2004-ben voltunk két hetet az Adria mellett, gyakorlatilag Rabactól Velencéig csalingáztunk. A kor szinvonalának megfelelően volt velünk egy ma már igen primitívnek számító kompakt fényképezőgép, mely mellékesen maximum 30 másodperces videófelvételeket is tudott készíteni. Hang nélkül. A nyaralás során csináltunk egy csomót – aztán ezek bementek egy könyvtárba és a kutya sem nézegette. 45 darab apró videó… ki a szösznek van ehhez türelme?
Nekem.
Egyik délután vettem egy nagy levegőt, összefűztem, megvágtam, feliratoztam, zenét tettem alá. Nem akarom magam fényezni, de igencsak jó lett. Pörgős 10 perces anyag vált belőle, a zene illett a mozgóképekhez, a kettő együtt meglehetősen erős audiovizuális élményt adott, és még néhány poént is bele tudtam csempészni, pusztán a vágás segítségével.
Aztán mielőtt megmutattam volna a családnak, egy eldugott könyvtárban találtam még hat videót. Ebből öt volt használható. Kábé egy percnyi anyagról beszélünk. Nos, mire ezt az egy percet bele tudtam csempészni a tíz percbe, úgy, hogy a gondosan felépített korábbi élmény ne károsodjon, több órámba tellett. Még egyszer: egy percről van szó.
Emberek, ez egy rohadt kemény szakma.
Recent Comments