Hát, ez is megtörtént. Két év kihagyás után újra kajakba ültem.

Á, nem paráztam szét az agyamat. Egyáltalán nem.
– Nem fogok tudni beleülni.
– Nem fogok tudni kiszállni.
– Görcsölni fog a lábam.
– A törésnél fájni fog a lábam.
– Nem fogok tudni egyensúlyozni.
– Beleborulok.
– Túl sok lesz elsőre a 27 kilométer.
– Nem fogom bírni erővel a hosszú evezést.
– A nem jó mozdulatok miatt hamar be fog görcsölni a karom.
– Meg a vállam.

Nos, megvolt. Élek. A törött lábam tényleg fáj, de az utóbbi másfél év után már tudom, hogy ez csak a szokatlan igénybevétel miatt van, 2-3 nap után elmúlik.

De ami a legfontosabb, újra húz a kajak. Az utóbbi két évben már annyira leírtam az egészet, hogy komolyan elgondolkodtam a kajakok és úgy egyébként az egész felszerelés eladásán. A mai nap viszont volt olyan jó, hogy az evezés kap még egy esélyt.

Jelzem, nem lesz egyszerű. Délelőtt eveztünk lefele, minden rendben volt. Délután visszafelé már egyáltalán nem. Megjelentek a tahó motorcsónakosok, igencsak kapaszkodnom kellett néha az evezőlapátba. Aki még emlékszik a régi elbocsátó üzenetemre, akkor azt írtam, hogy a váratlan és erős hullámokkal lett tele a hócipőm, márpedig ezek a vizeken száguldozó nyomorultak pont ilyesmit állítanak elő.

Meg még valami. Az időtényező. Borzalmas. Reggel hatkor keltem, ahhoz, hogy tízkor vízen lehessünk. Oké, az első óra elment a reggelivel, a kávéval és az újságolvasással. De utána tetőcsomagtartó felrakása, kajaktartó felrakása, kajak felrakása, lekötözés, cuccok összeszedése, beöltözés, leutazás, kajak leszedése, másik kajak kicipelése, felszerelés, vízreszállás… három óra volt. A túra után pedig ugyanez visszafelé, másfél óra. Összesen 4,5 óra ment el pusztán pakolással, logisztikával. Ennyi idő alatt bringával tekerek 90 kilométert. A négy órányi evezés ideje alatt meg még 80 kilométert. Azaz a 27 kilométeres evezés helyett simán le tudtam volna bringázni mondjuk Révfülöpig,
Messze nem ugyanaz az élmény és nem ugyanaz a sportmennyiség.
Persze lehet mondani, hogy a kajakozás valójában relaxáció, de ekkor jönnek ugye a motorcsónakosok.

Szóval tényleg nem egyszerű, de szerencsére megtehetem, hogy hétköznap kora reggel megyek ki az RSD-re, amikor nincs nagy mozgás és nyugodt körülmények között tudom leevezni a 10-15 kilométeres távomat. Ez bele fog férni.
És valószínűleg ez is marad.