Emberi, nagyon is emberi

Annyi alkalom van, ahol az ember felhúzhatná magát. Egy lakógyűlés, ahol agresszív, ostoba emberek lehetetlenné teszik, hogy megoldódjon egy bonyolult probléma. Egy vasárnapi séta a parkerdőben, ahol az ember döbbenten tapasztalja, hogy ilyenkor megszállják az erdőt a hétvégi kutyasétáltatók, akik felelőtlenül, mosolyogva nézik, ahogy a kutyájuk más emberekre ugrál, végeredményben kiszorítva így a kutya nélkül sétálókat. Vagy éppen beleolvas egy cikkbe, ahol szomszéd országok történelemkönyveit vizsgálgatja a szerző. (Via Feri bá.)
Mondom, ezek mind olyan alkalmak, amelyeken lehetne idegeskedni, lehetne dühöngeni. Hasonló eredménnyel, mint ahogy az esőn vagy egy szélviharon dühöngenénk. Az ember nem angyal. Az ember tulajdonságai évszázezrek alatt alakultak ki, leginkább a túlélésre koncentrálva. Az önzőség, a mohóság, az agreszivitás, de még a felelőtlenség is mélyen bent laknak a tudatunk alatt. Ők az ősember az agyban. Ahhoz, hogy ezek a tulajdonságok elhalványuljanak és értelmes tulajdonságok – kooperáció, analitikus gondolkodás, lényeges és lényegtelen megkülönböztetése, vágyak és lehetőségek összehangolása – kerüljenek az előtérbe, lehet, hogy szintén évezredek kellenek.
Persze az is lehet, hogy ez sohasem következik be. Mérőnek van egy jópofa levezetése, miszerint az emberiség, mint faj, azért ilyen sikeres túlélő, mert rugalmasan tudja változtatni az összetételét, mindig az aktuális kihívásnak megfelelően. Ha az kell a sikerhez, hogy több legyen a kooperáló ember, akkor eltolódik az arány. Ha az kell, hogy több legyen a konfrontálódó, akkor is. Azaz ebből a levezetésből következik, hogy – függetlenül a saját beállítódottságunktól – mindig a kor határozza meg, hogy mennyien vannak az agyatlan, agresszív idióták, mennyien vannak a fogalmatlanul nyomuló, párbeszédre képtelenek, és mennyien vannak a kizárólag zéró összegű játékokban gondolkodó önző, erőszakos egyedek. Ha kooperáló tipus vagy, akkor maximum a kort szidhatod, a kort, melyben éppen konfrontálódó emberekre van szükség.
Csak hát… a kort szidni nagyjából ugyanannyira hatékony, mint az esőt, vagy a szélvihart.

8 Comments

  1. Nem akarlak felmérgelni, de bántja a szemem. Agresszív. Csak így. Ha két g-vel írod, akkor még öreg is lesz hozzá, ráadásul a helyesírás-ellenőrző is kiakad rajta. Bocsánat.

  2. @meow: Ah, tényleg. Miért ragadt meg a fejemben a két gé?

  3. @JoeP: mert öreggszel? :)

  4. @meow: :))
    Hát, igen, az aggságnak lehetnek ilyen tünetei, de én, amióta az eszemet tudom, mindig két g-vel írtam. (Érdemes rákeresni a blog keresőjében.) Valószínűleg szoftverhiba az agyban.

  5. Illetve… pontosítok. (Rákerestem.) Hol így írtam, hol úgy.

  6. Az angol miatt, marmint “aggressive”, en legalabbis ezert szoktam :)

    A fenti levezetes jo, de konnyu atesni a masik oldalara szerintem, amit az emberi lustasag es beletorodes segit megracionalizalni (hogy miert is ne tegyunk ellene).

    De ha a kutyatlan setalok odacsap(na)nak a setabottal, elobbutobb kialakul egy jobb egyensuly :)

  7. Persze, ha olyanok az idők, akkor a kooperatív fazon is meg tudja erőszakolni magát és átalakul konfrontatívvá… csak éppen nem érzi jól magát az életében.

  8. Ha viszont legalabb nehanyan nem vallalnak be, hogy nem fogjak magukat jol erezni az eletukben, akkor nem tortennek meg a valtasok, foleg a konfrontativ -> kooperativ irany.

    Szerintem itt ket fontos dolog van:
    – Legyunk mindig tisztaban, melyik oldalhoz tartozunk, akkor is, ha epp a masik oldal normai szerint viselkedunk
    – Idonkent legyunk kepesek oldalt valtani, de csak ha ez feltetlenul szukseges. Ugyanis a vilag mar csak olyan, hogy valakinek elobb-utobb fel kell vallalnia a beavatkozast, ha valtozast szeretne.

    Egyebkent nem gondolom azt, hogy egy kooperativ ember ugy egyebkent jol erzi magat az eleteben egy konfrontativ vilagban. Tehat mar az alapfelallas se a legjobb.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *