Month: February 2010

Aztán ha már informatika, akkor kávé. Jó másfél éve lelkendeztem, hogy vettünk egy nagynyomású kávéfőzőt, jajdejó. Tényleg az is volt. Nyilván drágább volt a kávé ilyen kapszulás kiszerelésben, de sokkal finomabb is.
Amíg volt. Fél éve hirtelen kihalt mindenhonnan a Martello kávékapszula. Mi általában bevásárlóközpontokban szoktunk vásárolni – ne fújolj, annyira kint lakunk a város szélén, hogy ami neked a sarki közért, az nekem az Auchan – és az összes helyről eltűnt. Elfogyott a Corából, mindegyik környékbeli Auchanból és a Tescóból is. Kisebb boltokban eleve nem is volt.

Mit mondjak, durva váltás volt áttérni a Nescafe-ra. Közben meg nézegetni a szép színes kávéfőzőt a konyhában.

Persze itt van ez a remek internet, rendeljünk onnan kávét. Kezdjük a tiszta forrásnál: martello.hu. Van webbolt, van kávé, egy kicsit drágább, mint ahogy eddig vettük, de legyen. Kávé a kosárba, kosárral a pénztárba – ahol közlik, hogy az átvételre csak egy mód van, futárral. Ezerötszáz pénz. A kávé 2200.
Arányaiban ez még akkor is durva, ha három csomaggal veszek. Csak azzal vesd össze, hogy az itmedia-nál 500 a szállítási költség. Szlovákiából.
Oké, tízezertől ingyenes. De az öt zacskó. Durván öt havi készlet. Mit is írnak a kapszulás kávé előnyeinél? Hogy nem kell több kiló kávét megvásárolnod előre, mindig csak annyit veszel, amennyire szükséged van. Aha.
Keressünk alternatívát. Van Martello kapszula az ebolt-nál is. Egy halvány árnyalattal drágább, de a házhozszállítás 500, illetve át lehet venni személyesen is, ingyen. Ez már sokkal jobb.
Megrendeltem. Visszaírták, hogy 1-3 nap. Majd ezt ismételgették 3 naponként. Két hét után mondtam le, töröltem a rendelést. Valószínűleg ők is csak most realizálták, hogy eltűntek a Martello kapszulák az országból.

Azaz nincs más megoldás, a gyártótól kell venni, ötös kiszerelésben. Megrendeltem. Szerdán visszaigazolták, hogy 1-2 napon belül kihozzák. Visszaírtam nekik, hogy pénteken egészen biztosan nem leszek megadott címen, vagy hozzák hétfőn, vagy ha semmiképpen nem bírnak várni, akkor pénteken hozzák egy másik címre. Erre kaptam pénteken egy levelet, hogy a csomagot átadták szállításra a futárnak – aki nem jelentkezett az általam megadott címen.
Megkapartam magam. Nem kicsit, nagyon.
De végül leszállították hétfőn az adagot. DHL. Aha.
Értem én, hogy így tényleg elegáns… de biztos, hogy nincs valami vevőbarátabb megoldás?

Megfutamodtak a hókotrók Washingtonban.

Igazából ez úgy indult, hogy volt egy ‘Harcaim’ nevű draft, ahová az ügyes-bajos dolgaimat írogattam össze. Aztán rövid idő alatt úgy megszaladt a szöveg, hogy már nem volt szívem egyben a blogra ömleszteni.
Az olvasónak is van szíve, istenments, hogy megszakadjon a sok, egyszerre közölt szerencsétlenkedéstől.

***

Kezdjük az IT-vel. Decemberben visszamondtam az externetes postafiókjaimat. (Jut eszembe, ezekre már ne írjál, nem érdemes.) Pontosabban első lépésben írtam egy emailt, hogy köszönöm, vége. Visszaírták, hogy lemondást nem fogadnak el se faxon, se emailben. Csak ajánlott levélben. Egy ISP.
Na, mindegy, kinyomtattam az emailt, aláírtam, elküldtem. Pár nappal a levél előtt még befizettem egy számlát, ne mondják, hogy tartozásom van. Mint utólag kiderült, az már a januári volt, de ekkor már csak legyintettem rá
Aztán januárban jött egy új számla. A februári. Itt azért már bepöccentem és írtam egy szarkasztikus levelet. Erre jött egy válasz, jó egy hét múlva. Semmi levél nem volt benne, csak egy stornó. Miszerint visszavonták a januári számlát, az összeget jóvá fogják írni. Ezen már csak vigyorogtam: de hol, barátaim? Azzal, hogy felmondtam a postafiókokat, minden kapcsolatom megszűnt a céggel. A továbbiakban nem veszek tőlük igénybe semmilyen szolgáltatást.
Küldeni fognak egy csokor virágot illatos névjeggyel? Esetleg egy termékmintát?

Este negyed nyolcra értünk haza. Már messziről gyanús volt, hogy kicsit sokan álldogálnak a házunk körül. Leparkoltunk, kiszálltunk… hát a kerítésünk melletti tűzcsapból ezerrel dőlt a víz. Kész szerencse, hogy a víz nem a ház felé folyt be, hanem inkább az utcát választotta.
Gyors telefon a tűzoltóknak. Hát, ők nem tudják, nem hozzájuk tartozik. Hívjam a Vízműveket. Hogy a francba fogok találni egy este is hívható számot a Vízműnél? Erre a tűzoltó megsajnált, kicsit turkált, majd megadta a 3296020-as számot.
Vízmű. Tűzcsap szétfagyva. Jönnek.
Eltelt egy félóra. Többen is becsengettek, hogy tudjuk-e? Igen, tudjuk.
Pont ott végződik a betonút, ahol a tűzcsap van, a víz folyamatosan a sóderes földútra dőlt. Itt holnap vagy jégpálya, vagy iszapbírkózó-medence lesz.
Újra rácsörögtem a Vízműre. Jönnek, nyugi, pár perc.
Végül 50 perc múlva ért ki a szaki. Megnézte, megvakarta a fejét, elővett egy méteres svédfogót, tekert néhányat.
– Mit tud róla, mi történt itt? – kérdezte.
– Fogalmam sincs. Így volt, amikor hazaérkeztünk.
– Tudjon róla, valaki szórakozott. A tűzcsapnak nincs semmi baja, csak valaki tökig kinyitotta.

Egy ideig döbbentem néztem a faszit. Aztán biccentett, beült a kocsiba és elment.

Egész egyszerűen nem tudom hová tenni az esetet. Most szóljak be megint a rendőröknek?

“Látod, ugye voltak nekünk élményeink.”

Borzasztóan vacak érzés, amikor az ember dobogós helyen van a ravatalban a névsorolvasáskor.

Nem is nagyon tudtam mit kezdeni magammal, csak az emlékeket idéztem fel magamban.

Például amikor a szülők először találkoztak. Amikor apósom beült apám kocsijába és az első mozdulattal rágyújtott. Abban a kocsiban, amelyikbe mi, családtagok, csak kézmosás után szállhattunk be, akkora becsben volt apámnál. Aztán az a rikkantás az esküvő után, hogy hurrá, most már van fiam is! Aztán amikor a szüleimmel együtt lejöttek egyenesbe tenni az életünket, akkor, amikor Nej már bent feküdt a pár napos Dórával a kórházban, én meg az utolsó pillanatban rohangáltam gyerekágyért, pelenkákért, cumisüvegért, meg ilyenekért. (Istenem, a gyerek egy kicsit korán jött, a pénz meg kicsit későn.) Azt hittem meghülyülök, annyi dolgom volt, amikor apósom megragadott és bevezetett a garázsba, rámutatva a garázs közepén álló sóderhalomra, miszerint ezt ő hordta be, mert úgy látja, nincs vermünk, és így nincs hová elrakni télire a zöldséget, répát. Tiszta szerencse, hogy kocsink sem volt. Aztán már megvolt a második gyerek, amikor lejöttek két méhész haverjával, hoztak egy teherautónyi deszkát, pallót, felcuccoltuk a padlásra, nekiugrottak a terasznak és belécezték, este pedig kiültünk a betonkeverő mellé rögtönzött szabadtéri tűzhöz, beszélgettünk, pálinkáztunk, szalonnát sütöttünk. Aztán amikor nekiálltunk szerencsétlenkedni, ketten kottából összerakni egy fóliasátrat… melyet az első nagyobb vihar felszedett, összecsavart. Amikor elmentünk kaptárakat költöztetni az erdőbe és utána az öreg Opelemet csak terepjáró felárért vállalták be a mosóban. Aztán amikor egy nyáron kopaszra lett nyírva mind a két gyerek, és amikor hozzájuk voltak leadva, szolidarításból ő is kopaszra nyíratta magát. És a hajnalokba nyúló beszélgetések odalent a cigarettafüstös konyhában, pálinka mellett, az a sok vasutas- és katonasztori. Élmények. Emlékek.