Ma volt időm bemenni a hivatalba. (Volt a fenét, loptam máshonnan.) Felhívtam a Fővárosi Főépítészi irodát, ott közölték, hogy a tervek a Fővárosi Ügyfélszolgálati irodában tekinthetők meg. Bementem, elkértem – majd félrevonultam olvasgatni. Nem egy rejtőjenő, az tény.
De izgalmas.
Minden különösebb szerkesztés nélkül, csak úgy ömlesztve:
A fővárosi önkormányzatnál valamikor november végén lesz az ülés, ahol eldől, mi kerül a kerettervbe. Ha kellően naívak vagyunk, akkor bízhatunk abban, hogy az önkormányzat kellően empatikusan képvisel minket. Ne is zavarjon senkit, hogy eddig még nem közölték semmilyen fórumon, hogy milyen álláspontot is akarnak képviselni, azon kívül, hogy nem a tervet. A másik mód arra, hogy megpróbáljuk képviselni az érdekeinket, az az, hogy közvetlenül nyújtunk be akár tiltakozást, akár észrevételeket a fővároshoz. Amennyiben az utóbbit is meg akarjuk lépni, akkor viszont gyorsan kell cselekednünk; amennyiben kellő mennyiségű aláírással is szeretnénk nyomatékosítani a megjegyzéseinket, akkor nagyon hamar neki kell állni gyűjtögetni. Bárki, aki úgy érzi, részt akar ebben venni, legyen kedves, íratkozzon fel a levlistára, a szervezkedés értelemszerűen azon fog történni.
Recent Comments