is az idegeimre mennek a környezeti zajok. Mekkora hangzavarban élhet akkor egy macska?

Lecsófesztivál után szabadon

Hát, ez is elkészült.

Ahogy írtam a Lecsófesztiválos posztban, a múlatságnak nem lett azzal vége, hogy összepakoltunk és hazamentünk: este még koncert volt a Gödör klubban, ahol volt családi érdekeltség is a fellépők között.

Na, gondolhatod. Nekem már délután háromkor le kellett volna feküdnöm aludni. Közvetlenül a testvérem és a sógornőm öccse mellé. De nem: ehelyett koncert. És mindenki eleresztette magát, ha szabad ezt mondanom, ahogy a csövön kifért. Én viszonylag masszívan megálltam, egyik kezemben kamera, a másikkal osztottam a pogózó jónépet, hogy ne borítsanak fel… a többiek pedig… hát, jól érezték magukat.


 

Új Élet MGTSZ

Van néhány változás. Nem csak a rendszeres mozgás. Belevágtam egy sokkal kellemetlenebb dologba is.
Filmeket nézek.
Borzalmas. Már vagy tíz éve nem nézek se tévét, se semmilyen filmet, most meg szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyire igazam volt, amikor így döntöttem… és mégis néznem kell.

Az erőnléti és testúly problémák mellett van ugyanis még valami, amit kezelnem kell: az angol listening. Az írással/olvasással nincs semmi gond, alsó-pestlőrinci tájszólással a beszéd is megy, ha rákoncentrálok… de rögtön az első visszakérdezésnél – mely mindig jön – vége a társalgásnak.
A probléma teljesen analóg a futással. Mind a kettőt ugyanúgy is lehet kezelni: következetesen, minden nap rászánni az időt, csinálni, erővel, a komolyabb fájdalomküszöb határáig. A hangot angolra állítani, a feliratot szintén, aztán hadd szóljon.
A héten végigtoltam a Csillagok Háborúját. Mind a hatot. Négyet most láttam először. Őrület. Az első háromnál kis híján megrágtam a laptopot idegességemben. És a jövő sem lesz jobb. Az itthoni filmtárban angol/angol verzióban csak ilyesmi filmek vannak (Harry Potter, Gyűrűk Ura, stb…).
Már előre rosszul vagyok.

ps1.
Tudom, vannak jó filmek is, csak valahogy nincs velük szerencsém. Az Amarcord angol hangsávján olasz duma ment, a Before Rain hangsávján meg albán. Egyedül az ilyen blockbuster filmekben lehet bízni technikailag, azok meg… hát, olyanok.

ps2.
De legalább most már tudom, hogy R2D2 fiú.

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑