Identitás nélkül

Hülye dolog ez az élet. Időnként jönnek a nagy hullámok, az ember készül rá és sikerrel veszi. Aztán jön egy bökdösős kicsi oldalról és beborít a vízbe.

Ma elszaladtam boltba, leginkább csak választékot felmérni. Utána a dohányboltban vettem ötszáz forintért szivart, aztán sétáltam tovább, enni akartam vacsira a görögnél dolmadest… és ekkor vettem észre, hogy nincs meg a pénztárcám. Futás vissza a dohányboltba, hátha ott hagytam a pulton, de az eladó nem tudott semmiről. Végigsétáltam a 200 métert, de a földön sem találtam. Ekkor már lassabban sétáltam vissza a dohánybolthoz. Kárfelmérés: volt benne ezer forint. Nem tétel. Öt bankkártya. Ez már fájt. Egy csomó kedvezménykártya. Nem lényeges. Az összes igazolványom. Na, ez nagyon fájt. Gondoltam, megpróbálom virágnyelven elmagyarázni a dohánypultos lánynak, mint fő gyanúsítottnak, hogy ami nekem lényeges, az neki értéktelen, ami meg neki lényeges, azt tőlem megtarthatja, de természetesen nem jött össze, nem is jöhetett össze. Ha nem ő volt, akkor sértés lett volna nyíltan felajánlani, ha meg ő volt, és beismeri, hogy nála van a brifkó, akkor meg helyből bukta, rögtön kiabálhatok rendőrért.
Folyamatosan káromkodva ültem be a kocsiba. Valaki most gazdagabb lett ezer forinttal, a többi szemetet meg kidobja a kukába. Én viszont emiatt a “szemét” miatt fogok hetekig szívni.
Itthon egyből kártyaletiltások. Öt kártya, három privát, két vállalkozói, két bank, három tulajdonos. A CIB bank gyors volt és határozott, viszont a letiltás/újrakérés 23000 forintba került. És két hétbe. A Citibank viszont ultragáz, nem is tudom, hogyan lehetnek ennyire idióták. Ritkán szoktam ügyintézővel ordibálni telefonon keresztül, de a Citibankkal rendszeresen eljutunk ebbe az állapotba. Nem írom le az egészet, mert a frusztrációk felemlegetése csak keringeti, azaz növeli a frusztrációt, de a vége, az azért ütött. Nej ki is menekült a nappaliból. Miután a bankkártyánál beazonosítottam magamat (pedig már itt is kérdeztek idióta dolgokat), a hitelkártyához újra be kellett azonosítanom magamat. Ugyanannál az ügyintézőnél. Oké, nem gond, van egy nagyon jól karbantartott keepass állományom, minden benne van. Jöhetnek a kérdések. Telefonszám. 1:0 oda. (Nem, nem vagyok hülye, ismerem a telefonszámomat. De amióta náluk vagyok – jó 15 éve – volt egy csomó telefonszámom és nem tudom, melyik ragadt be az adatbázisukba. Telefonon nem engedik módosítani, egyszer bementem személyesen, beírattam, de a következő ellenőrzésnél sem stimmelt, elmondani meg nem mondják el.) Bepróbálkoztam a vonalassal. Következő kérdés: a hitelkártya hófordulójának a dátuma. Na, itt dobta le az agyam a gépszíjat. Ott volt előttem minden adat: szerződésszám, kártyaszám, mindenféle pinkód, ECP kód, lejárati dátum, a személyes adataimat mindet tudom fejből, szóval tényleg minden, erre jön egy ilyen kérdés. Az egyenlegen biztosan rajta van, de hol lehet az egyenleg? Valószínűleg a nagy-nagy fehér dobozban a dolgozószobában. (Egyenleget nem olvasok, mint mondtam, weben bankolok, ott pontosabban látszik, mi van.) Mondtam a pacáknak, hogy passz, kérek egy másik kérdést. Közölte, hogy nincs, addig nem tud továbbmenni a számítógépes programban, amíg erre nem válaszolok. Hangsúlyozom, ekkor a másik kártyám kapcsán már pontosan és egyértelműen be voltam azonosítva. Ezzel jól elvitatkoztunk. Én mondtam, hogy kérdezzen bármit, válaszolok, ha kell, még a Goldbach sejtést is bebizonyítom, ő meg ragaszkodott ehhez a dátumhoz. Végül közölte, hogy ez nem megy, nem tudja kiküldeni az új kártyát, fáradjak be egy bankfiókba (szigorúan belváros) ahol személyes azonosítás után átvehetem.
– Hogyan, maga idióta!!! – ordítottam a telefonba – Épp most mondtam, hogy az irataimat is ellopták!
– Izé, de a számítógép…
Ha valahonnan nem ugrik be, hogy egy hónappal ezelőtt volt valami gebasz és csináltam egy screenshot-ot az összesítő képernyőről, nem is tudom, hogyan fejeztük volna be a beszélgetést. Na, innen leszedtem a dátumot, végre ki lett nyalva a számítógép segge, beindult a folyamat.
Két hét. Viszont legalább ingyenes.

Na, akkor a mérleg. Két hétig nem férek hozzá a pénzügyeimhez. Sehogy. Mind a céges, mind a privát számláim, kártyáim elérhetetlenek. Mind weben, mind telefonon (brrr), mind személyesen. Mivel most jöttem haza külföldről, készpénz is alig van itthon. Nejnek van ugyan kártyája, de arról szoktunk először fogyasztani, gyakorlatilag üres. Hitelkerete nincs. Amíg nem kap fizetést, kérhetnék kölcsön a gyerekektől, de többek között éppen azért mentem ma boltba, hogy kivegyem a zsebpénzüket. Azaz nekik sincs. Megoldás lesz, ha elkészülnek az új irataim, de az se holnap lesz.

Szóval így. Se pénz, se identitás. Szép kilátások.

ps1.
Most jutott eszembe: útlevél. Van remény.

ps2.
Most, ebben a pillanatban jött egy levél a Citibanktól, hogy kapok 5000 forintot, ha ajánlom a bankot az ismerőseimnek. Nem tudom, ez az írás annak számít?