MonthDecember 2011

Dezsőnek meg kellett halnia

From Csesznek 2011
From Csesznek 2011

Tartalomhoz a forma

Amikor nyáron költöztettük anyósomat és elkunyeráltam tőle néhány öreg, csiszolatos üveget, nekem már akkor a régi barátom járt az eszemben. Az a barátom, aki – tőlem eltérően – használja is a vegyész diplomáját és szabadidejében pálinkát főz. Pontosabban pálinka ízmintákat. Sokfajta gyümölcs terem a kertjében, ő pedig folyamatosan, de kis tételben kisérletezik a különböző cefrekeverékekkel.

Tegnap ejtettük meg a kóstolót. Sorban az összeset, aztán visszakóstolgattuk a legfinomabbakat. Majdhogynem olyan volt, mint amikor egy borász veszi elő az ízmintáit. A három legfinomabból kaptunk is egy kis kóstolót – és így végre teljes és tökéletes lett a pálinkáspolcom.

From MiVanVelem

Bal oldalon Béka sporttárs üvegében Goosnargh sporttárs körtepálinkája – az a bizonyos Pyrus – érik. Mellette sem akármit rejt az üveg: a Panyolai Elixír eredeti készítőjének a saját, házi használatra főzött, Panyoláról hozott szilvapálinkájából kotyog – sajnálatosan kevés – az üveg alján. Mellette a halványan rózsaszín csiszolatos üvegben kísérletező kedvű barátom kisüsti meggy-málna pálinkájában gyönyörködhetünk. A dugónélküli üveg kakukktojás, ez tulajdonképpen a Corvin Borház körtepálinkájának a mívesen díszített üvege. Tőle jobbra, abban a szögletes csiszolatos üvegben kisüsti sárgabarackpálinka lötyög, jobb szélen pedig naspolya-birs keveréket rejt az üveg.
Annyira szépek együtt, hogy szinte nem is merek hozzájuk nyúlni.

Bájgli ellen Duna

Tegnap belevágtam egy tesztbe.
– Te, a rézmozsár hogy bírja a vizet? – kérdeztem Nejt.
– Mit tudom én?
– Biztos, hogy ez réz? Nem lehet, hogy bronz?
– Lehet.
– Oké, akkor annak bírnia kell. A szobrok is bírják.
Aztán Nej és anyósom nézték a tévét a nappaliban én pedig elsétáltam elöttük egy téglával. Kicsit később pedig egy 30 kilós betonkockával.
Később Nej benézett a fürdőszobába és kerek szemmel jött ki.
– Te, mi ez? Él?
– Ó, csak egy teszt.

Kíváncsi voltam ugyanis, én voltam-e balek a nyáron, vagy a vízhatlan zsákom. A teszt lényege pedig az volt, hogy meghaltam volna, ha a mai evezésre nem tudtam volna vinni a fényképezőgépemet – csakhogy a vízhatlan felszerelésem még – finoman szólva – sem állt össze.
Nézzük, mire jó, amim van.
Előszedtem egy 15 literes zsákot, belevágtam egy jó nehéz rézmozsarat, megtömtem papírral, majd beledobtam a fürdőkádba. Nem süllyedt el. Hoztam bele egy téglát. Kevés volt. Alig hittem a szememnek. 15 literes zsák, a rézmozsárral és a téglával majdhogynem tele is lett. Amikor lezártam, kipréseltem belőle a levegőt. De a benne maradó kevés arra még elég volt, hogy ússzon a víz felszínén.
Ekkor mentem ki az udvarra a betontömbbért. A zsákra ráborítottam egy lavórt, arra meg rátettem a betont. Na, így már nem jött fel. Az más kérdés, hogyan nézett ki órákig a fürdőszoba, de a tudomány fejlődését nem lehet megállítani.
Nos, az eredmény vegyes lett. A papírok szárazok maradtak, de a belső felület, ahol feltekertem a zsák száját, benedvesedett. Márpedig, ha sokszor nyitom/zárom a zsákot, akkor nedves lesz a tartalma.

Aztán a mai időjárás megoldotta a problémát. Az orrunkig alig láttunk el, nemhogy fényképezgessek. Pedig. A Lupa szigettől eveztünk le a Kopaszi-gátig, végigcsorogva Budapest belvárosán, mindkét oldalon gyönyörű panorámák között. Nem mondom, a sűrű köd tett hozzá némi romantikát, de cserébe elvett a látványból egy darabot.

From Kajak
From Kajak

A Lupa sziget, ködben.

From Kajak

Kiskarácsony, nagykarácsony.

From Kajak

Ennyi látszott az M0 hídból.

From Kajak

A Hajógyári sziget mellett. Ekkor már elhagytuk a vaddisznót. Nem messze a Graphisoft parktól egy házaspár sétáltatta a kutyáit, közöttük pórázon egy jól megtermett vaddisznót. Ismerőseim szerint a malac teljesen háziasított, szobatiszta, nem zavarja a póráz és hallgat a nevére. (És ezzel már leelőzött néhány embert.)

From Kajak

Tízen. Őrültnek is jobb lenni csapatban.

From Kajak

A felújított Margit-híd. Nem mintha ez a ködtől látszana.

From Kajak

A bohócok porondja.
Lacinak már régóta kellett pisilnie. Mondtuk neki, hogy kössön ki, aztán csak acélosan.
Nem tette. A közéleti szereplőktől eltérően ő még szégyellte magát.

From Kajak

A Lánchídnál csorog a csapat. Itt jött velünk szemben egy vizibusz. Nem, nem az, amit a Mahart annak nevez, hanem egy… izé, tényleges vízibusz. Hogy mit keresett a vízen, ahol a madár sem járt látott semmit, az rejtély.

From Kajak

Lendületes érkezés, a sebesség a felvert hullámokon is látszik. Hiába, parthoz csapódni tudni kell.

From Kajak

És egy forró kávé, koronázásképpen.
Őrült dolognak tűnt, de nagyon jól sült el. Különösen, ha láttuk is volna a várost.

A lábfetisiszta és a kocka

A cipők felvétele, különösen a cipőfűzők bekötése már haladó szintű tevékenységet igényel nálunk. Igen, Sztracsi.
Valahonnan megérzi, megsejti, hogy valaki cipőt akar húzni, kényelmesen feláll a papucsról, vagy cipőről, melyen addig heverészett és becserkészi a pácienst. Én általában a lépcsőre szoktam ülni, Nej a fotelbe – de Sztracsit nem lehet összezavarni, pontosan tudja, hogy mi fog történni – és már bújik is. Láb alá, térd alá, comb alá, talp alá – mindegy, csak útban legyen. Majd ha megtalálta a megfelelő pozíciót, jön a harc a cipőfűzővel.

Gyerekkorban ritkán vertek el, de a cipőfűzés miatt konkrétan igen. Egyszerűen nem hitték el, hogy ennyire béna vagyok, azt hitték, hogy csak idétlenkedek. Pedig nem. Fóbiám van mindenféle madzaggal, kötéllel, vezetékkel szemben és meggyőződésem, hogy ezek a dögök élnek, sőt, nem csak hogy élnek, de kifejezetten rosszindulatúak is velem szemben. Miért van az, hogy ha egy tekercs kibogozott akármit ledobok a földre és amikor egy hét múlva fel akarom venni, addigra már hemzseg a csomóktól?

Na, ilyen előzmények után képzeld el, mekkora showműsor az, amikor a méter hosszú cipőfűzővel bíró túrabakancsot próbálom felvenni. Egy lábfetisiszta macskával súlyosbítva.

Mindeközben Picúrnak is idegesítő szokása támadt. Úgy döntött, hogy ő lesz én, azaz minden alkalommal, amikor felszabadul a számítógép előtti szék, akkor beleterpeszkedik. Az még a viccesebbik része, amikor a szokásos esti félhomályban belehuppanok a székbe és az irgalmatlanul elkezd vernyíkolni alattam. Öreg macska, lassúak a reflexei. Az egója viszont annál nagyobb. Pár napja, amióta ennyire megszerette a székemet, feltűnt, hogy a szokásosnál sokkal többször dörgölődzik a lábamhoz. Jó, persze, megsimogattam, ahogy szoktam. Amikor viszont már kezdett sok lenni a jóból, akkor elgondolkodtam, mit is akar. Kinyitottam a teraszajtót, hátha ki akar menni lecsekkolni az emailjeit. De nem. Néha elmentem megnézni a kajás tálat, hátha enni akar, de azt sem, mert volt még ott kaja. Ha ember lett volna, azt mondom, hogy karácsony és szeretethiánya van. De nem ember, hanem macska – és ez vezetett el végül a helyes következtetéshez is: azért dörgölődzik olyan sokat a lábamhoz, hogy jelezze, lassan ideje lenne felállnom és átengednem neki a széket.

A harmadik macska egyelőre nem állt elő még semmiféle követeléssel, de ezek után már az sem lepne meg, ha egyszer csak bejelentené az igényét a bankkártyámra.

Újabb fejlemények

From MiVanVelem

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑