– Mekkora szerencséd van, hogy csupa jó könyvbe futsz bele – mondogatják.

Nem értik. Ez nem szerencse, hanem egy folyamat.

Mindenki elkezdi valahol. Az első impulzusok a szülőktől, tanítóktól jönnek, aztán segítenek a könyvtárosok is. Lehet beszélgetni a könyvesboltok eladóival is, de tapasztalatom szerint legtöbbjük az a megbízható fajta, aki semmiképpen nem dézsmálná meg a rábízott javakat holmi elolvasással.(1)
Mindenesetre egy idő után kezdenek körvonalazódni az értékek. Minőséget kifejező pontszámok rendelődnek az egyes írók nevei mellé, beindul a “ha XY író szereti VZ írót, én pedig szeretem XY-t, akkor meg kellene ismerkednem VZ műveivel is’-gondolkodás, a könyvmolyok szoktak beszélgetni is egymással, hallottam már olyanról, aki olvasott könyvkritikákat is… magyarul összeáll egy bonyolult, súlyozott háló, mely a folyamatos olvasás hatására folyamatosan gyarapodik, folyamatosan bonyolódik. Ebből nő ki az ún. irodalmi ízlés, egy olyan bonyolult értékelőrendszer, mely már egy borító alapján nagy valószínűséggel megmondja, hogy az adott könyv az illető számára jó lesz-e, vagy tré.

(1) Fültanúja voltam egy vitának arról, hogy egy Ilf-Petrov könyvet most akkor a P betűhöz kell-e tenni, mert a Petrov lesz a vezetéknév.