Az egész apropója ennek a teljes hétvégés nagytakarításnak az, hogy kerestem valami régi anyagot. Rögtön az elején szembesültem vele, hogy ez nagyjából tű a szénakazalban erősségú mutatvány. Egy ideig még gyártottam katalógusokat (WhereIsIt), de aztán ezek is elmaradtak. Mint ahogy a költözés utáni rendrakás is. Kábé 1500 lemez 12 táskában. Csak az üres tokok hét IKEA dobozt töltenek meg. És akkor még nem beszéltem az egyedi csomagolású cuccokról.
***********
Félelmetes, mennyire nyomon követhetőek a változások, apróságokon keresztül. Ma már röhejes, de akkoriban lementettem az MS hotfixeket. Egyrészt nem volt belőlük sok, másrészt meg nem volt mindig internet. Windows Update? A cédé mindig kéznél volt.
Azt viszont jó látni, hogy a régi vírusmintákat sorra kapkodja el az MSE.
***********
Hogy miért egész hétvége? Mert nem csak a lemezeket válogatom szét, hanem fel is másolom a tartalmukat egy hordozható vinyóra. Szerencsére nem kell mindent, ahogy saccolom, 100-200 GB körül lesz a vége. Megjegyzem, ennek 95%-a ránézésre szemét. De ha a maradék 5%-ból lesz szükségem valamire – mint ahogy a napokban pont így jártam – akkor már megéri beáldozni egy kisebb méretű lemezt.
**********
Annak örülök, hogy pont jókor időzítettem a rendrakást. Az ilyen nagyléptékű átszervezéskor rendszeres probléma a várható növekedés bekalkulálása. Na, az itt most nincs. A lakásba se cédé, se dvd nem teszi be a lábát, már elég régóta. (A hardvereszközökhöz még mellékelnek néha, de a tartalmuk megy fel a NAS-ra, a hordozó meg a kukába.) Szóval, akár leltárt is tudok csinálni. Az látszik, hogy a technológia halála váratlanul ért. A polcomon ott figyel vagy 60 üres DVD lemez, legalább ennyi nyers CD, aztán dobozokban +R DVD-k, nagy kapacitású DVD-k, meg újraírható változatok mindenféléből. Elméletileg használhatók lennének, de ma már az usb drive is elavultnak számít, nemhogy a DVD lemez. (Nemrég majdnem vettem egy 16 GB pendrive-ot, aztán végül vettem helyette egy ezressel drágábban egy 320 GB mobilvinyót.) Egyedül az újraírható CD-knek van keletje, köszönhetően a Chevrolet gyár fafejű, sárbaragadt mérnökeinek: a 4 évvel ezelőtt vásárolt autómba nemhogy USB csatlakozót nem lehetett rendelni, de mp3 lejátszásra képes fejegységet sem. (Nyilván utólag rakhattam volna bele bármit, de én szeretem a kormányról vezérlést.)
Az is látszik, hogy tárolóeszközből is túlterveztem a rendszert. Van egy olyan táskám, amelyikben vagy 200 üres CD tartó tasak lakik. Ezek már üresen is maradnak. A hét ládányi üres CD tok, a mindenféle fűzős CD tartók meg majd mennek a padlásra. Örülni fognak a dédunokák.
**********
Gondolom, senkit sem lep meg, hogy akkoriban a youtube sem létezett. A vicces videók mindenféle vicces válogatás oldalakon nyüzsögtek (pl funpic), illetve vicces kollégák, haverok küldözgették azokat, töméntelen körlevélben. Majd minden régi cédémen van egy video alkönyvtár, oda raktam félre a tényleg említésre méltókat.
Ezek közül álljon itt végül egy újabb gyöngyszem: Steve Ballmer próbálja eladni az 1.0 Windows-t. (Ami – megjegyzem – némileg fura, mert úgy tudom, hogy ez a verzió nem került ki a kereskedelembe. De a felvételen határozottan az 1.0 szerepel.)
2011. August 29. Monday at 08:37
hat ja. a nagy wincsiknek megvan az az elonye, hogy egyszerre nagymennyisegu bitet lehet veluk elveszteni.
nyilvan a barmikor ujra letoltheto dolgokert nem kar, de azok nem is vesznek el soha ; viszont most peldaul van nalam egy terras diszk, amirol a gazdi csaladi fotoalbumat kene visszanyerni. ( makja van, meglesz. )
a hordozhato is mindig eppen akkor krepal be, amikor nagyon kene a rajtalevo telepito.
valami Murphy biztos van mar erre a jelensegre is.
2011. August 29. Monday at 10:17
Nekem is volt ilyen kollégám, hetekig hallgattuk, ahogy sírt az összes családi képének elvesztése miatt. Valahogy az emberek azt hiszik, a vincseszter sosem hal meg.
2011. September 06. Tuesday at 15:31
A CD-t, DVD-t kérlek ne a szemétbe dobd, hanem juttasd el a szelektíven gyűjtő helyekre. http://www.szelektiv.hu/hir.39.cd_compact_disk_hulladek
2011. December 12. Monday at 19:17
off:
Éppen CISCO tanfolyamot végzek és véletlenül a Te oldaladat dobta ki 1 keresésnél – a TCP/IP -s könyveidet mindenképpen átnézem, köszi :)
/off
Az autós fejegységről: ha mindenképpen szeretnéd használni a kormányon levő gombokat, esetleg érdemes körülnézni, h létezik-e az autótípusodnak megfelelő interface a távirányító és 1 új (pl. Alpine) fejegység közé (hivatalos nevén “Kormánytávkapcsoló interface”). Így csak a ‘rádiót’ kellene cserélni, USB/MP3 képes modellre.
Én is hasonló cipőben jártam, az én kocsimnak csak az újabb évjáratához létezett ilyen adapter, így kénytelen voltam DIY módon saját magam alkotni egyet :(
2011. December 12. Monday at 20:43
A lehetőségek végtelenek. Egy volt kollégám anno úgy oldotta meg, hogy távirányítós fejegységet vásárolt és a távirányítót műanyag kötöződróttal rákötözte a kormányra.
2011. December 12. Monday at 22:58
Először én is hasonlóra gondoltam – létezik 1 univerzális, kormányrkerékre szerelhető infra adapter. Sajna elég kényelmetlen volt + nem is mindig “látta” a fejegység. No meg eléggé barkács megoldás is volt…:)