 |
| From MiVanVelem |
 |
| From MiVanVelem |
De elkészült a szerverszoba: szünetmentessel, NAS-sal, backup USB diszkekkel, gigabites hálózattal és hőmérővel.
Month: December 2013
Curling
Macskát tartani végtelen szórakozás.
Tegnap éjfélkor kapták meg az éjszakai kaját. Csak a két fekete volt bent, Sztracsi valahol bóklászott.
Hajnal három körül készültem lefeküdni, gondoltam, még kinézek a teraszra, hátha közben előkerült. Úgy is volt, ott nyújtózkodott a lábtörlőn. Beengedtem.
Jöhetett az érdekes mutatvány: úgy rakni ki kaját, hogy csak Sztracsi ehessen, a két – kajától mindig hisztériarohamot kapó – fekete macska már ne. Egy ideig ment is a játék, beálltam az etetőtál mellé és bőszen rugdostam a feketéket. (Mezítláb, sízokniban és nem igazán rúgások voltak, inkább lábbal történő arrébb rakások.) A módszer nem igazán volt hatékony. Végül hirtelen mozdulattal megragadtam Gizi farkát és felemeltem. A szerencsétlen belekapaszkodott a tálcába, de csak azt érte el, hogy az összes tányér, azaz Sztracsi kajája és a víz is kiborult, szanaszét folyt, szanaszét gurult az étkezőben.
– Vazze – nyugtáztam – Megcsináltad a hajnali programomat.
A macska nem válaszolt, csak nyávogott kétségbeesetten. Én pedig ott álltam, egyik kezemmel a fejemet vakartam, a másikban meg farkánál fogva lógattam a vernyikoló macskát. Végül felvidultam. Homo ludens. Át tudom-e csúsztatni a macskát az ülögarnitúra lábai között, azaz el tudom-e találni vele a teraszajtónál lévő nád lábtartót? Hátraléptem kettőt, beálltam az előszoba ajtajába, becéloztam a rést, meglendítettem a macskát, és ahogy a curlingesek szokták, elengedtem. Csúszott a szerencsétlen, de szépen átcsúszott a bútorok lábai között, telibe találta a lábtartót, fel is borította, de úgy, hogy a macs jól bele is gabalyodott. Tökéletes gurítás volt.
 |
| From MiVanVelem |
Nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon megviselte volna az eset. Reggel nyolckor, amikor a reggeli kajájukat kapták, Gizi ugyanúgy tolongott a lábam mellett, mint szokott. Lehet, hogy még élvezte is.
ps.
Ja, a kép: megörökítettem, ahogy épül a szerverszoba. Nagy változások jőnek.
Apa, kezdődik
Nagyon nyugodtak voltak mostanában a napjaim, épp itt volt az ideje, hogy megint gépet rakjak össze. Nem akarom leírni az összes előzményt, a lényeg, hogy szeparálok: eddig a virtuális gépeimet tartalmazó játszószerverem (HP ML110) volt egyben a médiacenter is, több-kevesebb sikerrel. Ennek elértük a felső határát: a maximális erősségű videókártya, melyet még elbírt a szerver tápegysége, már nem bírta a 60 fps videókat, melyeket csinálgattam, ráadásul ha beröffentettem egy 5-6 gépes virtuális környezetet, gyakorlatilag megszűnt a filmnézés lehetősége. Meg milyen már, szerveren multimédiázni. Sajnálatosan a laptopom sem váltotta be a reményeimet (átkozott legyen a Catalyst név, mindörökké), így adta magát, hogy legyen egy erős médiacenter gép, melyen akár videót is lehet vágni.
Pár napig eltartott, mire összeraktam a megfelelő konfigot. Aztán elmentem, megvettem egyenként mindent. Jöhetett a legózás.
Nem én lettem volna, ha rögtön az elején nem futok bele egy bizarr szituációba.
Diszket nem vettem, volt a ládafiában két darab 500 gigás SATA vinyó, nem is túl öregek, a célnak megfelelnek. (A rendszer elmegy rajtuk, ha a videóvágás lassú lesz, akkor legfeljebb veszek még bele egy SSD-t is.)
Összeraktam. Eszméletlen, miket képesek cégek dokumentációnak nevezni. Az alaplap doksija például negyadakkora volt, mint a billentyűzeté, és gyk használhatatlan, mert 24 nyelven írta le a semmit. De mindezek ellenére rögtön elsőre sikerült minden, még szinte vas szinten berúgtam a motort, a BIOS pedig mindent tökéletesen látott. Szuper. (Pontosabban, egy bakit azért elkövettem a tervezéskor: a tápegységnek csak egy darab 6 tűs PCIe csatija volt, a GPU-nak meg kettő kellett volna. Szerencsére a boltban szó nélkül cserélték a tápot.)
USB boot, mehet a Windows. Az egyik diszket lehúztam előtte, valahogy jobban szeretem, ha egy lemezen van a System és a Boot partíció. Aztán… a telepítő közölte, hogy ő konkrétan egy diszket sem lát. Amikor a BIOS látta a lemezt. Jó, volt már ilyen, de emberek: ez egy mezei SATA lemez, ne mondja már nekem bárki, hogy nincs hozzá driver a Windows8.1 telepítőjében? Volt némi fejvakarás. Nézegettem a netet, de csak annyit találtam, hogy sima SATA lemezt a telepítőnek látnia kell. WTF? Kínomban rádugtam a másik lemezt is, boot… aztán döbbenet. Hirtelen a Windows meglátta a diszkeket. Mind a kettőt. De nem engedett hozzányúlni.
Hát ez meg micsoda tempó?
Kimentem a konyhába teát főzni.
Ez már sokszor segített, most is. Eszembe jutott, hogy ezek a diszkek a korábbi helyükön szoftveres tükörben voltak. Ezt a Windows telepítő észlelte, és amikor egy diszk volt bent, akkor nem volt hajlandó látni, amikor a kettő, akkor már látta, de tükörként. A tükrön pedig dinamikus kötet volt, amire nem lehet oprendszert telepíteni. De a telepítőből összetörni sem. Finom.
Szerencsére jelen esetben a problémát beazonosítani volt nehezebb, mint megoldani. Segítségül hívtam a jó öreg hollandot, Rufus Hiren-t, a pendrive-ról bootolt Windows XP alól szétvertem a tükröt, és már mehetett is a telepítés.
De azért… úgy magunk között… kíváncsi vagyok, kinek van nálam viccesebb őrangyala. Aki gondoskodik arról, hogy a védenc problémamegoldó képessége ne rozsdásodjon be.
Az ingyenebéd mindig drága
Tudom, alapvető megélhetési tudás, de nem lehet elégszer sulykolni.
Ahogy írtam, hosszas töprengés után kinéztem a nekünkvaló tévét. Hol vegyem meg? Internet. Tele van árversenyeztető oldalakkal.(1). Ki is dobott három üzletet a 160ezres kategóriában, aztán vagy ötöt a 170ezresben, majd egy csomó drágábbat. Oké, 160e még jó, jöhet.
Reggel felhívtam az üzletet.
– Az XY tévét szeretném.
– Óh, pont tegnap vitték el mind a két darabot.
– A francba. Mikorra tudnának szerezni?
– Egy hét.
– Jó.
– De nem biztos, hogy lesz pont ilyen.
– Igen?
– Lehet, hogy már csak XZ-t tudunk szerezni.
– Mivel tud az többet?
– Van benne HD tuner.
– Abszolút nem érdekel. Mennyi lenne?
– Egy kicsivel drágább, de az is lehet, hogy meg tudjuk szerezni ugyanannyiért.
– Akkor jöhet.
– Jó, majd visszajelzünk.
Pár órával később hívtak.
– Beszéltünk a nagykerrel. Már csak XZ van.
– Mennyiért?
– Egy kicsivel drágábban. 175e.
– Meg van maga húzatva? Az nem kicsi.
– Hát, lehet… de csak ez van.
– Köszönöm, nem kell.
Második üzlet a sorban.
– Jó napot, az XY tévét keresem.
– Az most nincs raktáron. Csak XZ-t tartunk.
– Mennyiért?
– Egy kicsivel drágábban.
– Aha.
– 175e.
– Magának az kicsi?
– Nézze, jóval többet tud.
– Egy HD tuner?
– Igen, de sokkal jobb a képe, mint az XY képe. Eddig akárki összehasonlította, mindenki az XZ-t kérte. Azért is csak ezt tartjuk.
– Mit befolyásol a HD tuner?
– Ha a kábeltévé HD-n ad, azt a legtöbb tévé csak SD-n jeleníti meg. Ez HD-n.
– Értem. Csak hát én ezen a legritkább esetben fogok tévézni. Mikorra tudnának XY-t szerezni?
– Legjobb esetben is egy hét. De nem akarom hitegetni, egyáltalán nem biztos, hogy tudunk.
– Köszönöm.
Ezek legalább őszinték voltak.
Harmadik üzlet.
– XY tévét keresem.
Pacák hátrakiabál. Aztán visszaveszi a telefont.
– Sajnos pont nincs.
– Csak nem tegnap vitték el az utolsót?
– De, sajnos.
– Mikorra tudnának rendelni?
– Kábé egy hét.
– Az jó. Akkor megrendelem a webáruházukban.
– Rendben.
Megrendeltem.
Pár óra múlva visszahívtak.
– Ön rendelt XY tévét?
– Igen.
– Sajnos nem tudunk szerezni a nagykertől. Csak XZ van.
– Mennyiért?
– Ööö, egy kicsit drágábban.
– Aha.
– De valószínűleg meg tudjuk oldani ugyanannyiért.
– Az jó. Ha meg tudják oldani, akkor maradhat az XZ tévé is.
– Rendben. Majd visszaszólunk.
Eltelt két nap. Nem szóltak vissza. Én hívtam fel őket.
– Az XZ tévével kapcsolatban érdeklődnék. Sikerült-e rendelniük az XY árában?
– Sajnos nem tudom, a kollégám beszélt velük, őt viszont most nem tudom adni.
– Értem.
– Egy órán belül visszahívjuk.
– Rendben, köszönöm.
Kocsiba vágtam magamat, Auchan, nagybevásárlás. Már a kosarat toltam kifelé, amikor megakadt a szemem egy üzleten: Sony Center. Nocsak. Nézzük már meg a kiszemelt tévé képét, hogyan néz ki a többi Sony között.
Megnéztem. Nem vallott szégyent.
Aztán ránéztem az árcédulára. Nocsak. Nocsak?! 170e. Csak egy tizessel drágább, de fizethetek kártyával (3400 forint egyből jóváíródik belőle a Wizzair-nél), és mégiscsak a gyártó márkaboltjában veszem, nem egy ismeretlen webshopon keresztül. Ja, és van. Itt van előttem. Még beszélgettem egy kicsit az eladóval, majd hazamentem, elpakoltam. Ekkor már kábé négy órája nem hívtak vissza az üzletből, így döntöttem: telefonon is, weben keresztül is lemondtam a rendelést (pacák a telefonban sajnálkozott, hogy pár nap múlva meglett volna), aztán kocsival vissza a Sony boltba és már hoztam is haza a tévét.
Tulajdonképpen ennyi. A tanulság az, hogy ha az Árgép, vagy valamelyik klónja kidobja az árlistát akármire is, az alsó – nagyon olcsó – szegmens valószínűleg nem létezik, az csak a beetetés. Az én esetemben arra, hogy elkötelezzenek, aztán rámsózzanak egy drágább tévét. A kinézett tévém valódi ára a 170e forint. A 160e, az csak a csali.
(1) Azért ez piszok nagy szerencse. A kilencvenes évek elején, még bőven a hazai internet előtt gondolkodtam egy információs vállalkozáson. Felvettem volna a kapcsolatot egy csomó gyártóval, egy csomó üzlettel, meggyőztem volna őket, hogy nekik is jó, ha naprakészen tartják nálam az áraikat, én pedig az árkülönbségből kalkulált százalékos jutalékért kiadtam volna a hozzámfordulóknak, hol a legolcsóbb az a valami, amit venni akarnak. Most gondold el, ha erre alapozom az egzisztenciámat, aztán pár év múlva jön az internet és elsöpri az egészet.
Olvasgatok
Az internet rejtett gyöngyszemei, azaz virágozzék minden virág, azaz melyik eke a legjobb?
Recent Comments