Ma szemészeten voltam. Megnyugtató, hogy még mindig jó segge van a szememnek.
Utána hazasétáltam. Jó három kilométert.
Nappal szemben.
Pupillatágítóval teletömve.

Teljesen úgy éreztem magam, mint egy fényképezőgép. Ha a nap felé néztem, akkor egyből szétégette a szememet. Ha a napba néztem volna, elporladtam volna, mint egy vámpír. Akármerre fordítottam a fejemet, a szemem egyből – fájdalommal – jelezte, hol lett túlexponálva a valóság.
És igen, a hír igaz: attól még, hogy a napot eltakarja a felhő, ez a nyomorult képes kiégetni a képet. Mint ahogy képes volt engem is gyötörni a felhő mögül.

Legközelebb napszemüvegben megyek.