Kezdjük egy bemelegítő kérdéssel. Kiveszel egy tálból két szem epret. Milyen sorrendben eszed meg?
Nos?
Valószínűleg azt válaszoltad, hogy először az egyiket, utána a másikat.
Rossz. Hibás.
A korrekt megoldás az, hogy mindkettőnek leharapod a felét, majd a végére hagyod a finomabbat. Hogy annak az íze maradjon meg a szádban.
És most próbáld meg elképzelni egy perfekcionista életét. Aki elvárja, hogy a világban minden a fenti optimalizációhoz hasonló szinten történjen és ha nem úgy történik, akkor frusztrált lesz.
Remélem érzed, hogy perfecionistának lenni nem dicséret, hanem betegség. Az illető ugyanis konkrétan leszarja, hogy mennyire jó, hogy mennyire jobb másoknál, mert ez mind-mind nem számít. Ha utólag, miután megcsinált valamit, rájön, hogy lehetett volna még jobban, letargiába esik. Mert nem volt tökéletes.
Márpedig utólag mindig van jobb megoldás.
2018. May 09. Wednesday at 13:26
Mikor az anyám tanult vezetni, akkor az oktató megkérdezte, hogy mi a végzettsége. Anyám mondta, hogy diplomás mérnők. Mire az oktató: Nem jó! Maga sose fog rendesen autót vezetni!
Na de miért? – jött a kérdés… Azért, mert maga azért lett diplomás, mert mindig sose elégedett meg az eredménnyel. Mindig jobban és jobban akarta, mindig tovább akart menni. Sose fogja azt mondani, hogy “hú, de jól vezetem az autót”. Hanem mindig azt fogja mondani, hogy “ezt lehetett volna jobban is csinálni”.
És ez bizony tényleg így van. Én azóta a “mérnők átkának” nevezem. Ez az, amikor sose állunk meg, és azt mondjuk, hogy “Hurrá! Kész lett! Megcsináltuk! Mehetünk haza!”
Mindig csak még tovább, még előbbre nézünk. “Oké, kész van, de hogy lehetne csinálni, hogy máskor gyorsabb legyen”. “Oké, kész van, de ha itt igazítanánk egy kicsit, ott meg úgy csinálnánk, akkor még jobb lenne”…stb… Ezért nem lesz igazán kész a mi munkánk soha.
(ezzel szemben itt törökhonban a vérbeli török munkás már a munka közepén (nem ritkán az elején) kijelenti, hogy ez már jó lesz, mehetünk haza. És haza is megy)
2018. May 09. Wednesday at 15:05
Ellentmondanék. Én is diplomás mérnök vagyok, mégsem lettem olyan, amilyennek az általad említett oktató leírt. Az a diplomás mérnök, aki úgy fog vezetni, nem azért fog úgy vezetni, mert diplomás mérnök, hanem azért, mert perfekcionista, azaz beteg.
Szerintem ez inkább olyan, mint a szoftverfejlesztés: egy szoftver sosincs kész, de valamikor fel kell hagyni a fejlesztésével…
2018. May 09. Wednesday at 15:50
Az a helyzet, hogy én is ismerek mediterrán habitusú mérnökembert, szóval nem csak ezen múlik.