Month: March 2005

Az ellenség keze betette a lábát

Nej mostanában ilyesmiket tanul, én pedig már elég régóta amatőrként ásom bele magam a témába, mivel úgy vélem, az ellenség ellen úgy lehet a legjobban védekezni, ha megismerjük.
Igen, marketing – és minden, ami hozzá kötődik: szociológia, pszichológia, matematika és informatika.
Az eladás művészete azon alapul, hogy az eladó minél pontosabban ismerje az áldozatait: nem szabad sem okosabbnak látnia, sem cinikusan lebecsülnie a célközönséget. Annyira jól kell ismernie az egyes emberek illetve egyes közösségek működését, amennyire csak lehetséges.
De ezt a tudást mi is felhasználhatjuk, akik nem akarunk eladni semmit, csak kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan működünk.
Tankó Peti már évek óta hangoztatja az RSS fontosságát. Ez valahol érthető is, hiszen az ő szakmájában – történelmi okokból – rengeteg jó feed van. Nekem meglepetés volt, hogy majdnem ugyanennyi jó feed van a marketing területén is. (Illetve mostanában a feed/blog kifejezések kezdenek összeolvadni – és ez jó is így. A blogok – elenyésző kivételtől eltekintve – kapnak feed-et is.)
Minden különösebb részletezés nélkül itt van egy csokor:
Seth Godin
Hugh Macleod
Rajesh Setty
Johnnie Moore
Cristopher Locke
Tom Peters
Noah Weiss

És említsünk meg két érdekes technikát:
Open Source Marketing
Már a név is milyen idiótán hangzik – de ezzel egyből el is érte a célját, felkeltette a figyelmet. Persze nem arról van szó, hogy hogyan reklámozzuk a linuxot. Pont fordítva: hogyan használjuk fel azt az erőt, amely megteremtette a linuxot… hogyan bírjuk rá az online önkéntesek hatalmas tömegét, korlátlan kreativitását arra, hogy kiszolgálják céljainkat.
A szerző megállapítja – jogosan -, hogy a hagyományos marketingtechnikák ma már kevéssé hatásosak. Az emberek védekeznek ellene. De az online közösség nyitott. Tömérdek önkéntes robotol lelkesen, hogy részt vegyen valami fontosban: lsd. blogok, wikik. Ha a tévéshop mondja, hogy használjam a Mennyei Érzés bidét, akkor legfeljebb morgok, hogy megint elfelejtettem csatornát váltani. Ha ugyanezt az egyik kedvenc blogomon olvasom (a szerzője látott valakit, aki hallott arról, hogy ez milyen jó dolog), akkor a termék neve ‘Lehet, Hogy Jó’ címkével rögződik.
De létezik közvetlenebb technika is. Az Egyesült Gagyi Co. kijön valami új termékkel és be akar vele robbanni a köztudatba. Csinálhat egy klasszikus reklámot, leadhatja a tévében, óriásplakát, sajtó. A reklám eleve nem lehet megbotránkoztató, a sugárzás meg egy valag pénzbe kerül – és az eredmény is bizonytalan. Mi lenne, ha ehelyett csinálnának egy botránygyanús, harapós reklámfilmet és bedobnák azt p2p hálózatokba? Majd értesítenék a sajtót, hogy hihetetlen botrány: csináltunk egy kísérleti reklámfilmet, de egy munkatársunk kiszivárogtatta az anyagot – az FBI már nyomoz, a bűnöst valószínűleg ki fogják tiltani az összes kontinensről. A bulvársajtó nyilván ráharap, emberek tízezrei fogják _önként_(!) letölteni a filmet és feszült érdeklődéssel megtekinteni. És ha elég bevállalós az anyag, akkor a cég imidzse is nő. Az online közösség már nem kicsi.

Gonzo Marketing
Az idézet Christopher Locke: Gonzo Marketing: Winning Through Worst Practices könyvéből való – melyet sorozat formájában közöl a blogjában is. (Lásd fentebb.)

The concept of gonzo marketing would never have come together at all if I’d had to rigorously research every damn thread we’re about to touch on. Will some of these lead us into curious intellectual culs-de-sac? Yeah, probably. Are you likely to encounter grievous gaffes and disquieting half truths? Sure, but what else is new? By screwing up royally here, I hope to provide a new kind of model demonstrating to business that it not only can, but must move beyond its unhealthy fear of error and imprecision. Today, it is certainty that is not an option. Failure is almost guaranteed.

Ha valakinek ismeretlen lenne a ‘gonzo újságírás‘ fogalma:

Central to Gonzo journalism is the notion that journalism can be more truthful without strict observance of traditional rules of factual reportage.

Szolgálati agy

A Nyugati-pályaudvarnál ellenőrök szűrték a mozgólépcső forgalmát. Ahogy átverekedtem magam rajtuk, furcsa hangok ütötték meg a fülemet. Egy 55 körüli rossz arcú, kövér nő – tipikus ellenőr, a tipikus vörös karszalaggal – két, feszülten figyelő embernek magyarázott.
Angolul.
Amikor elmentem mellettük, éppen a napijegy fogalmát (ticket for one day) vezette elő. Nem bonyolódott shakespeare-i mélységekbe, de megbízhatóan használt egy alap szókincset.
Ha a tömeg nem sodort volna el, szívesen végigvártam volna – így viszont csak agyalni tudtam a jelenségen.
Azt nehéz elhinni, hogy a nő tényleg képes alapszinten angolul kommunikálni – akkor nem ment volna BKV ellenőrnek. Ilyen képességgel már emberhez méltó állást is lehet szerezni.
Akkor viszont csak egy magyarázat lehetséges: az ellenőrök központi irodájában van egy raktár, tele szolgálati aggyal. Legtöbbjük egyszerű modell, olyanokat tud, hogy “Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre felmutatni”, “Fiatalember, azonnal jöjjön vissza” meg “Igaz, hogy kopasz vagyok, de ha felfésülöm a fülemből kilógó szőrzetet, akkor senkinek sem tűnik fel”.
Viszont valami véletlen folytán közéjük keveredhetett egy bonyolultabb modell is. Aztán mindenkinek olyan jut, amilyet a reggeli munkafelvételkor a raktáros kioszt.

Igen könnyű hülyének lenni

A napokban buszon zötyögtem hazafelé. Jó négy megállóval a lakásom előtt a busz lassítás nélkül döngetett el a megálló előtt és egy pillanatra láttam, hogy lányom és a barátnője szemükkel követték a mellettük elhúzó buszt.
Ha nem lett volna teljesen tömve a jármű és nem lett volna nálam két bazi nagy cekker (2,8 kg Asimov), akkor valószínűleg előremegyek, bezörgetek, jól lecseszem a sofőrt – és hatalmas majmot csinálok magamból. Otthon ugyanis kiderült, hogy a gyerek intett a busznak, hogy nem akarnak felszállni. (A barátnőjének nem jó ez a járat.)
Kevésen múlt.
Mint ahogy a karácsonyi postás eset is.
Megjegyzés: Nagyon be vagyok rágva a postára. Egyszer biztosan meg is írom az okát. Ritka bizarr sztori.
Visszatérve. Novemberben megrendeltem négy karikatúra albumot az Amazonról. Dec. 20 körül dobta be a postás az értesítőt, hogy 3 db. megjött. Nem kicsit rágtam be, ugyanis otthon voltam és még csak nem is hallottam semmilyen csengőszót. Kocsiba vágtam magam, dodzsemeztem egyet a posta körüli szűk utcákban, leparkoltam egy jó messzi parkolóban, sorbaálltam vagy 20 percet és igen paprikás, sistergő gúnnyal teli mondatokat fogalmaztam meg magamban, mire sorra kerültem. Szerencsémre a nő nem hagyott szóhoz jutni, egyből felállt és elsietett a papírjaimmal. Rövidesen visszajött, egyik kezében egy könyv méretű csomaggal, a másikban pedig egy diplomatatáska méretűvel. Mögötte jött Béla, két kézzel cipelve egy bőrönd méretű csomagot. Ez volt a New Yorker album. Végül adtak egy zsákot, hogy el tudjam vinni egyedül a cuccot. Megnéztem volna azt a produkciót, ahogy ezt kihozza a biciklis haver.
Az egészben az a legérdekesebb, hogy jámbor, béketűrő fajta lévén (pedig éhes borja nagyokat lök rajta) egyáltalán nem szoktam hőbörögni. Úgy vélem, soha nem tudhatom a pontos okokat, amelyek miatt valaki számomra érthetetlenül viselkedik. De manapság annyira tele van a levegő közönnyel, érdektelenséggel, hogy ilyen eseteknél – legyek bármennyire is óvatos alak -, egyből biztosra veszem, hogy már megint szarnak rám.

Szuper laptop

Az Amazon egyik oldalán érdekes laptopot lehetett megvásárolni. A leírás szerint a VIEWSONIC TPCV1250S gépcsoda 10 GHz processzorral és 30000 GB merevlemezzel kelleti magát.
Azóta kijavították a nyilvánvaló elgépelést, de az időközben beküldött 90 darab vásárlói méltatást már nem lehet eltüntetni.
Ízelítőül néhány:

Bought this to use as a gaming system. “Pong” really takes full advantage of this computer’s capabilities.

I was playing The Sims on My Viewsonic TPCV1250S and it spontaneously became self-aware. It then proceeded to take control of my home X10 network, my stereo system, and my smart phone. It uploaded itself to the internet and escaped. I think it’s hiding out in the Google server cluster, plotting its next move. The machine is now an empty shell, useful only as a paperweight. Needless to say, I will be returning it for a refund.

Despite programming as carefully as possible, and feeding it with accurate data, the only answer I could get to my question was 42! What’s up with that? At least there wasn’t any floating point error…