Itt van a hivatalos beszámoló is a lakossági fórumról.
Month: June 2009
Szigetszentmiklós or burst
Tegnap éjjel nagyon be voltam gerjedve – és ez reggelre sem csillapodott.
Megvártam, míg Nej lezongorázza a kötelező piac-bolt körét, majd leszállítottuk a kajakot a Duna partjára. Minimális szerelés, majd beszállás – a mólóról.
– Sörösló leszek, ha ez simán fog menni – buzdított Nej.
Én tudtam, amit tudtam. Ugyan az utolsó pillanatban visszaöltöztem vizezhető ruhába – de kár volt. A mólóról simán belecsusszantam a kajakba – hja, a tegnap éjjeli 50-60 gyakorlás – és utána már enyém volt a Duna ág.
Meg a viharos szélé.
Beleengedtem a kormányt a vízbe – és hirtelen sokminden történt. Egyrész telibe kapott a középerős tengeri hullámzást megszégyenítően ingerült víz – másfelől rámtalált egy tipikus viziparaszt: egy motorcsónakos redneck, aki úgy gondolta, hogy mielőtt nekivág az úticéljának, néhányszor körbemotorozza azt a beijedt kajakos faszit. Tekintve, hogy ez volt az a pillanat, amikor egy teljesen ismeretlenül viselkedő kajak fölött kellett átvennem az uralmat, így bizony kicsúszott a számon néhány kurvanyád. Remélem, a víz jól vezette a hangot.
De egy percen belül minden stabilizálódott. A kajak remekül bírta a hullámokat – juhé, irány a tenger! – másfelől nagyon szépen engedelmeskedett a kormánynak. Gyakorlatilag azt csináltam a kajakkal, amit akartam. Ameddig lehetett, addig az íves csapásokkal irányítottam, aztán amikor már nagyon menekülni akart, akkor jöhetett a kormány. Az mindig meggyőzte. (Egyedül azzal nem voltam elégedett, hogy a pedálok sokszor szorultak. WD40, vagy szilikonspré segíteni fog a gondon.)
Innentől gyakorlatilag minden sima volt. Igaz, olyan viharos szél volt, mely _megfordította az áramlást_ a Soroksári Duna-ágban, de alkalmazkodtam hozzá. És fülig érő vigyorral élveztem a hullámokat.
Őszintén megvallva, féltem ettől a kajaktól. Az elődjével voltak kalandjaink – kifejezetten vadak is – megszoktuk, pontosabban tudtuk kezelni. Valami hasonló biztonságra vártam a mostanival kapcsolatban is – mely csak a kormánnyal érkezett meg. De már itt van.
Reszkess világ. Legalábbis a vizes fele.
Különösebb akadályok nélkül jutottam le Szigetszentmiklósig. Hacsak nem nevezzük akadálynak azt a morális dilemmát, hogy szabad-e belefingani egy kajakba, ha be van élesítve a spritzdeck? De ez sem volt igazi dilemma, az idő váratlanul megjavult, a spricó visszakerült a háló alá.
A képen jelzett alsó pontnál fordultam vissza. Nem mintha lett volna itt bármi érdekes is, egyszerűen elegem lett a ‘következő kanyarnál meglátjuk’-elvből… a következő kanyar után ugyanis rendszerint egy újabb következő kanyar jött.
Visszafelé megint esemánytelenül teltek az órák. Az M0-híd körül két kajakos (nyunyokajak.hu) lekapcsolt, hogy baromi nagy konglomerátumot vontatok magam után. Ez egy kicsit a múltkori kodiakos evezgetés következménye – az ugyanis messze nem volt olyan stabil, mint ez a DAG biwok. Abban nem mertem megfordulni – ebben meg szintén nem, a megszokás miatt. Szóval, szóltak, hogy őket abszolút nem zavarja, ha akár egy komplett szigetet is felvontatok Budapestre… de biztos, hogy ezt terveztem?
Ezzel szószerint visszaadták a hitemet. Ugyanis amikor visszafordultam, igencsak elkettyentem. Annyira visszaesett a sebességem – pedig ugyanazzal az intenzitással lapátoltam – hogy már kezdtem kételkedni a kajakban. De nem, csak arról volt szó, hogy időnként hátra kell nézni, nem akadt-e vízihulla a kormánylapátba.
Tulajdonképpen visszafelé túl sok minden nem történt. Azért szeretnék eloszlatni egy tévhitet: sok ember azt hiszi, hogy a tükörsík víznél jobb az, ahol hátulról kapjuk a hullámokat – hiszen ilyenkor evezni sem kell, a hullámok viszik magukkal a hajót. Nos, igen. De baromi lassan. Viszont abban a pillanatban, amikor nekiállsz evezni, azt veszed észre, hogy kihúzták alólad a vízfelületet. A hátulról jövő hullámok teljesen váratlanul jönnek, teljesen váratlanul emelik meg a hajót – okozva ezzel azt, hogy pont a levegőben húzod meg az evezőlapátot. Vidám pillanatok ezek.
Aztán egyszer csak visszaértem. Kikötni nem kötöttem ki sehol. Habár ismerem valamennyire a terepet, de akkor még ráülős kajakunk volt. Arról bármikor lepattantam és bármikor – akár futtában is – visszaugrottam. Kettes kajakban egyedül… rossz ómen. Még ha lenne is lapos sóderes part, akkor sem biztos, hogy ki tudnék addig futni, hogy a hátsó beülő is szárazföldön legyen. Ettől függetlenül találtam két biztató mólót (Zöld Béka kocsma, Molnár-sziget alatti kocsma), gyakorlatilag biztos vagyok benne, hogy ezeken a helyeken csak idő kérdése, hogy megtaláljam a helyes kiszállási technikát.
Már csak a kiszállás maradt hátra. Gondolhatnád, mit aggódok, ténylegesen is tele vagyok sikerélménnyel, ez meg csak egy nyavalyás átlagos famóló – miért ne tudnék kipattanni a kajakból?
Hát, például amiatt a 20-25 kiskölyök miatt, akik valami kergetőzőst játszottak az öt négyzetméteres mólón. Miközben a közeli hajóról a többi kisklapec vízipisztollyal lőtte őket. A szüleik pedig pár méterrel arrébb gyönyörködtek a jelenetben.
Én is gyönyörködtem volna, ha lett volna alternatívám. De nem volt. A legközelebbi stég már baromira messze volt ahhoz, hogy onnan gyalog cipeljük vissza a kajakot.
Így végül odasodródtam a stég mellé, felemeltem a kormányt… majd kivetődtem a kergetőző kölykök közé. Nem sikerült tökéletesen, a fa vagy 5 centiméteren felkarcolta a lábamat – de nem borultam bele. Aztán amíg feküdtem a mólón, egy kiskölyök odajött mellém.
– Köszönjük, bácsi, hogy tönkretetted a játékunkat!
– Szívesen, máskor is – nyögtem vissza.
Pedig valójában szívesen beálltam volna közéjük. Kergetőzni. Csak én vittem volna az evezőlapátomat is.
A többi már rutinmunka volt. Összecsomagoltam a hajót, addigra odaért a gondnok is, beraktuk a helyére – majd még csak nem is gondolkodtam, hanem egyből elindultam a kocsmába. Ha láttál már szomjas tevét… mondjuk egy csordát… akkor el tudod képzelni, hogyan éreztem magam. Négy óra a tűző napon, meglehetősen kemény fizikai munkával, se viz, se kaja. A fene sem bírja hazáig.
Ez a telepi kocsma egy nagyon érdekes buborék az időben. Elmész – és visszafiatalodsz 30 évet. Egy tipikus proletárkocsma, mely tömve van proletárokkal. Nem ám egy romkocsma, meg retró diszkó – ez teljesen valóságos. Imádom. A sporttelep ugyanis tele van vékonypénzű emberekkel, akik azért szeretnének élni: tehát kibérelnek egy borzasztóan kinéző 3 négyzetméteres lakókuckót, majd leruccanak, akár egy egész nyárra is. Horgásznak. Beszélgetnek. Esténként bográcsoznak. Ultiznak. Időnként isznak egy-egy sört a proli kocsmában. Nézik a vizet. Élnek.
Mielőtt elitélnéd őket: el tudsz képzelni ennél jobbat, ha kevés pénzed van?
És akkor a végén a tapasztalatok:
- Határozottan emlékszem, hogy egy héttel ezelőtt Zoltán sört ivott evezés közben. Na, ennek nagyon gyorsan ki kell dolgozni a technikáját.
- A pakolás jelenleg nagyon gáz. Van két hálós pakolóm, meg egy hordős. Az első hálósban utaznak a mentőmellények, a másodikban kellene utaznia a fényképezőgépet tartalmazó vízhatlan zsáknak – de ekkor hová teszem a spricókat, hiszen ezeket is bármikor fel kell tudnunk kapnunk? És akkor még nem is beszéltem a mobiltelefon elérhetőségének biztosításáról. (Igen, idő… és elérhetőség.)
Bosszantó, hogy ezek közül egyiket sem tudják átvenni a hordók. Hiába vannak a felszín felett, egyszerűen nem tudom a hátam miögött kinyitni ezeket, kivenni belőlük ezt-azt, majd használat után visszapakolni akármit is és visszazárni a hordót. - Szorul a kormányt mozgató csúszka. Nyilván nem egy nagy wasistdas, de foglalkozni kell vele.
- Ja, a száraz adatok: 30 km, 4 óra, átlagosan 7.5 kmh. Nem álltam meg sehol, de sokat pihentem, különösen visszafelé. Eléggé tömör izomzatom van, nem igazán bírja a hajtogatást. Ebből még lehetnek bajok.
Thank God It’s Friday
Mit is csinálhat egy konszolidált 45 éves családapa egy ilyen nyavalyás, borongós péntek éjjel?
Hát a nappaliban szerelvényezi, finomhangolja a kajakját – és gyakorolja a ki-bepattogást.
Gondolnád, milyen kevésen múlik, hogy valaki élvezi az evezést vagy szenved? Például hátrébb engedtem a maximumig a deréktámaszt – egyből megnőtt vagy nyolc centivel a beszállóterem. Eddig kinlódtam a beüléssel – most kényelmesen belehuppanok. Több, mint egy órát elvacakoltam a lábtámasz beállításával… hogy kicsit nekinyomja a lábamat a kajak falának, de ne legyen kényelmetlen. És annyira kényelmes lett, hogy alig bírtam kiszállni belőle.
A meteorológia szerint holnap borús, esős nap lesz. Igazi vacak idő.
Helyes. Alig várom, hogy kipróbáljam az új spricókat.
Én és a főnököm – 2
Innentől kezdve furcsa viszony alakult ki közöttünk. A faszi kiemelt figyelmet szentelt nekem, én meg itt gyakoroltam be a naívan őszinte nézést egy-egy hülyeség után.
Mit értek ez alatt? Nos, egy teljesen apró történet.
Utáltam reggeli tornára járni. Viszonylag hamar rájöttem, hogy ha bebújok a sarokban álló dupla ágy alá, teljesen a falig, ember nincs, aki meglátna – és még aludni is tudok. Ez teljesen jól működött is. Szerencsére a szobánk pont a lépcsőház mellett volt, így tudtam mindent.
– Század vigyázz! – kiáltotta el magát az alegűhá. Ebből tudtam, hogy megérkezett a századparancsnok. Aztán meghallottam a futó lábak dobolását a lépcsőházban. Ah, jönnek a többiek, itt az ideje kimásznom, ne lássák meg hol voltam – gondoltam és elkezdtem négykézláb kifarolni az ágy alól.
Ekkor lépett be a szobába a századparancsnok.
– Katona, mit csinál az ágy alatt! – kiáltott rám.
Óvatosan kitolattam, megfordultam.
– Petrényi! – csapott a homlokára.
– Jelentem, igen.
– Mit csinált maga szerencsétlen az ágy alatt?
– Jelentem, elgurult a gombom.
Szó bentszakadt. Erre nem számított – de gyorsan feltalálta magát.
– Mutassa, hol van!
Belenéztem először az egyik kezembe, majd a másikba.
– Hát nem megint kiesett a kezemből? – néztem fel rá, őszinte bociszemekkel.
– Egyszer agyonütöm magát – viharzott ki a szobából.
Ez persze ártatlan dolog volt, akadt ennél durvább is.
Letelt egy időszak, a kopaszokból gumik lettek, az öregek meg leszereltek. Én ekkortájt elég sokszor voltam alegűhá, mert a leszerelőzászlók rajzolásához ez a szolgálat volt az ideális.
Egyszer szóltak, hogy ma nagyon észnél kell lenni, mert az anyalaktanyánkból jön le a laktanyaparancsnok, P. ezredes látogatóba. Hát, nem felette a fene a mi szintünkre is? Pont, amikor én őriztem a bútort?
Nyílt az üvegezett ajtó velem szemben, felpattantam, elordítottam magam, hogy ‘század, vigyázz!’, miközben tisztelegtem egy keményet. Elől jött az óbester, mögötte meg a laktanyánk sleppje, köztük a századparancsnok. Amikor meglátta, hogy én fogadom a nagy embert, egyből elsötétedett az arca.
Pedig nem indult rosszul. Pattogóan leadtam a hivatalos jelentést (kit, hol esz a fene), feszesen álltam, határozottan – úgy, ahogy kellett.
Aztán egyszer csak az ezredes elkezdte mereven nézni a geometriai központomat. Magyarul a tökömet. Megmondom őszintén, nem igazán tudtam hová tenni a hirtelen érdeklődésváltást. Ráadásul a fazonnak szemmel láthatóan elment a hangja, csak hörgés jött belőle.
Majd odanyújtotta a jobb kezét. – Hoppá – éledt fel bennem a szociálpszichológus. A nagy ember látszólagos megalázkodása. Hogy megmutassa, mennyire közvetlen ember is ő. Az emberi oldal a nagy vezérben. Az ilyet visszautasítani halálos vétek.
Ergo én is kinyújtottam a jobb kezem. Rázzunk egy nagy demokratikus ötujjast. Úgy kapta el a sajátját, mintha egy leprás leszakadt kezét nyújtottam volna oda. A hörgése teljesen halálossá vált, a feje sötéten bevörösödött. Istenbizony, azt vártam, mikor ugrik elő a két testőr fekete bőrkabátban és viszik el a faszit, mint Bástya elvtársat az uszodából.
Így álltunk egy ideig. Ő próbált levegőt venni, én meg vártam, mi lesz ebből. A századparancsnok lába belegyökerezett a kőlapokba.
Végül eljutott az artikulálásig.
– Katona! – ordította – Mi az ott!
És megint rámutatott a tökömre.
Ha el tudod képzelni az abszolút zavarodottságot, akkor nagyjából sejtheted, mit éreztem. Ferdére húzott szájjal ránéztem, majd egy kicsit előrehajolva elkezdtem vizsgálni a sliccemet.
– Nem ott, maga marha! – dörögte – Az mi az az övén?
Ránéztem. Bakker. Az időszakjelző. Teljesen kiment a fejemből.
Kihúztam, beledobtam a kukába. Rámosolyogtam. Ennyi erővel a tornádóra is mosolyoghattam volna. Ordítozott egy ideig, majd elviharzott. A századszint nem is érdekelte.
Akkor egy kis magyarázat. A 18 hónapos sorkatonai szolgálat három időszakra oszlott. Ezek a klasszikus kopasz, gumi, öreg felosztások. Ez a felosztás nem öncélú. A seregben ugyanis nincs két egyforma ember. Szigorú hierarchiák vannak, ha két ember összefut a büfé előtt, az egyik mindig előljárója a másiknak. Ilyen rendezési szempont a bevonulás időpontja, azaz az időszak is. Ennek ellenére minden beazonosításra szolgáló jelzés szigorúan tiltva volt. Például tiltva volt a centi is, de gumikorától kezdve mindenkinek volt. Ugyanígy tiltva volt az időszakjelző is. Ez egy pici műanyag bigyó volt, melynek hegyesebbik végét pont át lehetett dugni az öv valamelyik lyukán, elől pedig egy szám mutatta, hogy a viselője melyik időszakban van. Az extra gáz az volt, hogy ilyenhez csak úgy lehetett hozzájutni, ha az emberfia egy konkrét harci technikáról (már nem emlékszem, honnan) levágta. Azaz megrongálta az MN vagyonát. Az ilyen isten háta mögötti lazább laktanyákban szemet hunytak felette – de az anyalaktanyánk ezredesét szemmel láthatóan majdnem megütötte tőle a guta.
Jó egy óra múlva jött fel a századparancsnok. Mit jött, vánszorgott.
– Század vigyázz! – kiáltottam el magamat.
– Petrényi – nézett rám elgyötörten.
– Igen?
– Vallja be, hogy direkt csinálja!
– Hová gondol, Főhadnagy elvtárs! Hol lenne már nekem ennyi fantáziám?
Bociszem. Pislogás.
– folyt. köv. –
Lakossági fórum
Már megint kitört rajtam a közéleti aktivitás. Pedig magamtól nem vagyok olyan… csak ha felpiszkálnak. Most éppen fülembe jutott egy pletyka – és úgy gondoltam, a legegyszerűbb, ha a döntéshozókat kérdezem meg.
Egy közeli óvodában volt a lakossági fórum. Hatkor kezdődött. Már a kezdésnél elkezdtem húzni a számat. Nem azért, mert Fidesz szervezésű és többségű is volt a rendezvény – konkrétan leszarom, milyen párt áll az emberek mögött, ha helyi információk megosztásáról van szó – hanem az ágenda nem tetszett:
- Közbiztonság
- Önkormányzati blokk (utak, csatornázások)
- Kortesblokk: a végén félórában tervezték elmondani, mi is a Fidesz véleménye önkormányzati ügyekben.
Na, ettől éreztem úgy, hogy ez az egész egy büdös és göcsörtös trójai faló, ahol a harmadik tétel a mélyben lapuló akháj harcos. De szerencsére olyannyira kifutottunk az időből, hogy nem került rá sor.
Először egy helyi rendőrszázados beszélt trükkös lopásokról, betörésekről. Jó egy óra kellett, hogy eljussunk a megélhetési bűnözés, mint olyan megvitatásához, de kulturált volt a közönség, senki sem ásott mélyebbre.
Viszont borzalmasan kevés idő jutott már csak az önkormányzati blokkra is.
Először beszéltek általánosságban. Már itt elhangzott egy olyan információ, amelytől két centit gúvadt a szemem: a fideszes frakcióvezető közölte, hogy a Cséry-telepen azért nem lett végül komposztáló, mert a fővárosi önkormányzatnál kiugrott ezzel kapcsolatban egy korrupciós botrány, amelyre válaszul az EU drasztikusan megkurtította a költségvetést. Hoppá. Utána Sándor László a másik oldalról korrigált, hogy a komposztálót a lakossági tiltakozás akadályozta meg, a korrupciós botrány már csak hab volt a tortán, de a fideszes kollégája ragaszkodott a saját sorrendjéhez. Végül megegyeztek döntetlenben. Aztán az alpolgármester beismerte, hogy a KKK-t – minden korábbi dezinformáció ellenére – sem a XVII., sem a XVI. kerületi önkormányzat sem támogatta, a XXIII.-ról meg úgyis tudtuk. Ergo KKK belátható időn belül – 20 év? 50 év? – nem lesz. Viszont az is elhangzott, hogy a következő önkormányzatnak erkölcsi kötelessége lesz rekultiválni a Cséry telepet. Meglátjuk.
Utána egy szimpatikus fiatalember emelkedett szólásra. (Nyugodtan írhatom, hogy fiatal, mivel a teremben elég magas volt az átlagéletkor.) Azt kérdezte, hogy mennyire igazak azok a pletykák, melyek szerint a darugyári lakópark miatt ki fogják szélesíteni és le fogják aszfaltozni a Flór Ferenc utat?
Habár a valóságban kötegelve jöttek a válaszok, most összepárosítom őket.
Tehát a konkrét válasz az volt, hogy semmi nem igaz belőle, az önkormányzatnak sem most, sem később semmilyen átalakítási szándéka sincs a Flór utcával kapcsolatban – különösen nem a darugyári telep miatt.
Ezzel nagyjából egyet is értettem, mint ahogy korábban is írtam egy fórumon:
Nem lehet belőle Halomi utat csinálni, mert egyfelől nincs meg hozzá a szélesség, másrészt nincs elvezetési lehetősége sem a Lakitelek utca felé, harmadrészt meg nem látom értelmét a Halomitól 300 méterre egy újabb Halomi utat létrehozni. Különösen úgy, hogy az erdő, a kirándulók és a közeli házak miatt – a Mályinka utcához hasonlóan – ezt is tele kellene rakni fekvőrendőrrel.
Utána egy – valóban – fiatal hölgy kérdezte meg a Zöldsorompó képviseletében, hogy akkor most mi is van az Auchan-nal és az általa vállalt útépítéssel, egyáltalán, a multi kifizette-e a korábban nyíltan emlegetett szép nagy pénzeket. Erre az volt a határozott válasz, hogy nem tudják. Valószínűleg meg fog épülni az út, bár elég nagy a valószínűsége, hogy mégsem. Egy biztos, hogy az Auchan-nak elméletileg megvan az építési engedélye, de úgy néz ki, hogy nem akar élni vele. A pénzre elfelejtett válaszolni az alpolgármester.
Ugyanez a hölgy kérdezte meg később, hogy az önkormányzat miért abba az irányba mozog, hogy forgalmat generáljon – lásd a tényleg egyre több lakópark – ahelyett, hogy a forgalom csökkentésén munkálkodna? Mint például a tömegközlekedés fejlesztése, a vasúti forgalomra való átterelés vagy P+R parkolók építése. Erre egy lelkes válasz jött, miszerint az önkormányzat is pont ezen az állásponton van, már nem is tudják, mióta nem adtak ki lakóparkra építési engedélyt (na, jó… de addig?), meg hogy ezer éve nem épült Budapesten új vasútállomás, ellenben itt elkészült a Ferihegy megálló, és természetesen dolgoznak a tömegközlekedés fejlesztésén is. Elhangzott még az is, hogy egész jó hatásfokkal sikerült kitiltani a teherautókat, ezenkívül az is, hogy a darugyár jelenleg privát gyárterület, túl sok ráhatásuk nincsen a tulajdonosokra, így már az is egyfajta siker, hogy ipari tevékenység helyett lakóépületek lesznek ott. A P+R parkolókra nem történt reagálás, pedig baromi nagy szükség lenne legalább egyre a KöKi-nél… különösen most, hogy a Határ útnál lévő is fizetős lett.
Később egy hapi – szintén Zöldsorompó – megjegyezte, hogy jobban érezné magát, ha a jelen lévő képviselők, mind a Fidesz, mind az MSzP nevében határozottan kijelentenék, hogy nem, nem, soha nem fog felépülni a KKK. Nos, eddig is voltak groteszk elemek a lakossági fórumon, de itt alig tudtam elfojtani a mosolyomat. A két frakció képviselői egymásra licitálva fejtegették, hogy melyikük menyire is nem akarja, hogy ez az út megépüljön – miközben mindenki lebegtette, hogy elképzelhető, hogy azért valamikor mégis megépül.
– Mi ellenezzük, hogy megépüljön!
– Mi _nagyon_ ellenezzük, hogy megépüljön!
– Mi világéletünkben elleneztük, hogy megépüljön!
– Mi már úgy jöttünk a világra, hogy KKK-ellenes transzparens volt a praclinkban!
És így tovább. De nem baj, fiúk, csak ez az egyetértés maradjon meg később is.
Szintén jó kérdés volt – szintén Zöldsorompó – hogy akkor az önkormányzat, ha már ugye ennyire ellenzi és ellenezte a KKK-t, akkor végülis hány milliót költött el a KKK _melletti_ propagandára? Emlékszünk ugye, fizetett újságcikkek, beszélgetős műsor a tévében, a sárga plakátok, szórólapok és az a bizonyos sárga füzet. Meg hogy is volt ez az esélyegyenlőség, hogy az önkormányzat közpénzből kampányolt, míg a civil egyesületek annyiból dolgoztak, amennyit a tagok összedobtak? Nyilván erre nem jött részletes válasz, annyit mondott az alpolgármester, hogy tudomása szerint biztosítottak megjelenést a civil egyesületnek is. (Megjegyzem, tényleg. Volt egy Városkép, ahol legnagyobb meglepetésemre egymás mellett jelentek meg ellenző és támogató írások. De ennyi.)
Utána volt még egy csomó kérdés, de azok számomra már eléggé érdektelenek voltak. Azért este nyolcig még maradtam, ha másért nem, akkor tanúskodni, ha később le akarnának bármit is tagadni.
Recent Comments