Hazafelé csorogtam az M0 új szakaszán. Abszolút nyugis időszakban. A külső sávban hosszú teherautósor araszolt, a belsőben előztem őket, szolíd 110-zel. Ez ugye a maximum autóúton.
Ekkor tűnt fel mögöttem egy Toyota Carina és nekiállt letolni az útról. Ha nagyon akartam volna, akkor lelassítok, besorolok két teherautó közé, elengedem, majd visszamegyek a belsőbe. De ismertem az utat, tudtam, hogy kábé 500 méter múlva bejön egy kapaszkodósáv, ott már simán el tud menni mellettem.
Harmadik sáv megjött, én tartottam a 110-et és előztem tovább a középső sávban a teharautókat. A Toyota viszont nem ment be a belsőbe, hanem továbbra is próbált letolni az útról. Így mentünk két kilométert, amikoris elfogyott a kapaszkodósáv. Nem sokkal később a teherautóoszlop is, ekkor kihúzódtam a külsőbe. A Toyota pedig nagy gázzal elment mellettem a belső sávban.
Mi lehetett ez?
- A Toyota sofőrje embernek álcázott űrlény. A saját bolygójukon mindenkinek egy-egy ujj van a kezein, ebből kifolyólag a bináris matek terjedt el a gondolkodásukban. Emiatt nem tudja értelmezni azt, amikor három lehetősége van.
- A Toyota sofőrje mozdonyvezetőként dolgozik, és ha nem figyel oda, akkor elfelejti, hogy ő is képes sávot váltani, nem csak a bakter a váltóval.
- A Toyota cég újfajta autóval kísérletezik. Ezt egy vezérsugár húzza maga után. Sajnálatosan ha az autó elveszti a vezérsugarat, akkor magatehetetlenül megáll.
- Vagy egyszerűen csak a sofőr egy begőzölt agyú barom.
2010. August 06. Friday at 18:16
Szerintem az M0 többnyire 80-as, néhány szakaszon 100-as. 110-es táblát még nem láttam rajta.
Hasonló droid hegyek húznak az M7-en is, Fehérvár után. Onnan ugye 3 sáv van. Néhányan úgy gondolják, hogy a külső a teherautóké, a belső a náluk gyorsabbaké, a középső pedig az övék, 100-as tempóban. Jobbra tartsról nem hallottak, nem is értik, hogy mit mutogatnak nekik amikor előzik őket.
Viszont ha kényszrűségől jobbról elmegyek mellettük, akkor nagyon fel vannak háborodva.
2010. August 06. Friday at 18:24
Höbörgö:
A keleti szektorban 110 a határ, mivel autóút a besorolása.
2010. August 06. Friday at 21:48
Lehet, azon a szakaszon általában csak keresztirányban érintem.
Ha mégis megyek rajta, megszokásból tartom a 80-at. Pavlovi reflex…