Month: May 2016
Ki őrzi az őrzőket?
Vagy, ahogy Pratchett is írta, ki őrzi azokat az őrzőket, aki az őrzők őrzőit őrizik?
Vegyük például az agyunkat. Minden érzékszervünk az agyunknak küldi a jeleket, az agy rak őssze belőlük valamit, amit külvilágnak, környezetnek érzékelünk. De mi van akkor, ha az agy trükközik egy kicsit és azon felül, amit a csápjain keresztül összeszed, magától is gyárt egy kis tartalmat?
Honnan fogjuk tudni ezt megkülönböztetni a valóságtól? Sehogy.
És akkor ennyit a vallásról, a túlvilágról és az őrangyalokról. Meg a fantáziáról. Meg az öregkori elbutulásról.
PS.
Aki még jobban el akar keseredni, olvassa el ezt a könyvet. Szerintem kihagyhatatlan.
Siker?
Hajszoljuk, mi? Meggebedünk érte. Olvasgassál menedzsment blogokat, mindegyiknek magától értetődő hitvallása a siker. Az a dolog, amelyért mindent érdemes, sőt, mindent meg is kell tenni.
Naná, hogy nem értek velük egyet.
Kezdjük ott, hogy eleve nem jó szavakat használunk. Mi is az, hogy siker? Eljutni valami jó magas pozícióba. Ezt a pozíciót megtartani, azaz igazolni, hogy oda valók vagyunk. Hetes BMW, Armani öltöny, igazgatótanácsi tagság. Hogy ráhatásunk van fontos dolgokra. Hogy az átlagemberek összeszarják magukat, ha feltoljuk homlokunkra a napszemüveget és átható tekintettel rájuk nézünk.
Szóval, úgy általában ezt nevezik sikernek az üzleti életben. Oké. De mennyire vagy biztos abban, hogy ez minden embert vonz? Jó, a hetes BMW-t mindenki elfogadná, persze, de biztos, hogy mindenki szeretne bent ülni egy igazgatótanácsban?
Mi van, ha Bélának az a siker, ha egy nap legyártott 22 tökéletes főtengelyt az esztergán?
Itt kell pontosítanunk a szóhasználatot. Ugyanis a hétköznapi körülmények között az emberek nem a sikert hajszolják (szerencsére), hanem a sikerélményt. Piszkosul nem ugyanaz. Sikerélményt ugyanis mindenki tud találni a munkájában. Egy takarítónő, aki visszanéz és látja, hogy csillog-villog az iroda, egy kosárlabdázó, akinek összejött egy bravúros zsákolás, egy programozó, akinek váratlanul eszébe jutott egy elegáns megoldás… ők mindannyian átéltek egy sikerélményt. És ha jól esett nekik, akkor legközelebb is megpróbálják. Esetleg megpróbálják fokozni. Amíg ez jól megy, addig ők egészen biztosan elégedett emberek lesznek. Megkapják a sikerélményeiket. De ettől sikeresek lesznek? Nem valószínű. Neveznél sikeresnek egy takarítónőt, csak azért, mert nagyon jó a szakmájában? Valamiért nálunk a sikernek konkrét attribútumai vannak (az a hetes BMW, ugye) és akinél ezek megvannak, az sikeres. Akinek tele van az élete sikerélményekkel, de ránézésre átlagember, az valamiért nem számít annak.
PS.
Ha már a menedzsment blogokkal kezdtem, azért egy kicsit finomítom a konklúziót. Nem igaz, hogy csak a sikerre (hetes BMW, stb) koncentrálnak: habár sikeres vezetőkről beszélnek, de emögött – remélhetőleg – sikerélményekkel teli vezetőket értenek. Csak éppen nem különül el a két kifejezés és így azért meglehetősen bicskanyitogatóak az eszmefuttatásaik.
Staféta
Arról csak álmodoznak a szülők, hogy a közös életükből mi marad meg a gyerekekben, mi hagy kitörölhetetlen nyomot bennük. Tök jó lenne, ha valami emelkedettebb pillanat rögzülne bennük, a magasztos szülői példamutatás… és mondjuk nem az, amikor a fenyőfői erdei házban egy plüss sündisznóval fociztunk, persze ott volt egy jó nagy haveri kör, Apuka pedig kicsit félrészeg volt.
Szóval, jó lenne… de ez egyáltalán nem tervezhető.
Apám nem sokat vett részt a gyerekkorunkban, főállás, mellékállás, hatnapos munkahét, ritkán láttuk. Viszont volt egy apró, nagyon apró sztori. Rabacba utaztunk nyaralni, együtt egy baráti családdal, és a felnőttek úgy döntöttek, hogy nem rohanunk: útközben megaludtunk egy kempingben, valahol Zágráb után. Előtte benéztünk a városba vásárolni ezt-azt és az egyik áruházban ránk mosolygott a mennyország. A játék részlegen ki volt rakva százvalahány matchbox. Fillérekért. Csak hogy tudd: Magyarországon egy játékbolt évente kétszer kapott matchbox-ot, 3-4 fajtát, és egyébként semmi. Én kifejezetten csak azért sétáltam be minden nap a Dobó térre – pedig nem volt közel – hogy nehogy elmulasszam, amikor áru érkezik. Ehhez képest abban a jugó boltban száznál is több. Olcsón. Persze, hogy nekiálltunk sikoltozni az öcsémmel, végül a szülők megúszták fejenként 20-30 kisautóval a bevásárló körutat. A délután már a kempingben ért minket, a férfiak felverték a sátrat és a jól megérdemelt rumpuncsukat szopogatták a kempingbüfében, mi, gyerekek pedig a matchboxokat tologattuk az aszfalton. Aztán a tologatás annyira jól sikerült, hogy a kedvenc mecsim belepottyant a csatornába. Kész, vége is lett a világnak. Ordítottam, mint a fába szorult féreg. Mint akit kilöktek a mennyországból. Anyám persze elrohant apámért, apám otthagyta a poharát, aztán felmérte a terepet, vakarta a fejét… és ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy fiam, ez egy vacak tízforintos matchbox és egyébként is kaptál ma vagy harmincat, szóval fogd be a szád… ehelyett elment, felkajtatott valami kempinggondnokot, felnyitották a csatornatetőt, az öreg lemászott, turkált egy kicsit a szarban-hugyban, aztán kihalászta a kisautót.
Ennyi. Tényleg egy apró közjáték, nem lepődnék meg, ha a családból már csak én emlékeznék rá. Nekem viszont sokkal több volt. Belém rakott egy mintát. _Ezt_ jelenti apának lenni. Ha kell, akkor kivont karddal, harsány csatakiáltással nekirohanni a sárkánynak. Még akkor is, ha nekünk csak egy kellemetlen gyík, akit legszívesebben hagynánk a francba. A gyereknek viszont sokat számít. Amikor a fiam felvételizett a Radnótiba és hazahozta az írásbelijét és kiderült, hogy az egyik kérdést félreértette, szó nélkül kerekedtem fel és kerestem meg az iskolában a tanárt, aki a dolgozatokat javította. Amikor érettségi előtt kiderült, hogy a lányom harmatgyenge matekból, szó nélkül dobtam félre mindent és két hónapig gyötörtük egymást, végül csak a balszerencséje miatt lett négyes a csajszi érettségije. Előtte meg azon paráztunk, hogy egyáltalán átmenjen. És akkor ott volt még a földrajz. Ezekben mind benne volt az az emlék, amikor az Univerzum által meggyötörten bömböltem az út szélén, apám pedig jött azzal a karddal. Benne volt, hogy ezt így kell.
PS.
Csak a történet teljessége miatt mondom el, hogy a férfiak végül a nagy ijedtségre való tekintettel jól bekarmoltak abban a kempingbüfében, aztán a sötétben felbuktak a sátormadzagokban, okozva néhány vidám percet a sátrakban lapulóknak. Ez is megmaradt.
Recent Comments