Annyira hangulata volt. A tököli révnél még volt húsz percem. A zabpehely csokit öt perc alatt toltam be, a sört 3 perc alatt. Utána leültem egy betonkockára és néztem a tájat. Csend volt, de mennyire csend volt! A Duna túloldaláról áthallatszott, amikor valaki leejtett egy csavart. Néztem és igyekeztem beszívni a hangulatot. A túloldalon egy időtlen falu. Elszórt házak, ligetek, köztük egy templom. Majd az idilli hangulatot a templomtorony törte meg, elütöttte a tizenegyet. A kikötött komp csak erre várt, felpörgette a motorját és elindult a tököli oldal felé.
Az egész annyira, de annyira… bukolikus volt. A béke és a természetközeliség egy kicsiny szigete.
Eltekintve a hőerőmű három cseszett nagy kéményétől.
És az olajfinomító többszáz rektifikációs kolonnájától.