Két kajak, három beülő, tizennégy nap: 14-15

2010.07.16; péntek

Eddig sem volt még csak hűvös idő sem, de nem lehet nem észrevenni, hogy egyre melegebb van. Az utóbbi két napban már hajnalban sem húzzuk magunkra a takarót, folyamatos az éjszakai izzadságfürdő a sátorban. Aztán reggeli a sörsátor alatt, a 32 fokos melegben. A nap ugyan nem kap direktben, de a meleg, az meleg. És amikor mindenkiről csatakokban folyik a víz, mindenkinek ragad a keze, akkor jelennek meg a legyek és hol az emberekre, hol a kajára próbálnak rárepülni.
Egy élmény a kemping.
Az igazi az lenne, ha két-két harapás közben be tudnánk vetődni a tengerbe, vagy eleve becipelnénk a reggelizőasztalt.

Valószínűleg én kihagytam egy evolúciós lépcsőt az igazi háziemberré válásban. Tegnap láttam egy férfitársamat, a villanyrezsójukat szerelte a sátor mellett. Én már szét sem szedtem a miénket, mert
– nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán van-e hozzá megfelelő szerszám a kocsiban,
– nem voltam biztos benne, hogy megtalálom a hibát,
– nem voltam biztos benne, hogy ha megtalálom, meg is tudom javítani,
– nem voltam biztos benne, hogy ha megbuherálom, nem veri le a kemping biztosítékát,
– nem akartam az értékes nyaralóidőből akár csak egy órát is olyasmire elfecsérelni, amit utálok,
– különösen úgy, hogy a boltban 90 kunáért lehet új rezsót kapni. (Megjegyzem, éppen ennyit fizettünk ma a reggeliért.)

Az átlós szomszédban lévő idős nő ébresztgeti bennem az alvó oroszlánt. Tegnapelőtt hozatott egy kisteherautónyi murvát, egész nap azt gereblyézgette. Aztán ma nekiállt a sövényt gereblyézni. Ehhez tudni kell, hogy ez egy fejlődésben lévő sövény. Az egész kempingben ránézésre olyan egy-kétéves sövény keríti el a parcellákat, mindenhol példásan aláöntözőcsövezve. Na, ezek az öntözőcsövek voltak útban a néninek és megpróbálta kirángatni az egészet a földből. Mert nehogy már egy cső megakadályozza abban, hogy gereblyével egy irányba állítsa a rögöket.
Én állítólag egészen empatikus vagyok, de ez a gondolkodás olyannyira idegen tőlem, mint amennyire egy idegen galaxisban élő kocka alakú intelligens lény gondolkodása lehetséges. A jó ég áldja meg, mi a fészkes fenéért nem lehet hagyni a természetet olyannak, mint amilyen? Miért jobb az egyenes, meg a sarkos a szabadon kialakult, girbegurba formáknál?
És akkor az ámokfutás végén a nő belevert egy fél méter széles, tíz centi magas, fehérre festett kerítést a földbe. Elnyomva a sövényt.

Fürdés, az utolsó teljes napon. Örömmel közlöm, hogy mára találtam meg az ideális koreográfiát. (Ja elfelejtettem mondani, sajnos a ruhában fürdés sem működik. Igaz, sokkal lassabban, de az állandó sósvizes ruhában tartózkodás ki tudja kezdeni az ember bőrét.) Átváltottam abszolút konzervatívba: használom a parti öltözőfülkéket. (Konzervatív, mert ma már teljesen általános a pucérkodás a partokon.)
Valami nagyon furcsa élmény volt: se cipő, se alsónadrág, se halásznadrág, se hosszúujjú póló nem volt rajtam fürdés közben, pusztán egy úszónaci. Szóban el sem tudom mondani, egyszer próbáljátok majd ki.

Reggeli közben Barna.
– Apa, ugye te holnap az összepakolás alatt már nem ihatsz sört?
Bakker. Bakker. Tényleg. Ma este kell annyit magamba töltenem, hogy kibírjam holnap a tűző napon a többórás pakolást.

Leltár. Miket nem használtam abszolút a két hét alatt:

  • Fésű. Első ránézésre furcsa lehet, mert soha nem volt még annyira hosszú a hajam, mint most… de tényleg felesleges lett volna. Hol a sótól, hol az izzadtságtól tapadt össze, aztán hol a tengerben, hol a zuhany alatt ázott ki. Kétnaponta megmostam tusfürdővel. Fésűre semmi szükség nem volt.
  • Napolaj. Nem vagyok napolaj/tej ellenes, csak idén elböktük: csupa vízoldhatót hoztunk. Ami nagyon jó azoknak, akik fürdés után kifekszenek napozni, de használhatatlan mindazoknak, akik kizárólag hidrofil közegben tartózkodnak a napon: úsznak, kajakoznak. Naptej helyett abszolút primitív védekezést választottam: hosszúujjú póló, széles karimás kalap. Hogy hülyének néztek? Hát, istenem.
  • Borotva. Mivel le sem vittem. Csak éppen itthon is elfelejtettem indulás előtt borotválkozni, így a kajakossapkámmal úgy néztem ki odalent, mint ha most szöktem volna meg az Apostolból.
  • Meleg ruhák. Ja.

Pokolian meleg van. Árnyékban 34 fok. Szellő kicsi és ritkán. Még csak védekezni sem lehet ellene sehogy. Délután lementem a vízhez, úsztam egy félórát. A vízben jó volt, de utána, mire megtörölköztem, átöltöztem és felsétáltam a dombra a sátorhoz, már ismét csatakos volt rajtam minden. A vizesblokkban is lehetne hideg zuhanyt venni, de alapban ott is meleg van, mire megtörölközöl, felöltözöl, megint csatak. Sem a sör, sem az ásványvíz nem old meg semmit, maximum puffadásig iszod magad, de a meleg marad. Meg is egyeztünk, hogy a kajakban sokkal jobb volt. Hiába nem volt árnyék, de volt szél, volt vízpermet, volt sapkavizezés. Meg időnként nyakig vízbeülés.
Ha ezt tudom, bedobhattam volna legalább egy állóventillátort az utánfutóba.

Dóra és Barna nemes bosszút álltak. Fogták az anyaghibás dupla vörösbársony matracot, felfújták és bevitték a tengerbe. Tologatni a kisvízben, a sok kisgyerek között.
Anyaghiba, ja. Egy csomó, jól látható apró lyuk volt rajta. Barna az ágy alatt tartotta a matracot, a macskák meg belevackolás előtt rendszeresen jól megdögönyözték. Azaz kivégezték. Pedig szerettük nagyon. A matracot.

Az este valami borzasztóan indult. El akartam kerülni a lefelé utazáskor felmerült álmossági problémákat, így már korán lefeküdtem. Aha. Péntek este. Egy kempingben. A dodzsem, a körhinta, a diszkó simán ment éjjel tizenegyig, nyilván a hozzátartozó mulatozással együtt. Félre ne értsd, ez így van jól – feltéve, hogy a kemping nem úgy reklámozza magát, hogy stresszmentes kemping. Mindenesetre még így is el lehetett volna aludni, ha a sátorba nem szorult volna bele a sivatagi levegő. De beleszorult. Az ember el se tudja képzelni, mennyi izzadság fér beléje. Egy idő után már a kispárnát is eltoltam magamtól, annyira undorodtam tőle. Persze ettől még nem kaptam több levegőt. Barna egy idő után ki is vonult a szabad ég alá, utoljára igénybevéve a leeresztett, meggyalázott bordó matracot. Nejnél még cifrább volt a helyzet, szokás szerint megint az utolsóelőtti napon gyulladt be a füle, megint kegyetlenül. Ő végül a székben aludt el. Nekem úgy sikerült valamikor éjfél után, hogy deréktól felfelé kivackoltam a sátorból, nem törődve az esetleges szúnyogokkal. (Mert azért vannak itt is, de jóval kevesebben, mint otthon.)

2010.07.17; szombat

Hajnalban sikerült aludnunk pár órát. Túl sokat nem, mert 7 óra körül egy kétévesforma kisgyereket éppen a sátrunk előtt tolt el babakocsiban az apja, amikor a kicsi teli torokból ordítani kezdett. Apuka persze nem tolta tovább, hanem próbálta megoldani a helyzetet. A sátrunk előtt.
Itt álltam a legközelebb ahhoz, hogy odamegyek, félretolom az apukát, majd szememben az őrület jeleivel, közelhajolok a kisklapechoz és fenyegetően morgok rá.

Persze mindannyian megalkuvóak vagyunk, végül mindenki életben maradt, igaz, erősen meggyötört tekintettel.

Indulhatott a pakolás. (Jópofa dolog, a kemping nyugalma érdekében tilos este tíz és reggel nyolc között sátrat verni, vagy bontani. A diszkó, a vidámpark simán mehet tizenegyig. A kiskölykök meg egész nap.)

Rejtély. Miért vettem és miért vittünk ki egy rekesz másfél literes baziolcsó energiaitalt? Oké, a vezetéshez kell valamennyi, de 9 liter biztosan nem. Nyaraláshoz megint nem igazán kell, mert itt ha álmosak vagyunk, akkor alszunk. Vakartam a fejemet: hazahozzuk, meg egyáltalán, mire használjuk?
– Nem jó az autóba üzemanyagnak? – kérdezte Barna.
– Nem tudom. Bár az íze alapján WD40 helyett elmenne.

Végül fél tizenkettőkor csekkoltunk ki. Nyugodtabb nem lettem, ez biztos, de a részletekbe nem mennék bele.

Három stopperre számítottam.

  1. Losinjban van egy meredek, lámpás útkereszteződés. Ha ott pirosat kapunk, nem tudom, egyesben egyáltalán elindul-e az autó ekkora teherrel?
  2. Tekintve, hogy későn indultunk, a kompnál – szombaton – bármi lehet. Ha szerencsénk van, átjutunk egy óra alatt, ha nincs, akár három órát is várakozhatunk.
  3. A zágrábi körgyűrűnél, egész pontosan Lucko-nál jelenik meg egy pontban a teljes horvát autópálya-forgalom. Itt mindig természetes a hosszú várakozás.

Végül ezekből egészen jól jöttünk ki:

  1. A lámpánál elkaptuk a zöldet, lendületből felaraszoltunk az emelkedőn.
  2. A komp pont az orrunk előtt ment el, szerencsére sűrítették a járatokat, így egy órát kellett csak várakoznunk és a következővel átértünk.
  3. Olvasott embernek párja nincs. A csomópont előtt 30 kilométerrel ki volt rakva egy tábla, miszerint készpénzes fizetésnél félóra, bankkártyás fizetésnél meg nulla perc várakozás várható. Így amint kettéágazott az út, elmentünk a bankkártyás irányba. Hogy a többiek miért nem tették ezt – nem tudnak olvasni, vagy nem tudnak szöveget értelmezni – ezt nem tudom, mindenesetre szélvészként hussantunk el a többkilométeres sor mellett, fizettünk az üres kapunál, majd csatlakoztunk vissza a sztrádára. Lucko: 0 perc.

Ezzel szemben két váratlan jelenség rendesen borzolta a kedélyeket.

  • A zágrábi körgyűrűn még volt egy tábla, hogy Budapest erre, de aztán sokáig nem. Pedig volt útközben egy csomó útjavítás, félpályázás, köztük néhány sunyi, táblázatlan lehajtókkal. Az emberben végig ott volt a para, hogy már le kellett volna mennie, mert a fene sem akart Szlovéniába menni. És azok a sátánfattyak egészen a Dráváig (jó 50 kilométer) egyszer sem rakták ki, hogy akár Budapest, akár a határ milyen messze van és egyáltalán, jó irányban megyünk-e arra. (A Dráva meg már gyakorlatilag a határ.) Egy csomó ismeretlen falu ki volt táblázva – és pont ez volt az ijesztő. Ha egy porfészekről kiírják, hogy még hány kilométer, de a határról, vagy Budapestről makacsul nincs semmi, akkor az emberben előbb-utóbb erősen felhorgad a kétség, hogy lehet, rossz úton van? Hiszen épeszű közlekedésszervező nem csinál olyat, hogy a határ felé vezető úton nem jelzi az 50 kilométeres körön belüli határt.
    Nos, a horvátok megcsinálták. És őszintén szólva, nem is nagyon értem a dolgot. Ahhoz már hozzászoktam, hogy a környező országokban – privátban vagy félhivatalosan – utálják a magyarokat. Istenem a tűrésküszöb nő, idiótákkal meg nem szabad foglalkozni. De ezzel a táblamegvonással velünk együtt szopatják a szlovákokat és a lengyeleket is, az északiabbakról nem is beszélve.
  • A másik nem várt jelenség az M7 volt Siófok után. Én valahogy úgy gondoltam, hogy ha valaki lemegy a Balcsira szombat reggel, akkor az minimum vasárnap megy haza. Nos, nem. Egy csomó mazochista leszenvedi magát a délelőtti dugóban, áztatja egy órán keresztül a popsiját a tóban, majd hazaaraszol a délutáni dugóban.
    Itt pusztán annyi volt a probléma, hogy én spec nem vagyok mazochista, ellenben már kezdett elegem lenni a vezetésből és igencsak haza akartam érni.
    Aztán Fehérvár után a három sáv sokat segített a helyzeten, innentől már simább lett az út.

És ennyi. Hazaértünk, kipakoltunk, végighallgattuk a hosszú macskakoncerteket (hogy ezeket mennyit tudnak szemrehányóan nyávogni egy vacak két hétért), majd gyors alvás. Nálam például a nappaliban, a pici kanapén, mert piszokul fülledt meleg volt. De ez már egy másik történet.

Összefoglalás

Kisérleti akció volt, először vettük két hétre a távot.
– Egyrészt jó volt. Ha egy hétre mentünk volna ki, borzasztó frusztráltan jöttünk volna haza. Szinte végig közepes/közepesen erős szél volt azon a héten. Ma már nem zavarna, de akkor, ott, még újak voltak a kajakok, nem alakult ki az ideális felállás. Aztán később jött két szélcsendes nap, azok mindent megoldottak. Utána már mentünk akárhová, akármilyen szélben.
– Másrészt hosszú volt. Kánikulában sátorban aludni, akár kényelmetlen gumimatracon, akár gyakorlatilag polifoam-on, nagyon igénybe tudja venni az embert. Amilyen pokolian szar volt az utolsó éjszaka, még egyet nem bírtam volna ki cafard nélkül.

Linkek:

9 thoughts on “Két kajak, három beülő, tizennégy nap: 14-15

  1. Pontosítok. Vízálló vagy nem vízálló. (Úgy jelölik a dobozon, hogy waterproof.) Garnier, Nivea biztosan gyárt vízállót, az Avon régebben az volt, idén már nem.

  2. Nagyon élveztem én is olvasni, minden reggel munkába befelé jövet ezzel kezdtem a vonaton.

    Vannak egy érdekes fenotipus: a túlbuzgó nyaralóké, mint ezek a murvások is…

    Öcséméknek van egy kis faházuk Velencefürdőn, néhány hétre bérbeadják munkatársaknak éppen csak néhány ezer forintért.
    Egyik évben olyan család ment le tiz napra akik dolgos emberek. Két nap után már nem tudtak mit kezdeni a semmittevés tényével és elkezdték megcsinálni a faházat. Meg lettek javitva a nem pontosan csukódó spaletták, a csöpögő csap, le lett festve a korlát stb. És ragaszkodtak a végén, hogy fizetni akarnak. ! Eszem-f**zom megáll. ;)

  3. Hello Pepe! Mostanra végre eljutottam addig, hogy végigolvastam ezt az anyagot! Jelentem megvan a jövő nyári program és helyszín! Meglátjuk mit muzsikál a Sevylor Colorado! Annak nem árt a szikla, és elég stabil, természetesen maradok partközelben! :)

  4. Szia Marzio! Azért Ilovikot nyugodtan megpróbálhatjátok, az nem olyan nagy átkelés. Az olasz pár Szuszákot is megcsinálta gumikajakkal, de nekik azért volt kormánylapátjuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *