Óriási nagytakarításban vagyok, többek között a zenei könyvtárat is elkezdtem rendberakni. Most éppen a Trabant alkönyvtárat hallgatom. Közben rohant meg az emlék: hogyan is alakult ki ez az alkönyvtár?

Visszaugrunk az időben az ezredforduló környékére. Index még nincs, az Internettón is nemrég indult csak be a Törzsasztal. Itt nyílt egy Trabant topic, melybe persze egyből beléptem. Egyrészt, bármennyire hihetetlen is, de akkoriban még kezelhető mennyiségű felhasználó és topic volt, legtöbben minden topicot követtek, másrészt pedig a nyolcvanas évek végétől nagy Trabant rajongó voltam, persze, hogy ott volt a helyem.
Itt indult egyszer egy kezdeményezés. Gyűjtsük össze az összes kézen-közön keringő Trabant demókat, bootleg koncertfelvételeket, válogassuk ki mindegyikből a jó minőségű anyagokat és legyen egy gyüjtemény – egy Trabant összes – ebből az időből. Megérdemelnék. El is indult a folyamat. Nekem volt 2*90 percnyi demofelvételem, ritka kincs volt ez akkoriban, ezzel szálltam be. Egy napon megjelent nálam két krapek, odaadtam nekik a kazettákat, megköszönték, elmentek. És csak utána esett le, hogy semmilyen garanciát nem kaptam. Nem tudtam a nevüket, a lakcímüket, nem kaptam telefonszámot, nem írtunk alá semmit. Szívtam a fogamat, de ekkor már nem tudtam mit csinálni.
Évek teltek el. A fiúk nem jelentkeztek, én pedig szép lassan beletörődtem, hogy ritka nagy balek voltam. Legféltettebb felvételeimet adtam csak úgy oda idegeneknek.
Aztán egyszer csak csomagot kaptam. Ismeretlen embertől. Kibontottam. Ott volt benne a két kazettám és mellette két dupla CD. Megköszönték a részvételemet a projektben és elküldték a gyüjteményt. Csak pislogtam szaporán. Ilyen is van a mai világban? Nyilván egyből meghallgattam és elégedetten dőltem hátra a fotelben: volt értelme a kockáztatásnak. Tulajdonképpen már ki is dobhattam a kazettákat, a négy CD bőven kiváltotta azokat. Bedigitalizáltam, 71 darab mp3 fájl lett belőle. Gyakorlatilag a teljes Trabant életmű.
Ez van jelenleg az alkönyvtárban. És jó, hogy ott van.

PS.
Az már kevésbé jó, hogy amikor Marietta 2011-ben hazalátogatott, összedobtak egy Trabant koncertet a Gödörben. Hatalmas csalódás volt. Nem is vártam meg a végét, a felénél leléptem.