Nagy család Velencében

Fura dolgokat hoz az élet. Van ez a kajakos klubtársaság, ahol az utóbbi évek alatt kialakult egy menetrend. Van szezonnyitó (immáron második éve a Szigetközben és nem lehetetlen, hogy oda is rögzül), van szezonzáró (ez viszont már rögzült is a Tisza-tóra), csíra formájában leledzik a B80 (keresztben tilos átevezni a Balatont, de hosszában senkit nem zavar), ugyanígy formálódóban van a Karácsony és Újév közötti evezés a Dunán, de hasonló csíra az esztergomi Pyrus kupa is, hogy a nagyreményű és bátor vállalkozásról, a Balatoni Tengerikajakos Társaság rendezvényeiről el ne feledkezzek. (És akkor most nem sorolnék fel minden rendezvényt, maradnék csak azoknál, melyek szervezéséhez köze van valamely társaságbéli sporinak.)
Emellett a sokminden mellett van egy másik, immár rendszeressé váló rendezvény, a családi nap Velencén. Ez – elméletileg – nem a nagy távolságokról, nem a tajtéktúró nagy hajrákról szól, hanem arról, hogy el lehet hozni az ifjú generációt, apró kajakokban és pilincka evezőkkel, hadd szokják a vizet és a hangulatot.
Nem hangzik rosszul, ugye? Csakhogy furán evolválódnak ezek a túrák. Miután azt hittük, hogy ügyesen összeraktuk a naptárat, kiderült, hogy ezek a fránya kölykök egyáltalán nem így gondolkodnak. Ők például szívesen jönnek a Tisza-tóra, a Szigetközbe, és nem kell sok hozzá, hogy hamarosan a B80-nal is szemezzenek. Az a tökmag, aki nemrég még egy kajak hátsó tárolójából dugta ki a periszkópot, ma már felnőtt kajakban kalimpálta végig a túrát, felnőtt evezőlapáttal. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek, nézzük a számokat: a tavaly őszi szezonzárón és az idei szezonnyitón több gyerek volt, mint az elméletileg gyerekeknek dedikált családi napon. Márpedig ez tényleg fura helyzet, hiszen egyfelől így a felnőttek kénytelenek lejjebb adni a túrák erősségét (kisebb távok, kevesebb erős sodrású rész), másfelől viszont a kölyköknek sem lehet mondani, hogy ne jöjjenek el, hiszen ennyi idő alatt nem csak a vízi csavargást szokták meg, hanem össze is barátkoztak. Érdekes helyzet, és hamarosan tényleg el kell gondolkodnunk azon, hogy inkább legyen minden rendezvény családi rendezvény is egyben, de azon belül legyenek külön túrák az aprónép és külön a felnőttek számára.
Na, elfecsegtem itt a teret, pedig arra akartam csak célozni, hogy ezen a bizonyos családi hétvégén az első napon mindösszesen 5 gyerek volt 14 felnőtt mellett, ami azért elég furán nézett ki. Meg is látszott a hozzáálláson: az esti bulin ugyanúgy ment a belazulás, mintha nem is kisgyerekes nap lett volna, a második esti lecsó úgy csípett, ahogy egy lecsónak csípnie kell, az első túra pedig igencsak felnőttes méretűre sikeredett. Hadd szokja az a büdös kölök. :)
Mindemellett biztos vagyok benne, hogy jól érezték magukat: ingergazdag játszótér, sátor, vízpart… ezért még az evezést is ki lehet bírni.

Vissza az időrendhez. Péntek délután idegbeteg pakolás (tényleg, létezik másfajta is?), aztán még éppen világosban érkezés a Drótszamár kempingbe, gyors sátorállítás, berendezkedés, huhh.

From Kajak

Határozottan örültem, amikor már sötétben, csak üldögéltem gond és tevékenység nélkül a székemen, mint egy növény. És szívtam fel a folyadékot. Is.

From Kajak

Reggelre persze kiderült, mennyi fontos dolgot nem hoztunk, így elsétáltam a boltba sörért. Reggeli, utána kávé helyett egy fürdés a kissé hűvös tóban, határozottan rendbe tette a hangulatomat. Pakolás, beszállás, indulás a kitűzött időpontban. Annyi év után ez már határozottan profin ment. (Igaz, sokat dobott a dolgon, hogy 10-re tettük az indulást.)

Agárdig egész gyorsan áttekertünk, a pop-strandon a vízibringás pacák kifejezetten jó fej volt, maximális respekt. (Ahogy Nej fogalmazott, a raszta haj és a nagy pocak mindig jó ómen.) Nemhogy megengedte, hogy kiszállhassunk a standján, de még be is tolta az összes vízibiciklit a tóba, hogy jobban elférjünk, emellett pedig segített kiszállni is, visszaszállni is.
Büfé, csapolt lóbányai, lángos. Van, ami nem változik. (Na jó, immár lehetett volna gyrost is enni.) Határozottan jól esett, úgy, ahogy volt. A gyerekek itt azt hitték, hogy fordulunk és megyünk haza, de hol voltunk még ettől! Elkeveregtünk a tó végéig, messziről üdvözöltük a madár rezervátumot, aztán kóvályogtunk a nádasban. Itt ketté is szakadt a csapat. Az egyik elején Bélával ketten kerestük az utat. Ő hozta a vállalkozó kedvét, én a GPS-t. A másik csapat Ferenccel tartott, aki egy ócska trükkel, úgynevezett ‘szakértelem’-mel vezette a társaság maradékát. (Azaz ismerte a terepet, tudta, hol jár.) Fura, de mindezek ellenére nagyjából ugyanakkorra értünk a megbeszélt kikötési ponthoz, a fasólyához.
Ahol nem tudtunk kikötni, mert egy horgász pont oda telepedett le. Nem szívesen megyek bele a témába, a horgászok és az evezősök között nem mindig súrlódásmentes a viszony, de itt azért felugrott a szemöldököm. Azon a szakaszon annyi jó horgászós hely van, a partszakasz gyk. sima, bárhová le lehet tenni az összecsukható kissámlit, tényleg nem értem, miért pont egy sólyára kellett rátelepednie. De ilyenkor vita nincs. A társaság nagyobbik része visszaevezett egy földnyelvhez, hiszen az aprónépnek be lett ígérve, hogy kiszállunk és strandolunk. (Mondjuk, a hely iszappakolásra inkább megfelelt.) Mi Nejjel inkább visszafordítottuk a kajakot a kemping felé és hazalapátoltunk.

From Segédlet

Na, a kiszállás.

Itt emlékeznék meg egy apró kis világhírről. A csapat egy része nemrég az Adrián bóklászott és bevezettek egy új mértékegységet, a pepint. Egy pepin, az a szívásmennyiség, ami akkor következik be, amikor valaki flottul végigcsinál egy vizitúrát, majd a legvégső ponton, amikor a kajak már odasiklott a part mellé és az illető ki is szállt, a lába beleakad a kajak peremébe, ettől az illető hasraesik az iszapos vízben, a kajak belefordul a felkavart dzsuvába és legalább egy mobiltelefon szarrá ázik. A mértékegység meglehetősen erős, a hétköznapi életben a millipepin használata javasolt.

Szóval, odasodródtam a lépcső mellé, megkapaszkodtam, kidobtam a kajakból a bal lábamat… erre begörcsölt a jobb. Vártam egy kicsit, aztán visszahúztam a balt is. Üldögéltem. Aztán megpróbáltam megint kidobni a balt, de már a mozdulat közben begörcsölt. Plusz mellette a jobb talpam is. Igyekeztem kulturált arcot vágni, mint aki tulajdonképpen élvezi az egészet, hiszen a strandon néhányan érdeklődve figyeltek. (Nézdd fiam, így kell kiszállni egy kajakból!) Vártam, amíg elmúlnak a görcsök, aztán kigyömöszöltem a jobb lábamat is, de a hatás-ellenhatás törvénye folytán a hátsóm és a derekam teljesen becsúszott a hátsó deck alá, a háttámlával együtt. Csak ültem ott összehajtogatva és vadul gondolkodtam, hogyan lesz ebből profi kiszállás. Végül úgy döntöttem, hogy sehogy, lesz, ami lesz, oldalra borítottam a kajakot, átdobtam felette a bal lábamat, az utolsó pillanatban, nagyjából egy centivel a víz felszíne fölött, hátranyúltam és visszafordítottam az éppen borulni szándékozó kajakot – és voilá: ott álltam a stégen és sem a kajak nem lett tele vízzel, sem a kütyüim nem áztak el. (Látod, milyen ügyes volt a bácsi, biztosan sokat gyakorolta!)
Gyorsan kivonszoltam a dögöt, nem is foglalkoztam vele, hány huplin pattant fel mögöttem, lelöktem az árnyékba és elégedetten néztem körül. Kábé ekkor ért be Nej, neki már profin magyaráztam el, hogyan is kell itt kiszállni. Felcuccoltunk a sátorig.
– Fogjuk meg egyszerre a két kajakot, oké?
– De egyet is alig bírok! Nem lesz ez így túl nehéz?
– Meg fogsz lepődni, de nem. Ha egyenletesen terheled magad, könnyebben tudsz cipelni nagyobb súlyokat is.
– Aha.

Amikor este, a tábortűznél meséltem, itt szólt közbe Péter:
– Félelmetes. És elhitte?

De felvittük, aztán gyors zuhany. Megnéztem magamat és rezignáltan állapítottam meg, hogy megint beszoptam: hiába védtem magamat minden irányból a napsugarak ellen, a vízről visszatükrődővel nem foglalkoztam. Azaz megint olyan vörös lett a fejem, mint egy ráké.

From Kajak

Lassan megérkeztek a többiek, pakolások, készülődések. Nejjel elmentünk hideg sörért, nem sokkal később beindult a zöldségszeletelés is, készült a lecsó. Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy nem nekem kellett volna szeletelnem az erős paprikát, mert ez igen durva játékos: először a hüvelykujjamon lévő sebbe ment bele, onnan gyorsan lenyaltam, innentől már nem csak az ujjam égett, hanem a szám is. Majd a számról átkerült a szivarra is, így másfél órára stabilizáltam a kapszaicin utánpótlásomat. (Tudom, tej, zsír, mosópor: de egyikben sem volt kedvem arcot mosni.)

Aztán egy újabb átbeszélgetett, átökörködött este, de itt már kijött rajtam a heti fáradtság. Olyan tíz óra körül el is mentem aludni, addig is inkább csak hallgattam, mint sziporkáztam.

Éjszaka új vendég érkezett. Már két napja mondták, hogy jönni fog, hát, hajnalban ért ide. Akkora vihar szakadt ránk, hogy pislogni sem nagyon tudtunk. Az új sátor szerencsére jól bírta, ennek a vasát már nem kellett egész éjjel markolászni, mint a régiét Tisnóban. Sőt, igazából markolászni sem kellett semmit, akkor is csak fordultam egyet morogva a matracon, amikor nagyon közel csapott be a villám.
Hajnalban viszont gondban voltunk, mert nem vittünk magunkkal semmilyen időmérő eszközt a sátorba. Nehéz ám úgy pontosan kiállni a kajakkal a megbeszélt időpontra, ha csak az időérzékünkre hagyatkozunk.
Szerencsére volt egy templom a kemping mellett, gondoltam, majd legfeljebb figyelem a harangozásokat. Aha. Úgy látszik, az egyház is halad a tudománnyal, mert saccra valami Fibonacci sorozat alapján tolta a harangot a szaki. Megrángatta tízszer. Nagyjából akkor kezdett virradni. Hmm, talán osztani kell kettővel? Mert az öt óra még reális is lehet. Következőre viszont öt kondulás jött. Wtf? És ez ment egész reggel, egyszerűen képtelen voltam kitalálni, melyik harangozás hány órát jelentett. Később már direkt rászálltam a témára, de nem lettem okosabb. A déli harangszó majd öt percig tartott, gondolom, itt eresztette el az addig megspórolt kondulásokat. Fél egykor viszont már csak kettőt kaptunk, vélhetőleg délben kicsit túlteljesítette a normát. Hogyan tudták ebből régebben a szántóvetők, hogy melyik harangozás mit jelentett?

Nem is jött össze időre az indulás, az utolsó egységek olyan 10.30-kor szálltak vízre. De igazából mindegy volt, mára már nem terveztünk nagy utat. Különösen mi, hiszen tömérdek dolog várt itthon. Nekem olyan hétfőm lesz, hogy az agyam elhagyom… és valamikor pihenni is kellene. Szóval Nejjel, meg egy kisebb csapattal a tó közepéről visszafordultunk, immár vitéz módra pattantam ki a kajakból a lépcsőnél, aztán, ahogy Attila fogalmazott, elindult a végtelen pakolás, mely annyira pontos kifejezés, hogy nálunk még minden gúlában áll a nappaliban. De egyszer majd úgyis minden a helyére kerül. Vagy szétrohad.

From Segédlet

Végül, már csak minimális kommentárral, néhány kép.

Így néztünk ki az agárdi strandon.

From Kajak

Akkor most merre?

From Kajak

A rutin és az évek.

From Kajak

Megy ez elengedett kézzel is!

From Kajak

4 Comments

  1. Milyen száép nyomvonalak :)

    A GPS-ben van óra, azt sem vitted a sátorba?

    Jó buli lehetett, örülök, hogy van ami ki tud kapcsolni a hétköznapokból, mindenkinek meg kellene az ilyen elfoglaltságot találni.

    Proxy5

  2. Ha én jól értelmeztem: Először 1, 2, vagy 3 ütés a negyed fél vagy háromnegyed ezek magukban. Utána 4 ütés az egész, majd annyi ahány egész van éppen! :)
    Erzsi “lájkolja” a fotót! :)

  3. Tárcsa tisztítás közben eszembe jutott ez a reklám:
    http://www.youtube.com/watch?v=5TXIqWGSWzk

    A valódi szöveg persze így hangzik:
    – Mondja Uma, fémdörzsizés előtt lenne kedve egy Schweppeshez? Csak maga. Meg én egy hideg Borsodival.
    – Elnézést kedves Béka, öööö, a szexre céloz, ugye?
    – Nem. A flexre. Miért, mire számított?

    Bocs. :-)))))

  4. pepin
    na vegre egy uj es gyakorlatban is hasznalhato mertekegyseg :D)
    bar cimborakkal eddig a ‘szoposzorzo’ kifejezessel operaltunk, de azthiszem hamar kiszamoljuk a valtoszamot, es atterunk az mi is erre a szabvanyra :D)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑