#3: Aztán a következő versenyző után (az eddigi kalandokból extrapolálva) jön a teherautós-fűnyírós-traktoros szaki akármiért — és kitúrja az egész hóbevalancot a ‘csába, te meg kezdheted jövőre az egészet az elejétől…
#4: Általában így van, de tavaly nyár óta új stratégiával dolgozok. Van az udvaron egy nagy ecetfa meg egy szintén nagy japán birs. Mindkettő csak úgy tolja kifelé a vadhajtásokat, nem ritkán 5-10 méterre a fától. Eddig ezeket irtottuk, de tavaly nyáron már hagytam megerősödni, aztán összel gyökérdarabbal együtt kiültettem a kinti részre mindegyiket. (Ez tavaly hét növényt jelentett, mind megfogant.)
Aztán, irtják, én ültetetek… valamennyi csak túléli.
#5: Jó a nyár is. A három hársfa lombja szinte belóg az emeleti ablakokon, a vérszilvának, a cserszömörcének és az ecetfának pedig nyáron is szép színe van.
2010. April 25. Sunday at 20:10
no akkor hamarosan rossz lesz,mert elvirágzik a fa:-))))))
2010. April 25. Sunday at 20:12
félretéve a tréfát két napig virágzó repceföldek között motoroztunk a párommal keresztül kasul a Dunántúlon,megértelek:-)
2010. April 25. Sunday at 20:25
#1:
De akkor jön a következő versenyző. :)
2010. April 26. Monday at 06:25
#3: Aztán a következő versenyző után (az eddigi kalandokból extrapolálva) jön a teherautós-fűnyírós-traktoros szaki akármiért — és kitúrja az egész hóbevalancot a ‘csába, te meg kezdheted jövőre az egészet az elejétől…
2010. April 26. Monday at 08:39
nyáron jó szar lesz, mi? :) A tavasz a legjobb. Annyira illatos a város. Még az autók és a hajléktalanok is kevésbé bűzlenek.
2010. April 26. Monday at 09:43
#4: Általában így van, de tavaly nyár óta új stratégiával dolgozok. Van az udvaron egy nagy ecetfa meg egy szintén nagy japán birs. Mindkettő csak úgy tolja kifelé a vadhajtásokat, nem ritkán 5-10 méterre a fától. Eddig ezeket irtottuk, de tavaly nyáron már hagytam megerősödni, aztán összel gyökérdarabbal együtt kiültettem a kinti részre mindegyiket. (Ez tavaly hét növényt jelentett, mind megfogant.)
Aztán, irtják, én ültetetek… valamennyi csak túléli.
2010. April 26. Monday at 09:44
#5: Jó a nyár is. A három hársfa lombja szinte belóg az emeleti ablakokon, a vérszilvának, a cserszömörcének és az ecetfának pedig nyáron is szép színe van.
2010. April 26. Monday at 09:45
És akkor a trombitacserjéről és a leanderekről még nem is beszéltem.
2010. April 26. Monday at 13:13
meg egyébként is neked van igazad:-))))