Gabi fájós lába miatt a következő két nap 210 kilométernyi távját szétszedtük három darab 70 kilométeres túrára, így laza tekerésnek néztünk elébe. Aztán az egész nap arról szólt, hogy egy folyóparton bringáztunk murvás úton. A táj egyébként kifejezetten szép volt, csak éppen végig ugyanolyan. Én pedig kénytelen voltam egyfolytában dumálni, hogy legalább történjen valami.