Az én fiatalságom úgy telt el, hogy végig atomfrászban éltünk. Itt is atombomba, ott is atombomba, aztán lassan minden latorállamnál atombomba, oké, hogy egyensúly, de ha valami elmebeteg mégiscsak megnyomja azt a gombot, simán elpukkan a Föld.
Úgy tűnik, ezen túllendültünk. Elmebeteg nem volt, műszaki hiba annál több, de bátor szakik mindig időben leállították a rendszert.
Aztán szép lassan feléledt a remény, hogy nézd csak, úgy tűnik, a nukleáris fegyverek elhozták a világbékét. Nem a teljeset persze, de a nagyhatalmak, bármit is kommunikálnak, nem mernek kezdeményezni egymás ellen. Béke van.

Nem sokáig. Gondoljunk bele, mi történik, ha az egyik nukleáris nagyhatalom megtámadja hagyományos fegyverekkel a másik nukleáris nagyhatalmat? (Akár direktben, akár proxyzva.) Mit fog tenni a megtámadott fél? Vissza fog vágni nukleáris fegyverekkel? Nyilván nem, mert ekkor mind a két ország elpusztul, jó eséllyel a Föld is. Jobb híján hagyományos fegyverekkel védekezik, illetve támad vissza. És már ott is vagyunk, mint száz évvel ezelőtt. Bátran lehet háborúzni hagyományos fegyverekkel. Mintha nukleáris fegyverzet nem is létezne, csak úgy fityegne, mint karácsonyfadísz.

“sokkal békésebb lesz akkor a világ
és egy napon virággá változnak a fegyverek”

Énekelte közben Fecó az mp3 lejátszóban. Persze.