Pálpataka 03/06

Falu a tó alatt, pisztráng és csoportos hányás
2012.07.24; kedd

A kevés alvás ellenére üdén és frissen ébredtem. Jól aludtam, végre megjött az étvágyam és újabb izgalmas nap elé néztünk. Reggelire bedobtam néhány szelet húst, vágtam egy kocka puliszkát, aztán jött a hivatalos reggeli: virsli, házikenyér és székely mustár. Egy kicsit rögtön Amerikában éreztem magam: a mustár majdnem olyan édes volt, mint kint a virslihez felszolgált juharszirup. Szokatlan volt, de ízlett.

Kávé, pakolás, tízkor meglódultunk. A faluban felkaptuk Melindát, aztán irány Bözödújfalu.
Pontosabban, a helye.

Sztori.

A Kárpátok Géniusza kiókumlálta, hogyan tudna egy csapással több legyet is lecsapni. Arra gondolt, hogy ha a patakvölgyekben fekvő falvak alá gátakat épít, akkor egyrészt el tudja pusztítani az ellenállás apró fészkeit, az utált apró falvakat (bekényszerítve a lakosokat a sokkal jobban kontrollálható lakótelepekre), adhat egy nagy pofont az ellenszenves magyar kisebbségnek, emellett pedig lesz egy csomó víze, amivel bármit kezdhet, akár még áramot is termelhet vele, de legrosszabb esetben is jól nyugtatja a szemet. Így kezdett épülni a hetvenes években a meglehetősen multikulturális Bözödújfalu alatt egy gát. A lakosok folyamatosan gyanakodva figyelték, de a propaganda azt nyomta, hogy nyugi, csak az alsóbb falvak védelmében épül a gát. Aztán egyszer csak a nyolcvanas években bejelentették, hogy fusson mindenki, amerre lát, mert lezárják a gátat, a falu el lesz árasztva. Oszt jól van.

From Székelyföld 2012

Szerencsére a Nagy Kondukátort az évtized végén karácsonyi meglepetésként agyonlőtték, így a falurombolási program leállt. De a víz alá került falu mementóként(1) emlékeztet arra, milyen az, amikor egy aljas, gátlástalan és ostoba ember kezébe kerül korlátlan hatalom.

(1) Halkan jegyzem meg, hogy bár leírtam azokat a szavakat, hogy ‘mementó’ és ’emlékeztet’, de valójában egyre inkább szkeptikus vagyok arra nézve, hogy az embereknek, mint masszának létezne hosszú távú memóriája. Egyébként nem engednénk meg, hogy Ceausescu rendszere nálunk reinkarnálódjon. Mert most ezerrel megyünk abba az irányba. (Kádár? Azt te csak szeretnéd. Orbán habitusa sokkal inkább Ceausescu-éra hajaz.)

A völgyben a patak hatalmas tavat hordott össze. A faluból túl sok minden már nem látszik, egyedül az unitárius templom tornya lóg csak ki a vízből, mint egy felemelt mutatóujj, drámai figyelmeztetésként.

From Székelyföld 2012
From Székelyföld 2012

A parton még áll egy rom, a katolikus templom maradványa, illetve megmaradt olyan 10 ház a völgy felső részében. Ezek nem lakatlanok, cigányok költöztek beléjük. (Ez megint tipikus román történet. Az országban a XX. század végén még eléggé képlékeny volt a társadalom, többek között a német állam “kivásárolta” a szászokat a kommunista diktatúrából. Az ő üresen maradt házaikba szintén cigányok költöztek be.)

From Székelyföld 2012

A tó körül meglehetősen gyatra murvás út vezet körbe, ezen lehet feljutni a felső részen lévő emlékműhöz. Egy ház megmaradt falaiból alakították ki, elmagyarázva, mi is történt itt. A hangulatot átérezni, csendben emlékezni viszont nem lehet, a közelben lakó cigányok rögtön támadnak, ha embert látnak: a piaci légy szemtelenségével veszik körül az autókat, az embereket és gátlástalanul koldulnak. Eredetileg úgy terveztük, hogy itt rakjuk le a kocsikat és gyalog sétálunk be, ameddig lehet, de látva a kolduló gyereksereget, inkább megpróbálkoztunk autóval átvágni a fertőzött részen. Naná, hogy nem sikerült, pont a telep közepén volt egy hatalmas gödör a földúton, kénytelenek voltunk ott parkolni. Nem voltunk nyugodtak. Eleve már kiszállni is alig tudtunk, olyan szorosan tapadtak az ajtókra a purdék. Végül arrébb lökdöstük őket, legalább tízszer ellenőriztük, hogy minden ajtót rendesen bezártunk-e, aztán besétáltunk a tó partjáig. A gyerekek légyfelhőként követtek.

József jött mögöttem, élénken tárgyalva egy kölyökkel.
– Oké – hallottam fél füllel – Bankkártyát elfogadtok?

A tóparton elbeszélgettünk egy pecással. Valamikor itt lakott, sokat mesélt a faluról. Itt még a cigánykölykök is visszavettek az aggresszivitásból.
Visszasétáltunk a kocsikhoz, pánikszerű indulás, majd a tótól messzebb rendeztük a sorainkat. Sajnos a kapkodásnak meg is lett az eredménye, a kőrispataki szalmakalap múzeumot 3 autó is leszavazta, de a motoros pár erről nem értesült (náluk nem volt walkie-talkie), így ők elmentek tovább a murvás úton, mi visszafordultunk. Sajnálatosan az az információ is elsikkadt, hogy Énlakára csak ebből az irányból lehet eljutni a földúton: Korond felől, hiába jelzi a térkép, nem. Emiatt ez az eldugott, szép székely falu is kimaradt a programból.

From Székelyföld 2012

A gátnál beszéltük meg, hogy mindenki bevár mindenkit. Azt kell mondjam, hogy a táj tényleg szemet gyönyörködtető, az is tény, hogy sokan élvezik a tó áldásait… de a szívünk akkor is szomorú, mert tudjuk, mi volt az ára.

A következő állomás Vármező volt, Szováta fölött. Mára még fürdést terveztünk a szovátafürdői Medve-tóban, mely tavat viszont 13.00-15.00 között pihentetnek, ilyenkor tilos a fürdés. Azaz pont volt időnk elmenni a pisztrángkedvelők paradicsomába. Naná, pisztrángot enni.

From Székelyföld 2012

A hely, bár gyönyörű, de az adott napon nem volt kellemes. Pokoli meleg volt és hiába kerestünk jó asztalt, nem találtunk. Belül meleg volt, az épülethez csatolt teraszon semmi légmozgás, csak fülledt meleg, a kioszk alatt mozgott ugyan a levegő, de annak meg üveg volt a teteje, gátlástalanul sütött át rajta a nap. Végül a fülledt teraszon ültünk le. Pár perc után mindenkiről csorgott a víz. Ekkor jöttek a legyek. Szinte mozdulni sem lehetett tőlük, mindent összemászkáltak: embereket, evőeszközöket, ételeket. A kaját is furcsán kaptuk meg: egy közös tányéron hozták ki mindenkinek a pisztrángját, egy másik tányéron meg összeborítva mindenkinek a köretét. Én itt egyszerűen besokalltam. A meleg, a legyek, mind az idegeimre mentek, hadonásztam, morogtam, a pisztrángból éppen csak ettem pár falatot és otthagytam. Ehhez képest durván magas lett a ceh: külön fizetni esélyünk sem volt, a végszámlát szórtuk szét, ez jóval magasabb lett, mint kalkuláltam (a klasszikus trükk: az árat 100 grammra vetítve írják ki az étlapra, de nem tudod, hány gramm is volt végül a pisztráng), gyakorlatilag elfogyott az összes lejünk. Pokolian vacak volt a kedvem.

Visszaültünk a kocsiba, átmentünk Szovátafürdőre. A pisztráng útközben vadul fickándozni kezdett a gyomromban. Oké, az én emésztésem olyan, amilyen, gondoltam, csak lenyugszik egyszer. A tó körül újabb lehangoló érzés: hatalmas zsúfoltság, parkolóhely szál se. Nem így képzeltem. Araszolgattunk a parkoló autók között, centizgettük az átszaladó embereket. A legrosszabb balatoni rémálom. Ekkor végképp bedurrant az agyam. A gyomrom egyre vadabbul ugrándozott, az egész tavat, a tömeggel együtt, a hátam közepére kívántam, így beszóltam az adóvevőbe, hogy na, én eltipliztem. Dóra átült egy másik autóba, mi pedig hazaindultunk.
A faluban egy pillanatra kiálltam, amíg bekapcsoltam a GPS-t, aztán próbáltam visszasorolni, de a sok autó miatt nem láttam az utat, gondoltam, nagyon lassan elindulok, így ha jönnek is, észrevesznek és be tudnak engedni; ehelyett kifogtam egy kopasz mercis bunkót, aki egészen a főútig nyomta mögöttem a dudát, megsértődve, hogy ki mertem menni eléje. Nem dobta fel a kedvemet. A gyomorugrálás komoly hányingerré evolválódott és tényleg kezdtem megijedni, hogy ebből baj is lehet.
Nyomtam a gázt hazafelé, mint süket a csengőt. Mégis jobb, ha már otthon kell szenvedni. Jeleztem Nejnek is, hogy baj van, de csak annyi visszajelzést kaptam, hogy nála is. A pálpataki erdei úton már hatalmas levegőket vettem, a szemem pedig kezdett homályosodni. Az udvarra nem álltunk be, ahhoz ki kellett volna nyitni a kaput. Ledobtuk a kocsit, irány a vécé. Az épületben négy mellékhelyiség volt, berohantam az egyikbe és fostam egy hatalmasat. Közben hallottam, hogy Nej a másikban rókázik. Próbáltam lehúzni a termést, de ekkor derült ki, hogy nincs víz. Viszont jött nálam is a hányinger, így lerohantam a másik vécébe és ordítva telehánytam. Képzeld el mindezt víz nélkül. Próbáltam elérni telefonon Józsefet, de nem vette fel, gondolom, fürdött. Walkie-talkie, ugyanez. Lementem a pincébe, megtaláltam a keringető szivattyút, kapcsolgattam, óvatosan megrángattam az elektromos vezetékeket, semmi. Ráadásul a pincében nem volt térerő, így azt sem vettem észre, hogy József már próbált visszahívni. Amikor feladtam és felmentem a földszintre, akkor jött csak létre a kapcsolat, József elmagyarázta, hol találom a biztosítékszekrényt és ott kellett visszaböknöm a leakadt biztosítékot. Innentől hatalmas takarítások, magunkat is beleértve, végül beájultunk az ágyba. Reggel nyolcig aludtunk. Délután négytől. Kisebb megszakításokkal, mert én többször is kirohantam. Tudat alatt még derengett, hogy ma lett volna a gasztronómia egyik csúcs napja, László rendelt egy nagy adag pácolt flekkenhúst, a tegnapi vaddisznóból megkaptuk a máját és a szűzpecsenyét, a májat József tejbeáztatta, majd beirdalta a helyi nagyon finom szalonnával, mindezt szabad téren, faszénen megsütve, szóval tényleg dőzs. Nélkülünk. Mi az életünkért küzdöttünk. Utólag megtudtam, hogy Krisztina gyakorlatilag ugyanezt a programot játszotta el, csak éppen a Medve-tó partján, aztán délután került sorra Dóra, illetve éjjel öcsémnél és a sógornőmnél is megjelentek a tünetek. Ezt bekaptuk.

Pedig volt még program is. Pálpataka by night, azaz a kalandkereső ifjúság elment éjszakai traktorozásra az erdőbe.
Átadom a szót egy résztvevőnek.

Beállt a traktor az udvarra, felmásztunk a pótkocsira. A traktor olyan ócska volt, hogy azon is meglepődtem, hogy elindult; de aztán hiba nélkül nyomta végig a távot. Úttalan utakon mentünk, egyre sötétebb lett. Aztán egyszer vége lett az útnak, na gondoltam, megérkeztünk. Hát, nem. Bazmeg, a traktor nekiment az erdőnek, aztán tolta félre maga előtt a cserjéket, meg a karvastagságú fákat. Aztán egy helyen leszálltunk és csak azt vettem észre, hogy egyedül maradtam. Olyan sötét lett bazmeg, mint a jancsiésjuliskában. Végül megláttam egy fejlámpát, na ekkor találtam meg a többieket, aztán hazapöfögtünk. Hogy milyen volt? Kurva jó.