Túl vagyok a 4 napos itthoni tanfolyamon és alapvetően nem bántam meg. Szerintem többet tanultam, mint ha hivatalos okításon lettem volna – igaz, itthon reggel nyolctól este tízig nyomtam.
A laborgyakorlat kellemetlen csalódás volt. 512 MB RAM van a gépemben, de ez már ahhoz is kevés volt, hogy két előinstallált virtuális gépet elindítsak. A doksiban szó sem volt hardverkövetelményről.
Tűzfalról lévén szó, ettől meglehetősen okafogyottá vált a kattintgatás.
Ezzel szemben a könyv nagyon bejött. Sokkal töményebb, mint egy Training Kit. (A kettőt nem is lehet együtt említeni. Vagy ha igen, akkor a TK a Dörmögő Dömötör, a másik meg a Playboy.) Rengeteg információ, rengeteg tipp, esetleírások, szituációelemzések, 1000 oldal – nagyon ott van.
Ha a szerző időnként jeges fürdőbe is ült volna, akkor azt mondanám, hogy tökéletes a könyv. Így viszont sokszor elragadja az indulat és – azt kell mondjam, véresszájúan – próbálja igazolni, hogy az általa hőn szeretett termék hány kört ver a világ összes egyéb tűzfalára. Nem tehetek róla, de én végig kisebbségi komplexust éreztem a háttérben.
Essen szó a negatívumokról is. Kicsi fiamat kiírta az orvos egész hétre influenzával. Naggyon zokon vette, hogy én is itthon voltam a héten és emiatt nem tudott egész nap tévét bambulni az ágyból.
Month: March 2005
MBA?
Rövid időn belül háromszor is találkoztam a fogalommal. Nem éppen kedvező kontextusban.
An MBA has become a two-part time machine. First, the students are taught everything they need to know to manage a company from 1990, and second, they are taken out of the real world for two years while the rest of us race as fast as we possibly can.
A másik pedig az MBA. Mikor az emberek kezdték komolyan venni az MBA-t, akkor vette kezdetét az amerikai ipari társadalom romlása. Ha a döntéseket az MBA-koncepció jegyében fogant számszerûsíthetõ valóság alapján hozzák, akkor már sûrû szarban vagyunk, hiszen így valós dolog csak olyasmi lehet, amit számokkal lehet alátámasztani. És mikor az összes mûvészi döntés átkerül olyasfajta emberek kezébe, akik ilyen szempontokat alkalmaznak a vállalatok számára meghozott alapvetõ döntések során, tekintet nélkül az emberekre vagy termékeik mibenlétére, a profitmaximalizálás kizárólagos igényét érvényesítve, akkor baj van. Nem jöhet létre minõség, nem létezhet tökéletesség. A minõség drága.
…
Felháborít, ami Oroszországban és Kelet-Európában történik, a nyugati típusú gazdaságra történõ áttérés kapcsán. Õk a legérzékenyebbek az ilyesfajta fordulatokra, mivel mindazok az úgynevezett szakértõk, akik segítenek nekik megteremteni az új gazdasági rendszerüket, mind MBA-típusú gondolkodásmódot képviselnek. Most, hogy jártam ezekben az országokban, és láttam, milyen gazdag a kultúrájuk, elszomorít, hogy az egész el fog halni. Az MBA-mentalitás öli meg.
The point is not to get carried away on a point of view of whether an MBA is required or not required. The key is to see whether we are leveraging all our resources to the maximum possible. MBA is one such resource? The right question is not whether you have it or not. The question should be – if you do have an MBA, do you know how to leverage it right? What good is a great network if we don’t know how to leverage it well?
Az egyik szerzője Seth Godin, marketing szakíró; a másiké Frank Zappa; a harmadiké Rajesh Setti a Cignex vezérigazgatója. Érdekes elgondolkozni, hogy látatlanban – anélkül, hogy a link mögé lesnénk -, meg tudnánk-e tippelni, hogy melyik idézet melyik szerzőtől való?
The Hughtrain
The market for something to believe in is infinite.
Rengeteget idézhetnék belőle – akár az egészet is. Nagyon jó.
Csak mutatóba:
We have great need to be constantly reminded by the brands we buy into that we’re not the flaccid nonentities we spent most of our lives believing we are. So instead of it saying “Powered by Blogger” on your website (a perfectly reasonable and succinct phrase, in my opinion), you now have “I Power Blogger”.
Letölthető pdf-ben is.
IT lábjegyzet
Bögel György szokott irkálni apró szösszeneteket a KFKI oldalán. A mai adagban két gondolat is eltalált. Az egyik az oktatásról szól:
Ilyen helyzetben a kormányzatnak arra kellene törekednie, hogy szövetséget kössön, bizalmi viszonyt építsen ki azokkal, akiken a siker múlik. Ehhez a béremelési keret megadása számomra nem tűnik nagy árnak. A helyzet most úgy néz ki, hogy egy nagy reform kezdetén az iskolák ellenségként tekintenek a kormányzatra.
Nej most jár a közgázra, saját pénzből. Kisebb vagyonokat fizet ki félévenként. És most sorra maradnak el óráik – pedig ugye ezt az oktatást teljes egészében a tanulók fizetik. De ha nincs oktató, akkor ők is csak pislognak a falakra. Kormányunk ugyanis béremelésre kötelezte az oktatási intézményeket, de zsét elfelejtett mellétenni. A keret biztosítása így elbocsátásokat szül. Okos.
A másik egy érdekes paradoxon:
Arról is beszélünk, hogy minél szabályozottabb, rendezettebb, szabványosabb, mérhetőbb, átláthatóbb egy vállalatnál az informatikai tevékenység, annál könnyebb kiszervezni.
Ugyanezt tapasztalom én is. IT outsourcing cégnél dolgozom és itthon jókat szoktunk vigyorogni Nej munkahelyén, ahol már többször elgondolkodtak a kiszervezésen, de meglátva az őskáoszt, rendszerint feladják.
A következtetés egyértelmű: informatikus barátaim, ha meg akarjátok tartani a munkahelyeteket, csináljatok akkora káoszt, amit csak ti láttok át. Ezt nevezik bebiztosított munkahelynek.

Recent Comments