Igazából nem egy nagy dolog, de az új év már rögtön az első munkanapon bejelentkezett: hahó, haver, én is itt vagyok!
Van itthon ez a játszóterem, egy szedett-vedett hyper-v cluster, kifejezetten laborkörnyezetek futtatására. Egy kicsit elhanyagoltam, már hónapok óta nem nyúltam hozzá és mivel hamarosan szükségem lesz rá, kezelésbe vettem. Rengeteg Windows update, host és guest szinten. Rögtön az első kérte is a szerver újraindítását. Megtörtént. Aztán a szerver cseszett megjönni rdp-n. Január másodika van, ilyenkor még bővében vagyok a türelemnek, vártam. Végül kénytelen voltam beletörődni: ez a szerver meghalt. Nézzük, mit mutat a konzol.
Ehhez persze emlékeznem kellett volna, hogyan működik az Aten switch és mi a kiosztása. Annyiszor megfogadtam már, hogy kiírom egy cetlire, de valahogy mindig elmaradt. (Most pótoltam.)
Valamikor tudtam, hiszen össze is kellett valahogy ezt rakni, de már egy éve nem kellett lokálban hozzányúlnom. Ilyenkor valahol azért megértem a nanoszervert. Bár egy világ dőlt össze bennem, amikor megtudtam, hogy annak is van valami faék egyszerűségű konzolja.
Na mindegy, kinlódtam, kinlódtam, aztán feladtam. Hátul átdugdostam a szervert direktbe, így már lett kép meg billentyűzet.
Nos… egy kicsit, na jó, nem kicsit káromkodtam. Valamelyik patch átnevezte a hálókártyát, network3-ra. Az operációs rendszer emiatt új hálózati eszköznek észlelte és rákérdezett, hogy szeretném-e, hogy ezt a kártyát lássák a hálózatról? És amíg a válaszra várt, addig nyilván nem lehetett látni, hiába maradtak meg az IPv4 beállításai. Kellemetlen? Ja. Különösen, ha azt is hozzáteszem, hogy ez a szerver az iscsi target, azaz ezen van az összes virtuális gép virtuális diszkje. Úgy szétesett a cluster, hogy öröm volt utána visszafoltozgatni.
Tudom, pontosan tudom, mi az a HA. Ez van. Ez egy ilyen gagyi laborkörnyezet. Azt hiszem, kénytelen leszek legalább valami dedikált iscsi lan-t mellé rakni.
De azért látod a mintát, ugye? Először csak a patkószeg (NIC name) veszett el, de végül maga a csata is.
Köszi, 2018.
2018. January 03. Wednesday at 11:58
Nem egészen értem, hogy mi lehet ott. Van jó néhány szerver a kezem alatt, de egyiknél sem tapasztaltam ilyen átnevezést (pedig szinte mindegyik naprakész). Meg valahogy (mondjuk egy Datacenterben) kissé körülményes lenne mindeniken végigmenni egyesével.
2018. January 03. Wednesday at 14:03
Nálam is csak ez a HP miniszerver csinálja. De a network3 névből láthatod, hogy nem először követi el.
2018. January 04. Thursday at 07:31
Azért ha ez egy HP Miniserver, akkor gondolom iLo is van, és ha az nem dedikált kártya, hanem shared akkor már láttam ilyet.
Másik, ha van iLo akkor azon a konzolon eléred.
2018. January 04. Thursday at 07:42
Az tudtommal licenszköteles, de olyan túl sokat nem mentem utána, hiszen itt van a szerver hat méterre tőlem, nincs szükségem ILO-ra.
2018. January 04. Thursday at 08:40
Jól tudod, az Enterprise verzió, amelyiknek van grafikus konzolja, licensz-köteles. Az ingyenes verzió meg valóban nem alkalmas hiba-keresésre.
2018. January 07. Sunday at 23:46
Jól tudod. De ha felhívsz ….