Reggelire pirítós kenyér, vajjal. Ahogy melegen kijön a sütőből és a rákent vaj ráolvad az enyhén őzbarna kenyérre. Két sütés. Rárakod a négy szelet kenyeret egy tányérra, kiülsz az étkezőbe.

Milyen sorrendben eszed meg a kenyereket?

1. Pedáns
Szigorúan abban a sorrendben eszi meg a kenyereket, ahogy azok a sütőből kijöttek, azaz az első sütéssel kezdi, mely már egy kissé kihűlt. Mire megeszi a két kenyeret, addigra a másik kettő is kihűl, így a pedáns ember egyenletesen fogyasztott el négy szelet, közepesen kihűlt kenyeret.

2. Carpe Diem
Először a még meleg, friss sütéssel kezdi. Igaz, mire végez, addigra az első sütés teljesen kihűl, de végül lett egy maximálisan finom és egy teljesen kihűlt köre.

Te melyik típus vagy?

Én, bevallom, egy harmadik: a stílustalan praktikus. Miközben a konyhában sül a második sütés, én már akkor, állva, mint a lovak, már ott megeszem az első sütést, majd amikor elkészült a második, azt kávéfőzés közben fogyasztom el, szintén a konyhában. Így nekem mind a két kör maximálisan finom – cserébe viszont nincs meg az étkezőben étkezés esztétikai élménye.