Akku

A számítógép már működik. Jöjjön a második legfontosabb, az autó.

Tulajdonképpen nem igazán komoly feladat: venni kell egy új akksit. Az ember ugye megnézi a régi tipusát, rákeres a neten, aztán elmegy és megveszi.
Ja.
A régi – gyakorlatilag gyári – akksi tipusa: Delkor. 55Ah, 610(!!) CCA. Na, hogy ilyet Magyarországon nem találok, az biztos.
Meg úgy általában, a fene sem gondolta volna, hogy az akkumulátor ekkora tudomány. Hétfőn a fogorvosi jelenésemig (fél három) a netet bújtam és próbáltam találni valami jó akksit a beszerezhetetlen Delkor helyébe.

Pontosabban, nem beszerezhetetlen. A nyomozás során kiderült, hogy ez egy jó nevű ausztrál cucc. (Ember, tíz éve ment gond nélkül, télen-nyáron. Ha balfék módon nem nyírom ki, ma is működne.) A dél-koreai Chevrolet-nek nem is probléma gyári akksiként használni. Az Alibabán meg is lehet rendelni. Az már más kérdés, hogy mennyiért szállítanának ide Kínából egy 16 kilós akkumulátort.

DSC_3390

Szóval keressünk helyette valami másikat. Amelyik belefér abba a szűk lyukba. Amelyik nem magasabb, mint a régi, mert akkor nem tudom lefogatni. Amelyik körülbelül tudja azt, amit a régi. (A 610-es CCA miatt ez eléggé reménytelen, max 560-ra tudok lőni.) Amelyikhez elérnek a kábelek és rájuk is tudom szerelni a sarukat. Ja, és legalább kalciumos legyen, de érdemes lenne szétnézni, hátha 10 év alatt fejlődött valamit a szakma. Nos, igen, fejlődött: a Pb-Ca mellett megjelent a Pb-Ca-Ag ötvözet is, sőt, minimálisan visszasunnyogott az antimon is, bár azt írták, hogy ennél sokkal fontosabb a rácsszerkezet, na meg itt vannak a zselések is, melyek valójában nem zselések, de úgy egyébként a fene tudja.
Aztán balos, vagy jobbos? Az ábra alapján az ember egyből rávágná, hogy jobbos (jobb oldalon van a piros, azaz a pozitív saru), csakhogy ez egy lapos tetejű akksi, nálunk viszont dizájnosak vannak, azokat csak fordítva tudom betenni, azaz mégis balos kell. Már ha egyáltalán a saruvédű műanyag kupak belefér a dizájnba.
Van gond.
Lemértem milliméterre a helyet, meg a csatlakozót. Lemértem, hogy mekkora a tűrés, amellyel játszhatok. Utána túrtam a netet ezerrel. Olyat, hogy Lacetti-be való akkumulátor, olyat nem találtam. (Csak egy oldalt, mely nagy vonalakban specifikálta az akksit, de ez megerősített abban, hogy balos kell.) Illetve annyit még találtam, hogy manapság a Chevrolet-ekbe Daewoo akkumulátorok mennek gyárilag, melyek valójában átmatricázott Rocket akksik. De még így sem találtam megfelelőt. Pontosabban, találtam egy csomó talán megfelelőt. De mindegyiket látnom kellett volna és leméricskélnem.

Oké, fogorvos. Gyorsan végeztem. Hazafelé útbaesett a Homasita. Elég gyökérkefe választék, nem is volt nekem való, de annyi látszott, hogy a Varta, illetve a Bosch akksik beférnének. Azaz tulajdonképpen meg is tudnám rendelni látatlanban a megfelelő paraméterekkel rendelkezőt és akkor 2-3 nap múlva lesz is autóm.

Mondjuk ettől még nem tapsikoltam az örömtől. Azért jó lenne valami gyorsabb megoldás. Aztán eszembe jutott, hogy éppen nemrég vigyorogtam a külvárosi bringázásom alatt egy akkumulátorbolton. Hogy itt a külváros külvárosában mekkora biznisz lehet már. Nézzük meg. (A bolt egyébként 500 méterre van a lakásomtól.) Bementem. Az eladót éppen lefoglalták. Nézelődtem. Rengeteg Varta. Köztük nekem való is. Oké. Megnyugodtam. Ma estére már lesz autó. Aztán megfordultam és a mögöttem lévő polcon ott figyelt egy csomó Rocket akksi. Kézzel írt cetlik minden polcon. Ahol álltam, konkrétan az volt kiírva, hogy Chevrolet/Daewoo gyári akkumulátorok. Egyből kikerekedett a szemem. Nézegettem. Sima tetejű. Kivettem. Méricskéltem. Minden szempontból tökéletesen passzolt. Elektromos paraméterei? Hát, a CCA nem érte el a Delkor akksiét, de az 560 már jó. Nos, itt van. Ezt kerestem. Egész nap. Reménytelenül.
Az árát már csak otthon néztem meg, a bank visszaigazoló sms-ében.
Gond nélkül beszereltem, pöccre indult.

Éppen az előző héten beszélgettünk Nejjel arról, hogy nálunk még mindig tart a bevásárlóközpontok építési láza, miközben Amerikában ezek már sorra halnak ki, válnak üres fantomépületekké. Az online vásárlás kicsinálja őket.
Ennek fényében gondold át az esetemet. Fél nap után sem tudtam megtalálni a megfelelő akksit, mert a beszerelésnél milliméterek is számítottak. (Habár a neten néhol milliméterre pontosan is megvannak az adatok, de ezeknél a dizájnos akksiknál nem mindegy, hol mérték.) Azaz először el kellett mennem egy boltba, hogy az engem érdeklő tipusokat lemérjem. (Ha lett volna megfelelő kapacitású, meg is vettem volna.) Majd utána haza, online keresés, megrendelés. Minimum 3 nap, de ha visszaemlékszel, az akksitöltőre konkrétan 10 napot vártam. Végül ehhez képest a szaküzletben a szaki pontosan tisztában volt az akksikkal, ott volt a kézzel írt cetlije a polcon és rajta minden információ, melyekre szükségem volt.
Azaz hiába vásárolok már egyre többet online, de mind most, mind a töltőnél az online vásárlás egyelőre még zsákutca. Nagyon.

PS.
Miután megvettem az akkumulátort és a tipusszáma alapján kerestem rá, naná, hogy dőlt az információ. Csak éppen úgy keresve, hogy Lacetti, úgy nem jött. Úgy kellett volna, hogy Chevrolet.

2 Comments

  1. Szép munka.
    Mindazonáltal én ilyen esetekben rábízom a szopást a kedvenc autószerelómre: nekem nem megy ilyen faszsággal az időm, neki sem, mert ő ért hozzá, cserébe 2-3 ezer forinttal többet fizetek. Win-win.
    Sőt, olyan is volt már, hogy a.szerelőm megvette az akksit és házhoz jött cserélni, mert mozgásképtelen volt az autó.
    Ami meg az akksibolt külvárosi elhelyezkedését illeti: nagyon helyes! Autósként utálnám, ha ilyesmiért is a belvárosba kéne bemennem, szopni a dugóban, fizetni a parkolásért…ez így van jól.

  2. Így már érthetőbb a dolog, nekem eddig népautóim voltak. Bementem a kúthoz, vagy a tescóba, és levettem a pultról, ha sos volt.
    Ha nem, akkor valamelyik autósboltban féláron.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading