Impresszionista szezonzáró

Nem is tudom, mikor lesz olyan, hogy szép, kényelmes összepakolás után jön egy hangulatos utazás, melynek végén pontosan érkezünk meg a találkozóhelyre. Már a munkahelyről sem tudtam időben eljönni, mert egy hülyeség, akarom mondani, orbitális f@szság miatt meglehetősen sokáig kellett odabent rugóznom.
Itthon aztán eszeveszett pakolás, persze már csak lent vettük észre, hogy egy csomó minden itthonmaradt. Mindenesetre roppant kellemetlen volt, amikor este hétkor kerestek, hogy merre járunk (közte már a Pécsről utazók is megérkeztek), én meg csak annyit tudtam mondani, hogy még pakolunk. Tapasztalat szerint a péntek esti bulik szoktak a legjobbak lenni, arról késni, sokat elvesz egy kajakos szezonzáró élvezeti értékéből.

Az M3-ason rendezvény volt, az összes idiótát kivezényelték az útra. Ott volt az ukrán kamionos, aki úgy jött be a belsőbe egy másik ukrán kamiont előzni, hogy bele sem nézett a tükörbe (Nej ekkor fejelte le beszéd közben a műszerfalat), de ott volt a Bosszúálló is, aki egy előzés után beállt mögém és felnyomta a reflektorát. Nem tudom, de úgy tapasztaltam, hogy valamiért a tetőre szerelt nagy tárgyak – jelen esetben egy 5 méteres kajak – mindenkiből kihozza a Trabant-effektust: “Nehogy már egy ilyen megelőzzön!”. Pedig nem szoktam lassan menni, az előző autóval pl. simán nyomtuk 170-nel is a horvát pályán. (A mostani fele olyan erős, de azért a 130-140 ezzel is megy.)

Na mindegy, megérkeztünk Tiszafüredre, az első pár korty pálinka, meg a jókedvű sokaság hamar elsöpörte fejem fölül a felhőket.

Este nagy elhatározás: reggel kilenckor már mindenki vízben lesz. Tipikus kocsma power, vigyorogtam magamban. Eddig ugyanis még 11 előtt is csak egyszer sikerült. Most meg vagyunk vagy húszan.

From MiVanVelem

Aztán reggel hétkor a fémedény és fémkanál kombinációjával előadott performansz megmutatta, hogy volt, aki komolyan gondolta.
Mi különösen acélosan pattantunk ki az ágyból, ugyanis az előtérben beüzemeltek néhány elektromos légmelegítőt, a mi szobánkban viszont – mint utólag kiderült – nyitva maradt egy ablak az éjszakára. Fűtésünk, az nem volt.

From MiVanVelem

Az utolsó ember 9.15-kor szállt vízbe, és már indultunk is. Világrekord.

From MiVanVelem

Az első pakolási hiányosságok hamar kiütköztek. Addig még figyeltem a meteorológiára korábban, hogy eső nem lesz, hűvös, meg napsütés ellenben igen… de a széllel nem számoltam. Olyan erős szél volt, hogy a sapkámat is rögzítenem kellett a madzagjával. Mondanom sem kell, az összes polár cuccom otthon vigyorgott, a széldzsekikről nem is beszélve. A B50-es rövidujjú lycra póló volt rajtam és egy futófelső. Snitt. A szél meg verte rám az evezőlapát által felkapott vizet. A napfény persze jól jött, de a szabadabb felületű vizeknél azért hallatszott a fogaknak csikorgatása.

Az útvonal pont a fordítottja volt annak, melyet tavaly a csajok bejártak, illetve melyet mi is be akartunk járni, csak eltévedtünk. Igen, az a bizonyos IX-es öntözőcsatorna. Így hátulról megevezve határozottan pikáns volt látni, hogy körülbelül négy helyen is át lehetett volna jutnunk a zsákutcának bizonyuló tóból a csatornára, ha nem a józan ész szerinti keleti oldalon ostromoljuk makacsul a nádast, hanem a tó nyugati oldalán kevergünk be valamelyik szűk átjáróba, mely végül a nádas mögött fordul keletre. A női szakasznak mázlija volt, találkoztak egy horgásszal, aki útbaigazította őket. Persze mi azóta is ezt hallgatjuk.

From MiVanVelem

Apropó, horgászok. A csatorna gyönyörű, romantikus, meg minden, amilyennek egy eldugott csatornának lennie kell, de a hangulatból meglehetősen sokat levon az a tömérdek horgász, akik a két partján tobzódnak. Nekem egyből a Monty Python remete jelenet jutott eszembe, ahogy a világ zajától visszavonult emberek sokadalmát megláttam azon a viszolyag szűk terepen.
– Héj, bébi, vadvizes evezős béébi!! – rikkantotta utánunk az egyik.
– Ennek biztosan két darab nothing box jutott – jegyezte meg Nej, a nem sokkal korábban látott videóra utalva.
 

 
Innen különösebb akciók nélkül leevickéltünk Poroszlóig. A medencébe kievezve kaptunk egy kis bónusz tengeri utánérzést, a szél úgy felkorbácsolta a vízfelületet, hogy nem is egyszer csaptak át a hullámok a kajak felett. Élveztem, de nagyon.

From MiVanVelem

A tehenek természetesen most is ott voltak a szokott helyükön, de nekik több eszük volt, mint nekünk: ők már nem másztak bele a vízbe.

From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem

A poroszlói kikötőben jó egy órát pihentünk. Itt is látszik, mennyire megelőztük a nyugatot. Arrafelé még extra szolgáltatás, hogy a koktélbárban a mixer óvatosan rétegezi egymásra az ital komponenseit – nálunk már egy vacak kávéautomata is tudja ezt. A keleti hangulatot az teszi hozzá, hogy kávéskanál viszont nincs, így mindenkinek a kreativitására lett bízva (fűszálak, lötyögtetés és egyebek) a mix elkészítése.

From MiVanVelem

Negyed hat körül érkeztünk vissza. Megnyugvással vettem tudomásul a tényt, tekintve, hogy fejlámpát, azt szintén nem hoztunk. (Az előző hétvégén hárman vittünk hatot, szóval átlagban még jók vagyunk.)

Pakolás. Meg pakolás. Gondoltam, nem tolongok a zuhanyzófülke előtt, megvárom a többieket. Sör, szivar. Nej ellenben gyorsan besurrant, majd öt perc múlva ki. Nem volt melegvíz. Én a relaxálás után átmentem a másik épületben lévő közösségi zuhanyzóba, melyhez képest az egykori kollégiumi közös tusolónk maga volt a Gellért fürdő – de itt volt meleg víz. Igaz, már a zuhany alatt vettem észre, hogy szappant viszont nem vittem – de még így is sikerült tisztaság terén beelőznöm Nejt.

Esti program: Öreg Pákász és a harcsapörkölt. Annyira mondták, hogy ezt feltétlenül meg kell kóstolni, hogy a nap során apró lépésekkel ugyan, de megpróbáltam ráhangolni magamat. Annyit tudni kell, hogy semmi olyat nem vagyok hajlandó megenni, aminek bármi köze is van a halakhoz. Értsd úgy, hogy még a kaviárt sem. (A buzara-style garnélasaláta csak véletlen baleset volt, a polipsaláta meg kisérletező énemnek röpke felszínrebukkanása.) Éppen ezért taktikusan úgy intéztem, hogy az egésznapos, 30 kilométeres kajaktúrán mindösszesen egy darab Cerbona szeletet ettem. (Meg két sört. De az nem számít, mert folyadék.) Ebből kifolyólag a Pákászban már annyira éhes voltam, hogy akár nyersen is meg tudtam volna enni egy egész harcsát. Két nagy harapással, hogy ne érezzem az ízét. A biztonság kedvéért túróscsuszával kértem – az is fed egy kicsit.
Végül kiderült, hogy az összes előkészületre semmi szükség sem volt. A harcsapaprikás úgy volt finom, ahogy volt, a halíz ügyesen egyensúlyozott a többi ízzel, tényleg finom volt.

Egyedül annyi volt a gond, hogy a vacsora nagyon sokáig tartott, a több órás üldögélés, étteremben, egy hosszú asztalnál, már messzire nem volt olyan hangulatos, mint előző este a spontán ökörködés egy alapvetően ötszög alakú közösségi térben, körben üldögélve. Halk, csendes és elszigetelt beszélgetések. Ráadásul az emberek is elfáradtak kissé, az arcokat pirosra színezte a vízről fölverődött napfény, az étel és az ital is megtette a magáét. Én simán el tudtam volna aludni, Nej meg is próbálta.

Este 10 körül értünk vissza a szállásra. Kiültünk a közösségi térbe, voltak is fellángolások, beindult a kézimunka szakkör(1)… de én már alig láttam ki a fejemből, éjfél előtt nem sokkal elmentem aludni.

(1) Emblématervezés és pólófestés volt. Hogy mindenkinek maradjon emléke az eseményről.

Másnap reggel megint csörgött a pléhfazék. Nálunk is, pedig mi már előző este jeleztük, hogy a vasárnapi túrát kihagyjuk. Szép, szép a természet, meg a társaság, de néha otthon is kell lenni, különben a fejünkre nő minden.
Még együtt reggeliztünk a többiekkel, a csoportképhez lerohantunk a partra, könnyes búcsú, aztán indultunk haza.

– Lehet, hogy elhoztam valaki más kolbászát – közölte Nej, amikor elkezdte itthon kipakolni a kajásszatyrot.
Ami egy teljesen ártalmatlan mondat lett volna úgy általában, de nem akkor, amikor az ember még az előző esték csipkelődős hangulatában él, aholis a társaságban a tíz leggyakoribb kifejezés között tutira ott volt a latexruha meg az anál intruder.
Majd miután felvilágosítottam Nejt, még visszakérdezett:
– Ez akkor azt jelenti, hogy te az első este kettévágtad a kolbászunkat?
– Ja. Azt.