Day: December 28, 2013

Karácsonyi film

Még 26-án történt. Bekapcsoltam a médiacentert, a hozzátartozó tévét és mielőtt átváltottam volna a számítógépre, elkaptam egy karácsonyi film utolsó perceit.

Elmesélem.

Nicolas Cage szomorúan üldögél szerettei körében karácsony este. A szomorúság oka, hogy Apa idén nem kapott karácsonyi jutalmat a cégétől. Testvére meg is elégeli, elmegy és elrabolja otthonából a gonosz főnököt, aki nem adott karácsonyi jutalmat a beosztottainak. A gonosz főnök felesége értesíti a rendőröket. Cage testvére pedig belöki a megkötözött főnököt a család nappalijába. Szomorú Nicolas Cage, pityergős gyerekek (annyian vannak, mint az oroszok), de még a kutyák-macskák is lógatják az orrukat. Szóval tömény szomorúság. Mert Apa nem kapott karácsonyi jutalmat. Ezt szemére is hányják a gonosz főnöknek, akit elkap a karácsonyi hangulat, és megigéri, hogy mégis ad karácsonyi jutalmat. Ebben a pillanatban rúgják be a kommandósok a ház falát, bevonul a feleség és a rendőrök. Aztán amikor Cage közli, hogy azért rabolták el a főnököt, mert nem adott karácsonyi jutalmat, a feleség hátralép és szemmel láthatóan elhidegül a férjétől: – Te nem adtál nekik karácsonyi jutalmat?! – kérdezi döbbenten. A következő vágásban az akciót vezető – fekete – rendőrtiszt szeme kerekedik ki: – Maga nem adott karácsonyi jutalmat?? – értetlenkedik és látni rajta, hogy már nem a főnököt tekinti áldozatnak, hanem a Cage családot. A főnök természetesen összeroppan és még a macskának is megigéri, hogy ad karácsonyi jutalmat.
Függöny.

Én pedig visítva röhögtem végig ezt a váratlan gyöngyszemet.

Orlandó

Oké, akkor bővebben kifejtve.
Szóval itt van ez a könyv, elkezded olvasni. Kicsit bénácska, már a kinézete is (1945-ös kiadás), a szöveg is olyan ódivatú, régies. Mindegy, olvasod. Szerencsére elkezd beindulni. Igaz, kicsit lassan, de aztán jön a vonzás, bekerülsz a könyvbe és megtörténik a varázslat. Ugyanúgy, ahogy Márquez-nél a Száz Év Magány-ban, ugyanúgy, ahogy bármelyik Rushdie könyvben, ugyanúgy, ahogy egy Vian regényben; a történet feloldódik, szinte nincs is, csak valami szürreális kavarodásban gázolsz, de élvezed. Egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy a könyv arról szól, hogy ő, az írónő tudja ezt a varázslatot, de te, aki olykor-olykor amatőrként íróskodsz, te viszont nem.