Kétcentes

Az utóbbi túraleírásokban meglehetősen sokszor szerepelt a ‘pálinka’ szó, legalábbis a túraleírások terminológiájához képest. Ezek ugyanis nem kicsi sportteljesítmények is egyben, márpedig az erős sport után általában kiszárad a sportoló szája, kiszárad a teste is, folyadékot kíván, nem pedig tömény, torkot kaparó alkoholt. Elüthetném viccelődéssel a dolgot, hogy na és aztán, mi ilyen kemények vagyunk, de nyilván nem így van, egy bizonyos életkor felett az ember már nem a közönségnek játszik, hanem a saját örömére.
A megoldás a túrázáshoz használt túra-pohárkészlet. Ebben van fém kétcentes pohár. Ennyi pálinka pont elég ahhoz, hogy az italt megjáratva a szájban kiszedjük az összes rejtőzködő ízt belőle. Nem mellékesen pont elég ahhoz is, hogy eleget tegyünk a közös pálinkaivás szociális összetartozást erősítő igényének. Alkoholtartalmát tekintve pont egy pikoló sörnek felel meg, szóval nyugodtan tekinthetjük ártalmatlan édességnek. Feltéve persze, ha megállunk egynél. A túrákon általában csípős reggeleknél szokott előkerülni a pohár, illetve az esti vacsora előtt és ennyi. Ártalmatlan.

Ez még nem ért volna meg egy önálló írást, de közben eszembe jutott, hogy csikókoromban mennyire lenéztem a kétcentes/négycentes poharakat. Mi ez a burzsuj nyivákolás? Lehet, hogy ezek a finnyás népek még ezt is eltartott kisujjal isszák? A pálinkát csurig töltött felespohárból isszuk. Pont. Minden más kispálya.

Természetesen változik az ember. De csak akkor, ha változnak a körülmények.
Jelen esetben például az történt, hogy a pálinkáknak kellemes íze lett. Addig ugyanis, amíg a háztáji kerítésszaggatót döglött kecskéből főzték, addig tényleg felessel kellett kezdeni, mert ilyenkor legkésőbb a harmadik pohár után már nem éreztük az ízét. Mondhatnád, hogy oké, József, értem, de ez egyben azt is jelenti, hogy ha vacak pálinkával kínálnak, továbbra is felest kérsz? Gondolhatod, hogy nem. Ha vannak finom pálinkák, akkor igyon vacak pálinkát az, aki megcsinálta.
Ez is egy változás.