Category: Egészség

2022.09.20-26

Azt még értem, hogy egy bringás bukás után fájnak a bordáim. De azt magyarázza már el valaki, hogy ugyanettől a bukástól miért ment tönkre annyira minden a torkomban, hogy végül kórház lett belőle?

Szóval ott járunk, hogy hazaértem, pumpálgattam, szerelgettem. Rendberaktam a bicót, mert a héten sok helyre kell mennem.

Aztán az ebédfőzéshez bontottam egy üveg bort. Úgy gondoltam, hogy maximálisan megérdemlem, már csak emiatt a rohadék defektsorozat és a bordazúzódás miatt is.

Marha furcsa most, amikor ezeket írom, belegondolni, hogy főzés… meg bor. Hónapokig szó sem lehet róla. Egyikről sem.

Ebéd után nekiálltam blogot írni a balatonfelvidéki túráról. Ilyenkor szinte automatikusan csúsznak elő a borok. Arra vigyázok, hogy maximális legyen a kontrol, de tény, hogy enyhe alkoholos közegben jobbakat írok. A számban baloldalt megjelent egy afta, morogtam is, de hát az ilyesmi jön, megy.

Másnap reggel az aftából foggyulladás lett. Nem is egy, hanem kettő. Még ez se verte ki a biztosítékot, kataflan dolo, bor. Írtam tovább a blogot.

Csütörtökön vadult be a gyulladás. Ekkor már ráment a garatra. Elkezdtem nehezen nyelni. Ennek a fele sem tréfa. Háromszor volt eddig ilyen betegségem, ebből az egyik kórházas volt. A trükk az, hogy gyorsan el kell kapni. A lányom belefényképezett a torkomba, elküldtük a körzeti orvosnak, fellőtt egy antibiotikumot a felhőbe. Elmentem, kiváltottam. Oké. Nem lesz baj. (Persze ekkor már csak fájdalomcsillapítóval tudtam beszélni.)

Lett. Vagy a gyógyszer volt harmatgyenge, vagy a gyulladás túl intenzív, de pokoli gyorsan lepusztította a berendezést a számban. Pénteken még meg tudtam enni – fájdalomcsillapítóval – három kiflit. Szombaton már csak egyet. Vasárnap pár harapás után feladtam.
Hétvége, két stratégia lehetett. Kitúrom, hogy hol van ügyelet és elmegyek, vagy kihúzom fájdalomcsillapítóval hétfőig, majd ugyanannál a dokinál folytatom a kezelést. Az utóbbit választottam.
Ember így még nem cseszett rá a döntésére.
Fájdalomcsillapításra két gyógyszer vált be: 25 mg-os Flector és Aszpirin. Csak hát ez a páros olyan 2,5 óráig csillapított, aztán jött a földöntúli fájdalom. Matekozzunk: ez nagyjából azt jelenti, hogy mind a két gyógyszerből kilenc szemet vettem be naponta. A Flectorból hármat lehet, az Aszpirinből négyet. Próbálgattam kihúzni az időt, de már egy óra késlekedés is szószerint megölt. Éreztem én, hogy ez nem fasza, de csak homályos tekintettel ültem a motoron és húztam a gázt. Mindent arra tettem fel, hogy a gyomrom kibírja hétfő reggelig.

Magáról a hétvégéről nem akarok beszélni. Bakker, gyógyszerszagú kigőzölésem volt. Nyelni már pénteken nem tudtam, onnantől mindenhová vittem magammal a piros műanyag tálkámat. Köpőcsésze. Éjszaka is. A fájdalomcsillapítós periódus középen volt egy nyugodt óra, abban aludtam.

Szóval reménykedtem, de kezdtem megijedni is. Csütörtökön még le tudtam nyelni kis darab szilárd anyagot. Szombat-vasárnap már a gyógyszer bevétele is olyan volt, mintha borotvapengét nyelnék. Vasárnap már a víz sem ment.

Aztán vasárnap este. Éjfélkor vettem be a fájdalomcsillapítót és szószerint felrobbant a gyomrom. Eddig bírta. Kaja nem volt benne, de gyomorsav rengeteg. Ott szurkoltam, hogy jaj, csak figyelmeztetés legyen, de több lett. Különböző jelek alapján úgy tűnik, gyomorfekély. Hát igen, de akkor most mi van? Fájdalomcsillapítót már nem vehetek be. (Savcsökkentőt sem.) Szóval itt lesz egy elviselhetetlen fájdalom a torkomban, egy nagyon erős fájdalom a gyomromban. Csillapítási lehetőség nélkül. Amikor korábban félóra túlhúzás is elviselhetetlen volt. Így kell kibírnom az éjszakát és valószínűleg a délelőttöt is. Nem fog menni.
Mindmeghalunk.

[Folyt. köv.]

Miután jó másfél év alatt összelegóztuk, apám mikor jön fel meglátogatni a testvérét, utána meg minket, leegyeztettük, hogy péntek délután érkezik hozzánk, nos, ezek után csütörtök este, mint egy lakat, bekattant a torkom. Nem volt egyszerű a helyzet. Addig értettem, hogy fáj a torkom, fájnak a hátsó fogaim és nem tudok nyelni, de hogy ez mi lehet, azt nem tudtam. Torokgyulladás? Ahhoz hiányoztak a kísérő tünetek, tüsszögés, takony, hőemelkedés, hidegrázás. Savreflux? Az is szokott ilyet csinálni. Felmarja a torkomat, illetve kikezdi a hátsó fogaimat. A probléma az volt, hogy ha az első, akkor fájdalomcsillapítót kell bevenni, ha a második, akkor meg tilos. Végül nem vettem be semmit. Nem is aludtam az éjjel. Amikor már kezdtem elaludni, tízpercenként nyeltem egyet, a fájdalomra meg felébredtem. Viszont megjött a hidegrázás, így legalább egyértelmű lett a helyzet.
Reggel rögtön azzal kezdtem, hogy megnéztem a neten, hogyan rendel pénteken a dokinő. Délelőtt. Szuper. Viszont azt írta, hogy légúti panaszokkal NE menjünk be, elég, ha hívjuk. Hívtam. Röpke félóra után össze is jött. Elmondtam a történetet. Küldjek fényképet a torkomról. Izé?
Megkerestem Nejt.
– Emlékszel, valamikor azt igérted, hogy jóban-rosszban? – suttogtam.
– Jézus. Mi van?
– Bele kellene fényképezned a torkomba.

Nem részletezem. Ha nem fájt volna annyira, a ledugott kanáltól meg nem akartam volna állandóan elhányni magamat, még röhögtem is volna rajta. Na mindegy, elküldtem.
Szűkszavú válasz jött: hívjon fel!
Jaj.
Felhívtam.
– Jó napot kívánok. Jó lett a fénykép?
– Jó. A helyzet az, hogy ez egy vírusos gyulladás.
– Remek. Akkor nem kell antibiotikum.
– Az nem kell. Enyhítse a tüneteket, aztán egyszer csak elmúlik. Fájdalomcsillapító, lázcsillapító, sok folyadék, mézes tea, nagy pihenések.
– Meglesz.
– Viszont a teszttel mi legyen?
– Pardon?
– A tünetek alapján lehet covid is. Szeretne tesztelni?
– Az hogy nézne ki?
– Elküldöm valami közeli helyre és ott letesztelik. Várjon, mindjárt nézem. Mondjuk a Ferihegyre.
Egy perc fejvakarás. Most öltözzek át utcai ruhába, vezessek, menjek emberek közé, azért, hogy feldugjanak az agyamba egy hurkapálcikát?
– Köszönöm, kedves, de nincs értelme. Akár covid, akár torokgyulladás, úgyis karanténban fogok maradni 5 napig.
– Jó. Azért ha hétvégén kezd elfogyni a levegője, hívjon mentőt.
– Csak nem.
– Hétfő délelőtt hívjon vissza.
– Rendben. Viszonthallásra.

Apám látogatását nyilván lemondtam. Márciusban úgyis megyünk valamikor Egerbe.

Ezt meg, ha már elkészült, csak kirakom.

A végén még felpattintom a Facebookra profilképnek.

Erős pénteknek ígérkezik. 10.30-kor harmadik oltás. (Kell. Áprilisban kaptam az előző kettőt, a szakirodalom szerint ekkor már szükség lehet az emlékeztetőre. Október végén meg tantermi oktatás, mit tudom én, mi lesz addigra, delta, vagy mü. Arról nem is beszélve, hogy ha a harmadik Pfizer, akkor kiszabadulok a szputnyikbörtönből. Külföldön ugyanis csak az utolsót nézik. Bár most már mindegy, egy időre kiutaztam magamat.) Az oltás után könyvelő, amiben az az extra, hogy mindezt bringával tolom végig. Itthon pedig délután a teraszt fogom teljesen kipakolni, mert szombat hajnalban jönnek a zsindelyezők tetőt mosni.

A reggelt egy kicsit elcsesztem, késésben indultam. Toltam ki a bicót, amikor csöngettek. A tetősök jöttek. Hogy bocsi, de olyan frankó esős nap van, inkább ma mosnák a tetőt.
– Kellek hozzá?
– Nem.
– Nem baj, hogy a teraszt nem pakoltam ki?
– Nem.
– Akkor csinálják.
Már útközben jutott eszembe, hogy a lányom még alszik. Érdekes ébredése lesz, ha elkezdik gőzborotvázni a feje fölött a tetőt.
Aztán az is csak útközben jutott eszembe, hogy mit is mondtak, frankó esős idő? Gyorsan meg is kaptam a választ. 500 méter múlva leszakadt az ég és 35 percen keresztül esett. Lehet, nem volt a legjobb választás a rövidnaci, rövidujjú ing és a mezítláb.
Aztán a Wekerle körül elállt az eső. A Népligetig nagyjából meg is száradtam. Nagyjából.
Itt viszont az jutott eszembe, hogy bakker, nincs nálam maszk. Oké, mostanában nem kell, de a kórházban tuti kérni fogják. A zsebemben nincs, a bringában nincs, a táskámban nincs. Mind a három helyen szokott lenni, de hétvégén mostam ki az összeset és ott száradnak az ablakkilincsen. Ha nem ilyen ideges indulás lett volna, eszembe is jutott volna.
Jó. Mi legyen? Ha már eddig eljöttem, mindenképpen bemegyek. Később már nem lesz rá időm. Legvégső esetben bemegyek a vécére, leveszem az alsónadrágomat és a fejemre húzom. Aztán eszembe jutott, hogy még erre sem lesz szükség, A bringán ugyanis még a hosszútávú táska van fent, abban pedig van tisztító rongy. Ez általában valami kiszuperált zokni, vagy alsónadrág.
Megérkeztem. természetesen már a külső kerítésen kint volt, hogy belépés csak maszkban. Nézzük, mi van a táskában? Egy hosszúszárú, vastag zokni. Nem rossz.

A portán átjutottam. De az oltó épületbe már nem. A cerberus elküldött a gyógyszertárba, vegyek maszkot. A gyógyszertár előtt piszok hosszú sor. Ja, és a biztonság kedvéért egy csomó táblán figyelmeztettek, hogy belépés csak maszkban. Jól nézünk ki. Kidobnak, mielőtt maszkot tudnék venni.
Végül ide is zoknival a fejemen mentem be. Az eladó hölgynek kikerekedett a szeme és miközben levegőért kapkodott, gyorsan közöltem vele, hogy adjon egy maszkot és már itt sem vagyok. Adott.

Bejutottam az oltópontra.
– Lehet oltóanyagot választani? – kérdeztem a kapuőrt, mert a jelentkezésnél nem lehetett.
– Majd bent megmondják.
– Lehet választani? – kérdeztem bent.
– Mit?
– Oltóanyagot.
– Csak Pfizer van.
– Akkor azt választom.

Utána még eltekertem a könyvelőhöz, majd haza. Útközben megint rámszakadt az eső. Emlékeztető jelleggel.

– Hogy vagy? – érdeklődött itthon Nej.
– Jól. Nem érzek semmi különöset.

Aztán szépen, finoman csak megjött. Azt vettem észre, hogy elromlott a kedvem. Lett volna dolgom, de csak ültem a gép előtt és rendezgettem az utóbbi idők tömérdek fényképét. Pedig tanulnom kellett volna, nincs olyan messze az a tanfolyam. Korai fekvés.

Másnap pedig a sportóra megmutatta, mi történt. Ezt a dögöt nem lehet átvágni. A hazaérkezés után kábé egy órával hirtelen megugrott a stressz. Nem a plafonig, csak úgy közepesen, de ez nem múlt el. Éjszaka sem. A következő éjszaka sem. Azaz a szervezet észlelte, hogy megtámadták, megijedt és remélhetőleg ezerrel termeli az antitesteket. Az alvásértékek bénák, az a bizonyos body battery természetesen padlón, hiszen napok óta folyamatos a stressz, nincs pihenés, nincs feltöltődés. Érdekes módon, nem érzem magam betegnek, nincs még csak hőemelkedésem sem, csak éppen napról napra vacakabb a kedvem. Hol a fényképekkel vacakolok, hol csak fekszem a kanapén és zenét hallgatok. Különben is, a sportóra azt mondja, hogy ilyen vacak alvások mellett ne lepődjek meg, ha napközben nem vagyok elég kreatív… és ki vagyok én, hogy egy sportórával vitatkozzak.
Aztán egyszer csak vége lesz.

PS.
Ezt eredetileg szeptember 17-én írtam.
Természetesen azóta vége lett, levonult a hullám.

Elnézést azoktól, akik már unják. Nekem ez még mindig egyfajta felfedező utazás, melyen szeretném rögzíteni az állomásokat.

Bele a közepébe. Mi is az a stressz? Nehéz megfogni. Pontosabban máshogy fogja meg egy pszichológus, máshogy egy sportorvos. Pedig valahol ugyanoda vezet a két út, de mégis máshogy. Nem vagyok semmiféle orvos, maximum jóindulatú laikus, csak rakosgatom a puzzle darabkákat. A sportorvos azt mondja – melyet már írtam korábban is – hogy a stressz a pulzus szórásnégyzetével arányos, azaz a szív verésének kizökkenése a normál tempójából. Más orvos meg azt mondja, hogy a stressz nem más, mint bizonyos vegyi folyamatok beindulása a szervezetben, majd ezek lenyugvása. A kettő meg ott érhet össze, hogy ezek a vegyi folyamatok – más tünetek mellett – kihathatnak a szív működésére is.

Hathatnak.

Nézd meg a fenti diagramot. Illetve várjál, előtte elmesélem a történetet. Van egy projekt. Ennek egyik kritikus lépését kellett előző nap végrehajtanunk. Este tíztől éjfélig kaptunk időablakot. Nos, a meló félrement, nem is kicsit. Az ábrán látszik, hogy hajnali háromkor feküdtem le. Azaz kábé négy órán keresztül rágtuk a kefét, füstölt az agyunk, löttük ki az újabb és újabb ötleteket, egyre idegesebben, hiszen reggel ennek a rendszernek működnie kell.
Ehhez képest mit mért az óra? Azt, hogy aludtam. A 25-ös érték alatt lesz kék a vonal, ez a pihenés. Itt viszont az egész időszak alatt végig 10 alatti értékek vannak. Ez konkrétan alvási érték, abból is igencsak kiemelkedő. A body battery értéke még lefekvés előtt(!) felment 100%-ra.
Azaz amikor négy órán keresztül stresszeltem a többiekkel, az óra szerint éppen extrém alacsony stresszel nem csináltam semmit.
Ennyire más a hétköznapi és az orvosi beszéd. Amikor idegesek vagyunk, és azt mondjuk, hogy stressz. Nem. Idegesség. Kicsit olyan, mint a depresszió, azt a kifejezést is használjuk nyakra-főre, pedig valójában egy súlyos betegség. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az idegességnek nincsenek fiziológiai tünetei, nyilván vannak. De az nem stressz.)

Érdekes az alvás része is a történetnek. Reggel már programjaim voltak, ébredni kellett. Aludtam kábé négy órát. De milyen négyet! Nézd meg itt fent. Közel két óra mély alvás. Ebben a korban már 1 órányi mély alvásnak is örülni szoktam a 8-ból, itt meg négy órából kábé a fele. Oké, REM nem volt, de valószínűleg nem is hiányzott, az óra ugyanis remekbeszabott alvásnak ítélte.
És tényleg. Egyáltalán nem éreztem magam reggel fáradtnak.

Vissza az első ábrához. Mondom tovább a történetet. Reggel még küzdöttünk a rendszerrel, mire nagyjából rendbejött. Tíz órakor elvittem lemosni a bringámat. Látod? Az önkiszolgáló mosó 2 kilométerre van a házunktól, az egész művelet 25 perc volt. Tinglitangli módban odagurultam, gyors mosás a borotvával, majd hazagurultam. A stressz? 95%. És emellett bezuhant az a bizonyos body battery is. Hadd ne magyarázzam, hogy ez a rövid kis közjáték mennyire nem volt stresszes. Aztán mégis.

Utána még dolgozgattam (ez a kék zóna), majd bringákat szereltem (ez a szaggatott narancssárga). Este pedig úgy gondoltam, hogy egy ilyen nap után jól esne egy hosszú, mély alvás. Hét óra körül bontottam egy üveg bort, ezt kilencig elkortyolgattam, ekkor már csak olvasgattam, majd alvás.

Nos, mit tippelsz? Nagyon rossz alvás lett belőle. Habár 11 órát töltöttem az ágyban, de ebből – az óra szerint – csak 8,5 óra volt az alvás. Kevés REM, kevés mély alvás és az egész sűrűn szaggatott. Pedig hiányzott egy jó alvás, éreztem lefekvéskor, hogy fáradt vagyok. Nem az lett belőle, hanem ez az izé. Az 1 üveg bor miatt.

Ez már a következő nap. Látható, hogy a szervezetem hajnali kettőre dolgozta fel az alkoholt, onnantól lett kék a stressz és indult be a body battery töltése. Hogy mitől lett ennyire izgatott a reggel, azt nem tudom. Normál reggel volt. Tíz óra körül elmentem bringázni egy közepesen pörgőset, 60 kilométer, 2 óra 20 perc. Ez edzés volt, nem álltam meg sehol, értelemszerűen sör sem volt. Meleg mondjuk igen. Nézd meg a stresszt. Az egekben. És tartósan. Fogalmam sincs, mikor nyugodott volna le. Este ugyanis még eltekertem egy sörözős beszélgetésre Csepel belvárosába, aholis elfogyasztottam 2, azaz kettő sört. Na, ez így már végképp kiverte a biztosítékot az óránál: meleg, 90 kilométer bringa, két sör.
Nagy halál.

Azt viszont, hogy mi is lett volna ennek az egésznek a lefolyása, megint nem tudjuk meg. Vagy napközben, vagy a sörözőben, a fene tudja, de valahol bekaptam egy calicit, azaz egy fosós/hányós vírust.
Na kérem, így néz ki diagramon, ha valaki beteg. Kifejezetten ijesztő.
Sajnos úgy is éreztem magamat.
Eleve hullafáradtan ébredtem, aztán egész nap a stressz az egekben, miközben csak ültem a forgószékben, vagy feküdtem a kanapén és zenét hallgattam, néha pakolászgattam a nappaliban. Hat szelet pirítóskenyeret rágcsáltam el, meg izotóniás italokat toltam. Alig mozdultam meg, ennek ellenére az óra 400 kcal energiafogyasztást mért. Pusztán csak azért, mert vadul vert a szívem és hőemelkedésem volt.

Alvás? Nos, igen. Ahogy várható volt. Az órám szerint minden idők legszarabb alvása. Negyven pontot kaptam a százból. Pedig ránézésre jó is lehetne, hiszen jók az arányok, jók a mennyiségek is, de annyira szanaszét lett tördelve az éjszaka, hogy gyakorlatilag semmi sem ért az egész. Mintha nem is aludtam volna.

Aztán egyszer majd rendbejön.

Végül egy idézet. Ez igazából az előző íráshoz illett volna, de ide is jó.

A Queenslandi Műszaki Egyetem kutatója, Andrew Baker beszámolója szerint a felégett és épen maradt területeken összesen 21 példányt találtak a különleges fajból, aminek jellegzetessége, hogy hím példányai a rendkívül intenzív párzási időszak végére bele is halnak a jelentős mértékű stresszbe.

A párzási időszak két hétig tart, a hímek utána rögtön elpusztulnak, a nőstények viszont akár három párzási időszakot is megélnek. Baker magyarázata szerint a hímeknél a túl nagy herék miatti magas tesztoszteronszint megakadályozza a kortizol stresszhormon blokkolását: a szaporodási időszakban túlcsordul bennük a kortizol, ami végül megmérgezi őket.

– link –

Na kérem. Egyensúly. És kevesebb heregolyó.

Félelmetes, hogy mindent meg lehet racionalizálni, még a korábbi racionalizálást is.

Miről is van szó? A szóbanforgó kognitív disszonancia az, hogy egyfelől sportembernek tartom magam, másfelől viszont szeretek sport közben sört fogyasztani. (Mondjuk az egyetemen egyszer tornaórán gyújtottam rá, a tanár szerintem azóta is csuklik.) Évek, évtizedek alatt nyilván kialakítottam egy csomó racionalizálást, de a háttérben azért éreztem, hogy ez így nem jó.
A múltkori hosszú írás pont arról szólt, hogy rúgjuk ki a disszonancia egyik lábát. Ha a sör nem veszélyes, akkor hagyjuk a francba. Engedjük el. Ha viszont tényleg veszélyes, akkor le kell állni ezzel a gyakorlattal.
Az jött ki, hogy veszélyes. Nem örültem neki. De hát ez van. Innentől, ha akad a közelben hideg alkoholmentes sör, akkor az lesz. Ha van a közelben akár hideg, akár meleg nullás radler, akkor az lesz. Ha egyik sincs, csak akár hideg, akár meleg sör, nos akkor az lesz. (A víz is jó, de abban nincs benne a jutalmazófaktor, az üdítők meg túl cukrosak.)
Úgy gondoltam, ezzel megoldottam a problémát.

Persze a vizsgálódásokkal nem álltam le. És egyre inkább kezdtem másképp látni a helyzetet. Beindult az újabb racionalizálás.

Nyugi, már nem fogok diagramokat berakni. Remélem, anélkül is elhiszed. Az van, hogy olyan sporttevékenységekre, melyek sem számomra, sem pedig a korban hozzám közel álló, sportosabb ismerőseim számára sem számítanak extrémnek, nagyon durva stresszt jelez ki az óra, méghozzá fél napokig tartóan. Miközben egyáltalán nem érzem magam fáradtnak. A pulzusom max 130, de az is csak pillanatokra. És ami a legdurvább, ez pontosan az a minta, amely 1, azaz egy sör után is megjelenik. Ha pedig bringáztam 3 órát és ittam közben egy sört, az pont azt a mintát hozza, mint amikor társaságban végigborozzuk a délutánt, sőt, még az éjszaka nagy részét is. Akkor? A sport jó, ezt az óra sem győzi hangsúlyozni. Viszont ha a sporttal járó stresszt tolerálja a szervezetünk, akkor tolerálnia kell a máshonnan jövő, hasonló mértékű stresszt is.
Az, hogy az extrém meleg, a frontátvonulás mind összezavarja a szívet, azaz növeli a stresszt, az várható volt. De az, hogy egész nap gyér forgalmú autósztrádán vezetni, ülni egy klímás autóban, 90-re állított tempomattal, vezetés közben zenét hallgatni, beszélgetni, szóval hogy ez miért jelent extra magas stresszt, azt passzolom. De ezt mérte az óra, többször is. Sőt, még az étkezés is kilövi a stresszt az égbe.

Na, mindegy, végső következtetésként azt szűrtem le, hogy a stressz a hétköznapi élet része, a szervezetnek ki kell bírnia. Az sem egészséges, ha egész nap ülök egy klímás szobában, nem mozgok semmit, nem eszek semmit és nem iszok semmit. Lehet, hogy sokáig élek, de minek? Ha bejön egy egész napos magas stressz, az oszlopok a diagramon 80% fölé nyújtóznak, a Body Battery meg lesüllyed az 5%-os nullapontra, akkor még nem kell felvenni az utolsó kenetet, ez még belefér.
Feltéve, hogy utána kipihenem magam. Az óra rendszeresen kijelzi, hány órát kell pihennem egy-egy akció után (ez a Fenix órák egyik csúcsszolgáltatása), mind a BB, mind az alváselemző része pedig elmagyarázza, akció nélkül is, mennyit kell pihennem, milyen stratégiával, sőt, milyen összetételű alvást kellene produkálnom.

A mély alvás során a fizikai fáradtságot pihenjük ki, a REM fázis alatt pedig az utóbbi idők történéseit dolgozza fel az agy. Ez utóbbinak a mellékterméke az álmodás.

Azaz a stresszesebb idő után egy vagy két pihenőnap, egy nyugodt, pihentető alvás és minden rendben, mehetünk tovább.

Nem érdemes stresszelni magunkat a stresszel. Kezelni kell tudni.