Testcsel Murternél
2012.06.28; csütörtök

A nap 4 óra után nem sokkal jelentkezett be, gyönyörű, bíbor-narancssárga fénnyel a hegyek fölött. A környező szigetek, a sziklák, a fölöttünk magasodó löszfal… és a felfoghatatlan csend, a tükörsima víz, ahogy összeolvad az ég kékjével…. volt hangulata, mondhatom. Annyira elbambultam, hogy még a fényképezőgépet sem vettem elő, de szerintem jobb is így. Napfelkeltés képekkel tele a net, én pedig nem törtem meg az áhitatot. 5 óra felé megjelentek az első pöfögő halászcsónakok, az egyik pont előttünk tervezte a nagy fogást. Hat előtt felkelt Nej is, reggeliztünk, összepakoltunk. Összeszedtem az üvegszilánkokat is, mert mégse mondják már azt, hogy itt aludt két kajakos, aztán összetörtek egy üveget és otthagyták azon a parton, ahová kisgyerekes családok járnak strandolni. A halász folyamatosan ott pöfögött tőlünk pár méterre: kíváncsian nézegettük egymást.

Vrgada – Tisno
Távolság: 25,1 km

From Segédlet

Hét óra előtt pár perccel már vízen voltunk. Az élmény továbbra is fenséges volt. A tenger olyan simán feszült, mintha tegnap óta kicserélték volna. A nap laposan sütött, furán világítva meg a tájat: ettől a szigeteknek és a víznek lett egy érdekes zöld-arany szegélye. Annyira meg voltam illetődve, hogy evezni is csak csendesen mertem. Hangtalanul siklottunk a majdnem nyílt tengeren, én pedig hálát adtam mindenkinek, akit illet, hogy egyike lehetek azoknak, akik ezt a csodát ilyen közelről szemlélhetik.

From Murter 2012
From Murter 2012
From Murter 2012
From Murter 2012

Ha jobban megnézed a térképet, láthatod, hogy rögtön az elején van egy meredek szakasz: közel 8 kilométer, azon a nyílt és veszélyes szakaszon, ahol tegnap 3 kilométert is alig bírtunk evezni. Meg úgy általában, egy 8 kilométeres szigetszökkelés azért önmagában is eléggé tiszteletreméltó. Este nem is így terveztük: azt beszéltük, hogy vagy a part felőli szigetekhez, vagy a Kornati felé eső szigetekhez tapadva, de mindenképpen partközelben kalimpálunk végig a veszélyesnek tűnő szakaszon. Aztán kora reggel olyan csendes, olyan sima volt a víz, hogy semmi értelmét nem láttuk az óvatoskodásnak. És nagyon jól tettük, a hangulat, ami ott bent középen fogadott, úgy, hogy jobbra a Kornati szigeteket láthattuk, balra a Velebit vonulatait, fenséges volt.
Szintén reggel döntöttük el véglegesen, hogy nem csinálunk külön Murter szigetkerülő túrát, egyszerűen a külső felén megyünk haza, így gyk. megcsináljuk a kerülést is egy füst alatt.

From Murter 2012

Kilenckor értük el Murter partjait. A motorcsónakok is nagyjából ekkor kezdtek előbújni, indult a szokásos nappali műszak, azaz a kora reggeli idillnek vége szakadt. Nagyjából a szigetnek pont ezen a részén volt egy szimpatikus öböl, bizonyos Cigrada nevű, kikötöttünk.

Nyújtózkodtunk. Felkerestük a mellékes épületet. Ittunk egy sört. Megbeszéltük, hogy ezt a reggelt kevés dologra cserélnénk el.

From Murter 2012

Jó hangulatban eveztünk tovább. Egy klubtag haver szerint Murternek ez a fele szebb. Nézegettem, tényleg nem csúnya. Egyik oldalon a távolban, kicsit ködösen a Kornati szigetek, a másikon Murter szigete, kicsit cakkosan, rengeteg öböllel. Szóval, szép… de a belső felének is megvan a maga szépsége. Amíg a külső oldalon gyakorlatilag nincsen lakott part (Murter település egy kicsit átlóg), addig a másik oldalon egymást érik a falvak, mind a két oldalon: Jezera, Tisno, Betina, Pirovac és Murter. Ezeknek a falvaknak is megvan a maguk szépsége. Én mindenesetre arra szavazok, hogy a kettő együtt, egységesen alkot megkapó környezetet, olyat, amelyikben minden megvan.

Eveztünk, eveztünk… és egy idő után elkezdtem szédülni. Ettem műzlicsokit, szőlőcukrot, de hiába, a szédülés nem múlt el. Bevártam Nejt, ő is a pihenő mellett voksolt – pedig ekkor már méterekre voltunk a tisnói csatornától, azaz kábé egy órányira a kempingünktől.
Kikötöttünk. Az öbölben volt már egy fedeles yacht is, két rettenetesen kövér emberrel a fedélzetén. Valószínűleg azért lehetett külön hajójuk, mert ha kifeküdnének a nyilvános strandra, visszalökdösnék őket a vízbe a környezetvédők. Éppen azon gondolkodtam, milyen érdekes dolog is a férfibarátság, amikor az egyikről kiderült, hogy nő. No, nem a kinézete alapján, hiszen egyformán durva kövér tömb volt mind a kettő, hanem fürdés után az egyik nem csak derékig csavarta magára a törölközőt, hanem a hóna aljáig.

Nagyjából időben voltunk, megebédeltünk. Pihentünk egy kicsit. Túl sokat nem, mert árnyék egy darab sem volt a sivár parton. A szédülés mindenesetre elmúlt, mentünk tovább. Szerencsére éppen időben állt helyre az egyensúlyom, mert bedurvult a víz, az öbölből is alig tudtunk kievickélni, a csatorna pedig végig szórakoztatott. Furcsállottam is, hogy a vadnak gondolt rész milyen sima volt, ellenben a szelídnek gondolt partmenti “védett” szakasz milyen rögös. A tisnói híd előtt még elszórakoztatott két motorcsónakos, akik egymással versenyezve próbáltak meg minél előbb átjutni a híd alatt, nem foglalkozva azzal, hogy közöttük egy kajakos is küzd az életéért.
Kemping. Kajak kihúzása a partra, lerogyás. A táv végülis nem volt nagy, 25 kilométer… de délután egykor már itthon voltunk. Korán indultunk, nem bújtunk el a nap elől, jöttünk szépen. A GPS szerint 4,5 óra volt a tiszta evezés.
Jut eszembe. Egy kérdés piszkálta az agyamat végig, miközben hol a tájat, hol a Garmin kijelzőjét figyeltem: Vajon a GPS élvezi, ha azon az úton megyek, amelyet javasolt? Illetve, ha nem azon megyek, az mennyire frusztrálja?

A délután már megjósolható: sör, pakolás, bolt, sör, kaja, szivar, sör, úszás, sör, szivar. Szép, egész napos program.

Tulajdonképpen maradéktalanul jó kedvem is lehetett volna, ritkán sikerülnek ilyen jól a napjaim. De itt már átlépte a tűrésküszöbömet egy régi ősellenségem, a hisztis aprókölykök tevékenysége. Hisztiztek. Az átlós szlovén szomszédnál volt egy háromévesforma kislány, csak és kizárólag, azaz folyamatosan ordított és hisztizett. Akkor volt csak csend, ha lementek a partra, mert akkor ott ment a cirkusz. Nej nem igazán értette, miért zavar ez engem annyira, hiszen a saját kölykeink hisztirohamait blazírtan tűrtem (amikor meg nem, akkor betettem őket a hideg zuhany alá és egyből vége lett a cirkusznak), akkor miért pont itt zavar? Nos, több okból is. Egyrészt ide pihenni jöttünk. Nem csak én, sok száz más ember is. Makacs meggyőződésem, hogy 2-3 éves gyereket nem lenne szabad kempingbe vinni. Nem élvezi. Ez még a kismacska periódus, ekkor a picinek fontosabb a megszokott környezet, mint a sátor, a matrac és a tenger csodái. Nálunk tízévesek voltak a gyerekek, amikor először tengerpartra mentünk és még akkor is napokba tellett, mire megkedvelték a sós vizet. Másfelől, ahol ennyire folyamatosan hisztizik egy gyerek, a szülők pedig ennyire tehetetlenek, ott valami nem stimmel a családon belül. Minden hisztiző gyereket le lehet csillapítani. Van, akit erővel (hideg zuhany), van, akit dédelgetéssel… lehet, hogy nem egyből, de egy órán belül biztosan. Itt viszont egész délután tartott a műsor, 5-10 perces megszakításokkal.

A szomszéd német kajakos hapihoz átjött egy haverja. Fél füllel hallgattam, mit beszéltek.
– Meneküljön mindenki, holnap bóra jön! – így a haver – Tuti, otthonról telefonálták meg.
Egy pillanatra engem is elbizonytalanított, de vetettem egy pillantást a windgurura, és gyönyörű, enyhén szeles (max 2 Bf) időt ígért az egész holnapi napra. Illetve az egész maradék hétre. (A szomszéd ettől még hazautazott, de már egy napja pakoltak, szóval valószínűleg nem a pletyka miatt.)

Estefelé üldögéltünk az asztalunknál. A gyerek még mindig üvöltött.
– Már fél tíz. Miért nincs még ágyban az a gyerek? – morogtam.
– Ne légy már olyan szigorú!
– Nem. Ha szigorú lettem volna, akkor azt mondom, hogy “Már fél tíz. Miért nincs még föld alatt az a gyerek?”