Mivel a meteorológia kizárólag keddre jósolt elviselhető meleget, mára ütemeztem be egy újabb kerékpártúrát. (Igen, kajakos beszállóhely keresése, csak most Tass körül.) Ahogy kell, korai ébresztő, reggeli szuttyogás, majd fél tízkor kitoltam a gépet a fészerből. Rutinszerű gumitaperolás. A hátsót némileg puhának éreztem. Nem nagyon, csak egy kicsit, de hosszú túra előtt muszáj maximalistának lenni. Autópumpa elő, preszta feltét felteker, pumpa. Két nyomás után hangos sikítás, gumi fullra leeresztett. Miaf? Pumpálnám újra, de semmi nem ment bele. Pumpálás közben próbáltam megkeresni, hol szökik a levegő, de sehol. Sóhaj. Akkor félórával később indulok. Hátratoltam a bringát a teraszra, kerék leszerel, gumi kibányász.

From MiVanVelem

Most ehhez mit szólsz? A szelep tövestől kiszakadt a belsőből. Némi káromkodás. Ekkor már csak egy tartalékgumi volt otthon, ugyanaz a szutyok Continental. Próbaképpen fújtam bele egy keveset, csak úgy, magában… erre eldurrant. Na, ekkor már nagyon káromkodtam.

From MiVanVelem
From MiVanVelem

Az már látszott, hogy a mai kirándulásnak lőttek. Ahhoz, hogy egyáltalán el tudjak menni gumiért, először még rendbe kellett tennem Barna kerékpárját.

From MiVanVelem

Ekkor már tényleg úgy néztünk ki, mint egy kerékpárjavító műhely. Beállítottam a bowdent, elszaladtam a közeli bringaboltba. Nem tudom, mi volt mostanában (bizonyítványosztás?), de a kis boltban két anyuka is most akart kerékpárt vásárolni a csemetéjének. Megilletődött gyerekek, hirtelen nagyvonalú szülők, lelkes eladók.
– Nem kérnek még egy húsdarálót is a csomagtartóra?
– Mit szólsz, fiam? Szeretnél egy húsdarálót?
– Öööö…
– Csak kétezer forint, most van egy nagyon olcsó albán darabunk.
– Fiam?
– Öööö…
– Akkor kérnénk.
És így tovább, egy csomó felesleges marhasággal.

Közben megtaláltam a gumis polcot, de egy outi gumi sem volt kirakva. Az eladó pi-mezonként cikázott a két család között, egyszer tudtam csak nekiszegezni egy kérdést, miszerint tartanak-e egyáltalán országútira gumit, de gyorsan lerázott. Igen, de kérni kell. Ahhoz képest, amennyire ingerült voltam, mondhatni türelmesen kivártam a soromat. Aztán megtudtam, hogy a legnagyobb outi méretük 23-as, nekem meg 25-ös kellett.
Sóhaj. Hazatekertem. Átszereltem a zárat a kerékpáromról Barna bringájára és irány a Decathlon. Először gondolkodtam, vigyek-e kosarat, de aztán eszembe jutott, hogy ha lesz megfelelő gumi, akkor mennyit is kell vennem, így vittem. Nagyot.
Menetközben elhúztam a számat. Láttam egy csomó szivaccsal tömött kerékpárosnadrágot. Puhányok. A sport arról szól, hogy hozzászoktatjuk magunkat. Elsőre a gitárhúr is vág, mégis megszokja idővel az ujj. Azt se értettem soha, miért húznak kesztyűt evezéskor a népek. Vízhólyag lesz rajta? Könyörgöm, vizes sport. Milyen hólyag legyen?

Szerencsére volt minden, feltöltöttem a gumiragasztó készletemet is, most már sokkal bátrabban indulhatok neki a hosszabb túráknak. Hazamentem, szereltem egy jó nagyot. Közben még kiderült, hogy a preszta feltétem is rossz, szerencsére ebből is hatalmas készletem van, cseréltem. Ekkor már fél három körül járt az idő, a kirándulás értelemszerűen elhalasztva.

Gyors ebéd. (Tojáspörkölt. Már napok óta áll 3 deci görögsaláta-lé a hűtőben, ma találtam ki, mit csinálok vele. Ezzel öntöm fel a tojáspörköltet. A tojássárga miatt úgyis össze szokott állni a szaft, ehhez jól illik a hasonlóan sűrű salátalé. Egy kicsit rásegítettem az ízvilágra egy fej fokhagymával és egy csipetnyi oregánóval. Isteni lett.)

És el is ment a nap. Amikor már alig van belőlük.