Entrópia

A múltkor írtam, hogy a munkahelyem mellett összekarcolták a kocsim ablakát. A helyzet sajnos sokkal rosszabb, a vandál a lakóhelyem környékén van. Szombat reggel, amikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy két szomszéd a kocsimat nézegeti: a hátsó sárvédőbe valaki jó mélyen belevésett mindenféle krikszkrakszot. Aztán beszélgetés közben kiderült, hogy nem vagyok egyedi eset, az enyém az ötödik kocsi a házban, melyet elintéztek. Volt olyan, akinek négy egymást követő napon karcolták össze a bal oldali összes elemét.
Persze, mindenki fogadkozik, hogy egyszer legyen meg az illető, lassú halállal fog meghalni – de tartok tőle, hogy az egész csak egy neveletlen kölyök unaloműző játéka. Azzal meg nem sokat lehet kezdeni.

3 thoughts on “Entrópia

  1. Tudom, hogy ez nem vigasztal, de sajnos az eset nem egyedi: mi a jobb hátsó ajtónkba kaptunk egy 2mm mély és kb ugyanolyan széles, kulccsal generált feliratot, úgyhogy fényeztethettük újra az egészet.

    A legnagyobb bajom, hogy az ilyeneket ki sem tudod védeni. Ha belemegyek valakibe, legalább ott a tudat, hogy hülye voltam, máskor jobban figyelek. De az ilyenek mindenhol ott vannak, és az autót nem vághatod zsebre parkolás helyett sajnos…

  2. Ha lenne a közelben a fényezőműhely, akkor azt mondanám, oké, ügyfélszerzés. De pusztán csak a pusztítás kedvéért… ez nehezen fér a fejembe.

  3. Erről Nolan Batman filmjének egy részlete ugrott be: “Szórakozásból. Mert az efféléket nem érdekli a pénz. Nem lehet őket meggyőzni, fenyegetni és alkudozni sem lehet velük. Egyszerűen csak porig akarják égetni a világot.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *