Corvinus diplomaosztó

Este családi gyűlés volt, ahová ketten is röhögve érkeztek meg, ugyanis érintettek voltak a Corvinus diplomaosztóján és vigyorogva mesélték, mik hangzottak el, de úgy, hogy eleinte nem is hittek a fülüknek, hogy pont a Corvinuson, érted, hiszen nemrég még a Lánczi és a mostani csinovnyik sem jobb, sőt, erre ilyeneket mondott a hapsi és utána vastaps, a hivatalos emberek meg szószerint lefagytak, szóval nagyon odabaszott, de persze valószínűleg ezek után Jaksity Györgyöt még a kerületbe sem fogják beengedni, nem hogy a Corvinusba, miközben azért érdemes elgondolkodnunk azon, van-e ennek még értelme, egy ilyen kamikáze akcióval ha nem is kinyírni magunkat, de megnehezíteni az életünket, miközben a hallgatóság maximum röhög egy jót, most aztán beolvastak a Dagadtnak, aztán megy minden a maga útján, hiszen aki eddig is használta a szemét, az eszét, annak nem mondott semmi újat, aki meg nem, az meg úgyis reménytelen.

4 Comments

  1. Amikor beköszön az öreg José szelleme … de tetszik.

  2. Jaksity pont leszarja ezt a posványt szerintem. Mi baja lehet?
    Nem kap állami megrendelést?
    Eddig se kapott…
    Megírja a pártsajtó és elpártolnak a privátbanki ügyfelek?
    Hangosan röhögök…

  3. “aztán megy minden a maga útján, hiszen aki eddig is használta a szemét, az eszét, annak nem mondott semmi újat, aki meg nem, az meg úgyis reménytelen.”

    Na, mi ugyanígy gondolkodunk az ellenzékre szavazókról, hogy reménytelenek. :-)

  4. A MOL-os főtalpnyaló meg “illetlennek” nevezte a beszédet.
    Tipikus nárcisztikus seggfej, ha a tartalmával kapcsolatban nem tud két értelmes mondatot kinyögni, akkor a tekintélyre hivatkozik.
    Mindeközben komcsi kormányunk hozott egy újabb értelmetlen hatósági áras intézkedést.
    http://www.zsiday.hu/blog/benzin%C3%A1rmiz%C3%A9ria
    Ha már a kormányzás 12 éve nem megy.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading