Balaton Karika III

2014.09.04; csütörtök
Leutazás

Azt már nem is mondom, hogy közvetlenül az indulás előtt összecsúszott két projekt, majd miután kijöttem belőlük (úgy-ahogy), rögtön kaptam még egy munkát, melyet szerencsésen le tudtam passzolni egy kollégának, szóval ezeket nem mondom, mert már uncsi. Sokkal izgalmasabb volt, hogy szerda reggel fél nyolckor vettem észre, hogy elfogyott az egyik rendszeresen szedett gyógyszerem. Az, amelyiknek az elhagyása egy hetes makacs hasmenést szokott okozni. Egy öt napos kajaktúrán nem feltétlenül ez az, amire az ember vágyik. Mikor rendel a körzeti orvos? Szerdán reggel nyolctól. Azaz már hétre oda kellett volna érnem, ha be akartam volna jutni a 8-9 közötti szabadversenyes fogadóórában. Oké. Csütörtök. 15.00-tól rendel, oda kell mennem fél kettőre, mert nem csak hogy be kell jutnom, de elsőnek is kell lennem: fél ötkor már jönnek értem. Csütörtökön gyors pakolás, bringával a dokinőhöz, negyed kettő, először ki akartak dobni, hogy már végetért a rendelés, de közöltem, hogy én már a délutánira jöttem. Negyed négykor kezemben volt a recept, irány a patika. Ahol a gyógyszerész hölgy szomorúan csóválta a fejét: hetek óta hiánycikk, nincs. Kész. Ez volt az igazi összeomlás, nem a harmadik birodalomé. Aztán elkezdtük futni a köröket. Ugyanez a hatóanyag, más gyógyszerben? Nincs. Valami? Erre hosszas vakaródzás után eszébe jutott a nőnek, hogy piszok drágán ugyan, de van ennek a gyógyszernek egy ún. szopogatós változata, ahhoz recept sem kell. Hatóanyag ugyanaz, a mennyisége is, egyedül annyi a különbség, hogy ez szájon át szívódik fel, nem gyomorból. Jöhet. Pénz nem számít. Utána skera haza, pakolás villámgyors befejezése, rapid ebéd, fél ötkor már kint ültem a teraszon. Huh. Majd jött az esemes a túratárstól, hogy közbejöttek váratlan problémák, késik másfél órát.

Így kezdődött.

A Velencei-tónál jártunk, amikor ránkcsörgött Péter, aki már elfoglalta a szállást. Tőle tudtuk meg, hogy csak négyen leszünk, a negyedik tag pedig előttünk halad 30 kilométerrel. És még Péter aggódott, hogy későn fog leérni. Ez már csak ilyen rohanó világ: még kikapcsolódni is rohanva megyünk. És persze onnan is elkésünk.

Odalent már lelassult az élet. Orsolya valószínűleg már a kertkapuból bedobta a hagymát és a paradicsomot a lábasba, legalábbis máshogy nem tudom elképzelni, hogy a félórás előny birtokában hogyan tudta majdnem készre főzni a kárpótlás-lecsót. (Ugye a kihagyott egri lecsófesztivál.) Borbontás, lecsó, utána terasz, szivar, túratervezés, beszélgetés. Harmadik balatonkerülés. Még leírva is félelmetes. (Közben megtudtuk egy helyi cimborától, hogy több csapatot is ismer, akik nekiindultak, de eddig senki nem tudta befejezni. Mi meg már a harmadikba vágunk bele.)

Jogos lehet a kérdés, hogy mitől olyan nagy dolog ez? Idén 176 kilométer volt a terv, öt nap alatt az annyi, mint 35 kilométer naponta. De még az első karika 50 km-es napi távjai sem tűnnek annyira extrémnek. A feneség abban rejlik, hogy mindezt a teljesítményt több napon keresztül kell leadni. Azaz hiába tudom magamról, hogy képes vagyok egy huzamban 50 kilométert leevezni, de itt a pihenés annyi, hogy megérkezünk, felverjük a sátrakat, akár esőben is, alszunk valamit és másnap újra kezdjük. Meg utána is. Meg utána is. Amíg tart a kör. Ehhez már kell némi fanatizmus. Na meg egy jó társaság. Anélkül nem megy.

Az est slágertémája az aurába behatolás volt. Mind szellemi, mind fizikai fronton. Mind alulról, mind felülről. Mind előlről és mind hátulról. Aztán később a vízen ugyanez kajakkal. Nem részletezem.

Töredék:
– Józsi, te még mindig horkolsz?
– Csak ha iszom – válaszoltam és töltöttem magamnak egy újabb pohár bort.

Végül alvás. Igazságosan osztottuk el, minden szobába jutott egy-egy horkolós ember.

2014.09.05; péntek
Fonyód – Zamárdi

  • Távolság: 32 kilométer
  • Idő: 8 óra 20 perc
  • Térkép: Endomondo

Az első izgalmakat Péter elveszett slusszkulcsa jelentette, melyet teljes menetfelszerelésbe öltözve kerestünk a parton mind a négyen. Végül meglett. A tisztasági csomagjában. A fogkefe mellett. Hol máshol.

Eredetileg úgy terveztük, hogy első nap jól meghajtjuk és már Siófokon éjszakázunk. (47,5 kilométer lett volna a táv.) Az időjárás ezt elegánsan keresztülhúzta: bf 4-es szél, 20-25 km/h, egy méteres tarajos hullámok (Beaufort skála), ami első olvasásra nem tűnhet veszélyesnek, de jelzem, hogy ez csak eggyel alacsonyabb érték, mint amelyben a hozzánk hasonló hobbikajakos egyáltalán kimegy a vízre. Két és fél órán keresztül bírkóztunk az időjárással, néztük csüggedten a GPS-en a 4-4,5 km/h-s sebességértékeket, miközben teljes erőből húztunk. Lelle körül kezdett csitulni a szél, Szemesnél tudtuk felvenni a 6 km/h körüli utazósebességet.

Ebédszünet Szárszón. A kolléga éppen kipiheni a fáradalmakat.

From Kajak

Már a strand előtt feltűnt egy fura pár. Egy idősebb hapsi ült egy vasalódeszkaszerű fadarabon, lelkesen evezgetett, madzaggal vontatva egy másik ugyanolyan fadarabot, melyen egy bikinis nő napozott. Így jártak körbe-körbe a vízen.

Kikötöttünk.

– Józsi, láttad azt a párost a vízen? – kérdezte Péter.
– Láttam. Először majdnem köszöntem is nekik, de aztán azt mondtam magamban, hogy aki ekkora balek, annak inkább nem.
– És legalább láttad, mennyire jó a nő?
– Maradjunk annyiban, hogy én nem vontatgatnám.
– Kegyetlenek vagytok. Nincs bennetek szépérzék. Ez a megtestesült romantika – vetette közbe Orsolya.
– Orsi, mi lenne, ha vontatókötelekkel rád akaszkodnánk és vontatnál minket Zamárdiig? – javasolta Péter.
– Na, az lenne az igazi romantika! – vigyorodott el Orsolya.

Aztán a pacák kikötött és beszédbe elegyedett Péterrel. Hogy szeretne tengeri kajakot venni, de nem tudja egyest vegyen-e, vagy kettest. A nő közben üresen mosolygott mögötte.
– Kettest – gondoltam magamban – Akkor még vontatnod sem kellene.

Utána közelebb mentem és észrevettem, hogy a férfinak hiányzik az egyik lába. A nőröl meg kiderült, hogy a lánya és csak kedveskedni akart neki.
Én pedig a fejem búbjáig elszégyelltem magam.

Délután négykor indultunk tovább. Az már látszott, hogy a kétórás küzdelem a hullámokkal kivett mindenkiből annyit, hogy maradt a közelebbi cél: Zamárdi. Kikötöttünk, egy mohától erősen iszamos fa sólyán kivonszoltuk a hajókat. Irány a recepció. Útközben már válogattunk is, hogy melyik bungalót kérjük ki. Ehhez képest durván leesett az állunk, amikor a recepciósként tevékenykedő biztonsági ember közölte, hogy bungaló, az nincs, mert az összes ki lett adva. A déli parton. Amikor itt szeptember első hetében szélsebesen kipusztul minden élet. Elég nehezen emésztettük meg az ordítóan kamu választ, de nem tehettünk semmit. Maradt a sátor.
Meg a sátorhely keresés. Nézegettük a vízpartot, ugyanis ott is voltak parcellák. Márpedig a Balaton egyik legszebb látványa éjszaka Zamárdiból Tihany és a Füredi öböl.

– Ez itt pont jó lesz – böktem rá az 1-es jelű parcellára.
– Itt akartok aludni? – érdeklődött bele a társalgásba egy éppen kicuccoló horgász.
– Ja. Mivel az összes bungaló foglalt.
– Volt bőr a képükön ezt mondani?
– Volt.
– Hülyeség. Vasárnap zár a kemping. Már lelégtelenítették az összes bungalót, azért nem akarják újranyitni.
– Akkor mondhatták volna azt is.
– Hát, ja. Viszont itt ne aludjatok, ez nem jó hely.
– Miért?
– Szeles. Szúnyogos. Meg itt fogunk horgászni.
– Csak nem rángatjátok olyan hangosan a halakat!
– Háát, többen is leszünk. Meg inni is fogunk – szerénykedett.
– Aha. Értettük.

Szerencsére Justin makacs volt és hozott kiskocsit. A makacsságra azért volt szükség, mert Péter a túra előtt teljes erőbedobással próbálta lebeszélni róla. Nem sikerült. Mondanom sem kell, a négy szállásból háromnál a hős trolley mentette meg a napot. Itt is. Ugyanis miután a kajakcipelés megoldódott, bátrabban kerestünk beljebb is parcellát – minél távolabb az udvarias, ám hamarosan lerészegedő horgászoktól – így végül befészkeltük magunkat egy bezárt, de még külső asztalokkal, fedett terasszal rendelkező kocsma mellé. Felvertük a sátrakat, berendezkedtünk, kiültünk vacsorázni, utána rágyújtottam… és ebben a pillanatban eredt el az eső. Mindenki pánikszerűen elrohant beszedni a szárításra kiakasztott ruhákat. Én nem, mert egyrészt szivarozás közben nem csinálunk mást, másrészt úgysem számítottam rá, hogy reggelre meg fognak száradni. Az eső egy idő után elállt, de ezt a trükköt egészen sokáig játszotta. Esett egy félórát, aztán pihent. Esett két órát, pihent. Nem aszisztáltunk neki sokáig, mentünk aludni. Holnap erős nap lesz, a ma kihagyott kilométereket valamikor vissza kell pótolni.

2014.09.06; szombat
Zamárdi – Alsóőrs

  • Távolság: 42,5 km
  • Idő: 9 óra 45 perc
  • Térkép: Endomondo

Nem ez volt a kedvenc reggelem. Az eső reggel hétre szedte össze magát annyira, hogy kilencig egyfolytában képes legyen esni. Ez volt a reggeli pakolásunk időtartama is. Nem túl kellemes szakadó esőben sátrat bontani, vízálló zsákokba pakolászni, úgy, hogy kincsként óvtuk a maradék száraz ruhánkat. Azaz rögtön kora reggel magunkra kapkodtuk a hideg vizes, durván kemény szagú neoprén cuccokat. Levonszoltuk a kajakokat a vízhez, rezignáltan vettük tudomásul, hogy a szél ugyanolyan erős, a víz ugyanúgy hullámzik, mint tegnap. De Orsolya nem a rossz időtől elkeseredve akart véget vetni az életének, egyszerűen csak elfeledkezett a vastag moszatrétegről, így amikor rálépett a sólyára, leszúrt néhány Rittbergert, mielőtt beletoccsant a vízbe. Mindenki mosolygott, egyedül én nem. Ugyanis elfelejtettem bekapcsolni a fejkamerámat. Másodiknak én toltam be a kajakot, és a fene tudja, hol bambultam el, de ugyanúgy megcsúsztam a moszaton. Csakhogy az utolsó pillanatban sikerült beleakasztanom a térdhajlatomat egy vasrúdba, így néhány bravúros pörgés után elegánsan letekeredtem a korlátról. Mintha direkt csináltam volna. Kaptam néhány elismerő megjegyzést, célozgatva az esetleges rúdtáncosnői múltamra, de szerintem csak írigykedtek.

Aztán hullámderbi. A nap másolta a tegnapit. Közel 4-es szél, ugyanúgy két órán keresztül szórakoztatott bennünket, ugyanúgy 4.4.5 km/h sebességgel vánszorogtunk, ugyanúgy lógó nyelvvel. Csak éppen ma már nem volt opció a rövidítés, ma már le kellett tolni a hosszú távot.

Siófok környékén osszefutottunk az élménykajakos brigáddal. Nekik az az élmény, hogy egy nap alatt végigevezik a Balatont. Hosszában. Kenesétől Keszthelyig. Egyikük régi ismerős a korábbi Balaton karikáról, Túri Attila, a másik pedig, Gábor, szaktárs/igazgató úr (nem kívánt törlendő), szintén a Keszthelyi Yacht Klubból. Dumáltunk egy kicsit, pontosabban ők dumáltak, mi lihegtünk, aztán mindenki ment a dolgára. Nagyjából megbeszéltük, hogy a holnapi ebédnél találkozunk Tihanyban.

A mai ebéd a kenesei strandon lett volna, de nem bírtuk odáig, kikötöttünk a Honvéd üdülőben. Éppen valami népes party volt, egy csomó emberrel. Egy csomó khmm… furcsa emberrel.

– Te, ez olyan, mintha a szellemileg visszamaradottak bálján lennénk – jegyezte meg Péter, miután visszajött a sétáról.
– Helyes – nyugtáztam, miközben próbáltam életet lehelni a végtagjaimba – Ha ez a retardáltak bulija, akkor itt a helyünk.

Tényleg az volt. Valakik szerveztek ezeknek a balszerencsés embereknek egy nagy összejövetelt, ők pedig boldogan sportoltak, vetélkedtek, ökörködtek egymás közt. Szívmelengető volt látni a jókedvüket.

Még mindig másolva a tegnapi napot, megint négykor indultunk tovább. Csak éppen a tegnapi 9 kilométer helyett még 17 várt ránk. Ehhez képest a Fűzfői öblöt meglepően szabályosan vágtuk le, körzővel-vonalzóval sem lehetett volna jobban megszerkeszteni az útvonalat. Én még vetettem egy pillantást a távoli dombokon a vegyiművek épületeire, egy kicsit nosztalgiáztam is, ezzel persze jól el is telt az idő, fogyott a táv.

Alsóőrs, Európa kemping. Kihúzkodtuk a hajókat, Péterrel elmentünk a recepcióra. Tanulva a tegnapi napból, ma már reggel megrendeltük a mobilházat.
– Tessék uraim, itt vannak a papírok – adta át a stócot a recepciós.
– Kilences faház!? – hördült fel Péter, miután egy gyors pillantást vetettünk a térképre – Arról volt szó, hogy vízhez közeli házat kapunk!
– Khmm, legyen kedves fordítsa meg a lapot – javasolta udvariasan a hapi.
– Aha! Hatos. Az már jó. Köszönjük.

A kiskocsival felrángattuk a kajakokat, a vízes sátrakat gyorsan szanaszét teregettük, zuhany, átöltözés.

– Én meghaltam – közölte Justin, amikor lehuppantunk a műanyag székre.
– Hát, én se tudnám levenni most a könyvet a felső polcról – értettem egyet.

A magam részéről annyira fáradt voltam, hogy vacsorázni sem volt kedvem. Ittam egy sört, letoltam egy szivart és már mentem is aludni. A többiek sem húzták nagyon az időt.

Azért látszott, hogy az északi parton vagyunk. A délin ilyenkor már csak csend és hullaszag van, az északin viszont még bőven volt élet: hajnalban két erősen részeg kompánia is elvonult a házunk mellett. Kicsit féltem is, hogy valamelyiknek eszébe jut elvinni a kajakokat egy kis vizes ökörködésre, de valószínűleg észre sem vették.

2014.09.07; vasárnap
Alsóőrs – Balatonakali

  • Távolság: 23 km
  • Idő: 6 óra 30 perc
  • Térkép: Endomondo

Reggelizés közben vettük észre, hogy itt járt Mr. Fasz. Ez valami annyira gyönyörű példája annak, hogy habár a technika fejlődik, de az alapvető emberi tulajdonságok nem változnak. Maximum adaptálódnak. Régebben ugye az volt, hogy a szerelmespár andalgott az erdőben, majd a romantika csúcspontján a fiú elővette a bicskáját és belevéste a fakéregbe, hogy itt járt Laca és Maca. Vagy a hegymászó felért a csúcsra, elővette a neoluxot és ráfújta a sziklára, hogy Kilroy was here. A mi emberünk már előrébb jár: otthon nyomtatott néhány apró matricát, azzal a felírattal, hogy Fasz, majd amerre járt, mindenhová kiragasztott egy ilyen pár négyzetcentis tag-et. Nem a technika győzi le a harcost, hanem ellenkezőleg, a suttyó tanulja meg használni a technikát. A sudribunkó örök és elpusztíthatatlan.

A két erős nap után épp itt volt az ideje egy pihenőnapot tartani. A geográfia is így adta magát, a következő kemping már kábé 50 kilométeres napi távot jelentett volna. Orsolya – aki már korábban is kiérdemelte a Különleges Partraszálló Egység (KPE) titulust (nem részletezem) – azért még belerakott egy kerülőt: visszaevezett Zamárdiba az ottfelejtett törölközőjéért. A kemping elméletileg még nyitva volt, de ma zárt. Ez vonatkozott a kocsmára is, mára már teljesen összepakolták a teraszt. Benne Orsi törcsijével. De legalább evezett egy jót. És feltehetően gyakorolta a rúdtáncot a korláton, mert innentől egyszer sem esett bele a vízbe.

Ebédszünet. Kilenc kilométer evezés után. Tükörsima vízen. Nem is igen tudtuk hová tenni a dolgot. Oké, kicsit később indultunk, de így is már fél tizenkettőkor a tihanyi strandon voltunk. (Pedig még nem is vágtuk le az öblöt, beeveztünk Füredre megnézni a nyíltvizi junior vb úszóversenyt.)
Tihany. Meleg kaja. Hideg sör. Fáradtság nuku. Nem ehhez szoktunk. Atiék ma mentek vissza Kenesére a kocsijukért, itt beszéltük meg a találkozót. Meg is jöttek, Gábort egy sokkal dekoratívabb társra cserélve. Végül 2,5 órás ebédszünet lett belőle, de ma nem siettünk. Viszont megbeszéltük, hogy a györöki sátrazós kemping helyett a Yachtklub vendégei leszünk.

A strand bejáratánál egy nehezen értelmezhető tábla: a gyerekfürdőhely melletti, homokozóként működő parton tilos homokvárat építeni és úgy általában tilos összeborzolni a gereblyézett mintát. Azaz a gyereknek tilos a homokozóban homokozni. Ha én lettem volna Mr. Fasz, erre a táblára is ragasztottam volna legalább egy cetlit. (Arról nem is beszélve, hogy rendszerint itt szoktunk kikötni, kihúzva az 50-60 kilós kajakokat a homokba.)

A Tihanyi félsziget még mindig nagy kerülő, de bőven kárpótol a szépségével és a hangulatával. Nem is erőltettük a tempót, kényelmesen, nézelődve kerültük meg. A túloldalon viszont már kegyetlenül levágtuk az öblöt, mentünk egyenesen Akali felé. Olyan négy óra körül érkeztünk meg, ami megint szokatlan volt: máskor még csak ilyenkor indultunk neki a délutáni hosszú hajrának.

És akkor hadd mutassak be egy újabb archetipust: Jürgent, a partról nagy arcú, alkoholista horgászt. Akaliban, a kemping strandján(!) kerestük a kiszállóhelyet, amikoris Justin nem vette észre a partra kirakott horgászbotokat és beleakadt az egyik damilba. Kézzel kiakasztotta, majd csorogtunk tovább. Nem úgy Jürgen. Amint észlelte, hogy valaki hozzáért a damiljához, kiszaladt a partra és levágott egy merev hisztit. Mit mondjak, kész szerencse, hogy a szüleink nem hallották, mert elkeseredtek volna, micsoda szörnyszülöttet nemzettek. A legviccesebb az a rész volt, amikor azért óbégatott, hogy itt van ez a nagy tó, miért kell nekünk pont az ő horgászbotja körül evezgetnünk. Az meg sem fordult a fejében, hogy strandon horgászik, nekünk pedig foglalt lakókocsink van, kábé 50 méterre attól a helytől, ahová kitelepült. Aztán kiszálltunk mindannyian a partra, a hapi meg egyből kussba vágta magát.

Egyébként tényleg érdekes, hogyan változik tájegységenként a horgászok kultúrája. Egyértelműen a Balaton mellett vannak a legbunkóbbak. Szemesnél például mindig beszólnak. Mindig. Függetlenül attól, mekkora ívben kerülöd a mólót. Ehhez képest a Soroksári Dunán nekem sohasem volt bajom a horgászokkal. Pedig akadtam bele ott is damilba, szépen visszatolattam a horgászig, a hapi kiakasztotta a damilját a kormányból, elnézést kértem, aztán ennyi. A legnormálisabbak viszont a Tisza-tónál vannak. Egyszer hosszú percekig udvariaskodtunk, hogy én menjek-e kerülő csatornán, vagy ők húzzák-e ki inkább a damilt.

A már megszokott módon felrángattuk a kajakokat a bungalóhoz, néhányan újra kiteregették a sátrat, hadd szellőzzön, pakolás, tisztálkodás, kocsma. Nem mondhatnám, hogy elfecséreltük volna a pihenőnap hátralévő részét, sör és pizza mellett beszélgettünk estig, nézegettük a térképet, a háttérben ment a válogatott focimeccs, szerencsére nem láttuk, majd este visszasétáltunk a házhoz és szunya.

2014.09.08; hétfő
Balatonakali – Keszthely

A nap mondata:
“Uram, Önnek lekonyult a halálsugara!”

  • Távolság: 43,5 km
  • Idő: 9 óra 10 perc
  • Térkép: Endomondo

Megjött a tegnapi nap böjtje. Pontosabban… azzal, hogy az estét áttettük Keszthelyre, hozzácsaptunk a mai távhoz 9 kilométert, melyet persze visszanyerünk holnap, amikor zárjuk a túrát. Csak hát ettől a mai nap még igencsak hosszúnak ígérkezett.

Tartozom a tegnapi sztoriból annyival, hogy nem csak Jürgen áztatta a madzagját a parton, hanem ott volt Gábor is, egy totyogós, kedves horgász bácsika. Nem mondom, hogy színjózannak tűnt, de ő volt az antitézis. Szélesen köszöngetett, kedvesen eltársalgott velünk. Reggel Jürgen szólt – no, nem nekünk, hanem Gábornak – hogy húzzuk már ki az öreg gumicsónakját a vízből. Ezt valahogy kiszenvedtük, kaptunk is ajándékba egy pillepalacknyi vörösbort, bár az öreg szemmel láthatóan zavarba jött, amikor megkérdeztük, milyen bor is ez. Mindegy, elvittük. Jó lesz még valamire.

Révfülöpig meglehetősen unalmas volt az út, már ha lehet ilyet mondani a Balaton partján. Elhangzottak bizonyos célzások a gyerekvárossal kapcsolatban. Orsolya közölte, hogy immár Új Nemzedék Központ a neve, amin én felhúztam magamat, mert hogyhogy nem szerepel benne a ‘Nemzeti’ kifejezés, Péter szerint viszont már így is eléggé hitlerjugendes, nem kellene tovább fokozni.

Balatonszepezd környékén álltunk meg nézelődni egy kicsit Péterrel. (A másik két, besózott seggű kajakos szokás szerint valahol a horizonton tepert.) Láttunk egy csinos kastélyt nem messze a vízparttól. Úgy elképzeltük:
– Jean, állítsa elő a sárga kajakomat fél óra múlva a kikötőbe!
– Igenis, Uram – hajol meg Jean, majd beleszól a belső telefonba: – Zsorzs, az Úr kajakozni óhajt. A sárga kajak legyen félóra múlva a kikötőben.

Ahogy Justin mondta, az északi part sokkal szervezettebb, tíz kilométerenként van egy kiszögelés. Az elsőnél, Révfülöpnél ittam is egy sört, majd megláttam, hogy egy kicsit távolabbi kikötőben éppen a Helka forgolódik, így harsány csatakiáltással utánavetettem magamat. Nem tudom, más hogyan van vele, nekem még mindig a világ egyik csodájának tűnik, hogy az a hajó, mely egész fiatalságomban egy szárazföldre vontatott kocsmaként funkcionált – és amortizálódott – Füreden, újra vízretehetővé vált, sőt, beépült a rendszeres hajóforgalomba is. Sikerült még éppen elkapnom a kikötőben, bár szemmel láthatóan nem értettük meg egymást. A hajó farral jött ki, majd fordult 180 fokot, én viszont olyan közel mentem hozzá, amennyire csak lehetett (ugye a gopro az ultrawide látószögével), egész biztosan bele is zavartam a manőverébe, mert amikor mellémentem és felintegettem a kormányosnak, csak a fejét csóválta, hogy milyen emberek vannak. Így utólagosan is bocs, de hát mégiscsak a Helka forgolódott mellettem, mindenképpen szerettem volna, hogy rajta legyen a Karika videóján.

Badacsonyban kötöttünk ki, a kikötő melletti strandon. Már messziről sejtettük, hogy meleg kajában lesz részünk, ugyanis valaki éppen az Ohio dallamát törte kerékbe. Azaz valahol zenés szórakozóhely működik. Retró büfé. Megtaláltuk, rendeltünk, leültünk. A zenész jó fej volt, előkapta a repertoárból az összes vizicsónakos slágert és helyben átköltötte kajakos verzióra.

Eveznék, de nem bírja a karom,
Eltörött az evezőlapátom,
Kis kajakom nem halad előre.
Isten veled kedvesem, örökre.

Cool. Mintha látott volna minket tegnapelőtt reggel.

A zenés ebéd után visszaültünk a kajakba. Egy milf-gyanús anyuka éppen a porontyával együtt próbált beleóvatoskodni a vízbe.
– Nyugodtan be lehet jönni, nem hideg – próbált segíteni Péter.
– Aha. De te sem puszta seggel ülsz benne – húzta el a száját az anyuka.

Badacsony után jó hosszú szakasz jött, itt valami hiba csúszott a tervezésbe, mert a györöki kiszögelés 13 kilométerre esett. De még ennyit sem tettünk meg, amikor társaságot kaptunk. Egyfelől Ati kievezett elénk, másfelől meglátogatott minket Endre. Attiláról már írtam, Endréről viszont nem.
Endre tanítvány és dummy is egy személyben. László tanítványa.
És akkor most beszéljünk Lászlóról. Minden udvariaskodás nélkül, tudomásom szerint jelenleg László a legtechnikásabb magyar túrakajakos. A nyarait rendszeresen Cornwall-ban tölti, ahol a szakma nagyjaival – értsd, kötöznivaló, elmebeteg öngyilkosjelöltekkel – krosszoznak fel-alá a mindig viharos óceánban, a tömérdek szikla között. Amennyire tudom, jelenleg az EPP 5-ös szint (Black Paddle) minősítésért küzd, aminél már nincs feljebb. Persze ehhez kell egy társ is, akit gyakorlásképpen rendszeresen menteni kell, különösen extrém körülmények között. Itt jön be a képbe Endre. Aki ugye egyfelől tanítvány, másfelől pedig mentendő alany. Akkor szoktak kimenni gyakorolni, amikor fellövik a kettes viharjelzést. Az alatt ugyanis nem eléggé extrémek a körülmények. Mindenesetre eddig működik a kapcsolat, Endre még él. És élvezi is. Saját állítása szerint.
Megjegyzem, a napokban mennek ki hármasban – László, Justin és Endre – Bretagne-ba. Valószínűleg Lászlónak gyakorolnia kell a kettes mentést is extrém körülmények között.
Még mindig a megjegyzések rovat. Az első Balaton Karikában eredetileg László is részt vett volna, de egy szervezési baki miatt lemaradt. (Valójában nem akartuk, hogy állandóan kimentegessen minket.) Később kitalálta, hogy egyedül kerüli körbe a tavat. 24 óra alatt. Ez nem sikerült neki, mert a vízen bealudt. Így ugyan körbeért, de kicsúszott a 24 órából. Még próbálkozik.

Vissza a Balcsihoz. Györöknél szigetet alakítottunk, dumáltunk. Főleg Ati sztorizgatott. Utána kimentek a strandra, valószínűleg jégkrémért. Ekkor már késő délután volt, ilyenkor már nem szeretem húzni az időt, meg úgyis én voltam a leglassabb, így inkább elindultam a Yacht Klub felé. Végülis tíz perccel értem csak be hamarabb a többieknél.
Itt végignéztük a kajaktárolót, utána Ati feltakarította a kicsorgott nyálakat. A szokásos pakolás, tisztálkodás, majd… kocsma. A Klubnak saját büféje van, ahol már vártak egy nagy bogrács frankfurti levessel meg egy nagy tál hűtőmaradékkal. Jó sokáig elsörözgettünk.
Részlet.
– Akkor most mi is van a benzinfőzőiddel? – kérdezte Péter Orsolyától.
– Hát, jött az a debil fazon a fórumon, elkérte mindkettőt, hogy majd összerak belőlük egyet, a maradék alkatrész meg az övé lesz. Aztán eltűnt. Fogalmam sincs, hol keressem.
– Várjál. Szóval akkor annak a fazonnak most van ingyen két benzinfőzője és szerinted ő a debil? – vetettem közbe.
És ilyesmik. Mindenesetre jót dumáltunk, nagyokat vigyorogtunk. Bár nem sokáig, azért erős nap volt ez is. Alvás.

From Kajak

Ez itt fent konkrétan az én szobám volt, de a többieké is hasonló luxust képviselt. Ezt csak azért írom, hogy a Yachtklubot még véletlenül se valami puccos helyként képzeld el. Sokkal inkább az otthonos jelző illik rá. Mint az otthoni, kinyúlt, de kényelmes melegítő. Lehet, hogy ki van szakadva a lába között, de odahaza kit érdekel? Itt is, a szobákban pállott a levegő, leginkább bútorraktárhoz hasonlítanak, az épületek körül néhol roncstelepek terülnek el (az egyik sarokban láttam egy katonai rocsót is), de mindez azt jelenti, hogy a telep él. Használatban van.

From Kajak

A büfé.
Ja, jut eszembe. Az ajándék bort otthagytuk a kocsmáros Áginak. Megkóstolta, fintorgott, majd azt mondta, fröccsnek jó lesz. Végülis, minden a helyére került.

2014.09.09; kedd
Keszthely – Fonyód

  • Távolság: 31,5 kilométer
  • Idő: 6 óra 20 perc
  • Térkép: Endomondo

Igazán laza napnak néztünk elébe. A táv kényelmesen teljesíthető, a korábbi Karikáktól eltérően a vihar sem hajtott előre. A víz tükörsima volt, kaptunk ugyan egy enyhe szembeszelet, de még ez is jól esett, mert hűtött.
Ati a Zaláig elkísért minket, fel is eveztünk, sőt, át is óvatoskodtunk a zsilipen. Jó nagy vasdarabok vannak a vízben, ráadásul sodrás is akad odabent, elsőre ijesztőnek tűnt, de messze nem volt olyan veszélyes. Túl sok minden nincs mögötte, kábé ötven méterre már tényleg le van zárva a folyó.

Az utolsó napon sűrű pára terítette be a tavat. Volt némi hangulata, bár jobban örültem volna, ha tiszta az idő. Maga a Keszthelyi medence is szép, de a pálmát Badacsony és a környéke viszi el. Ha látszik belőle valami. A Zalától ráirányítottuk a GPS halálsugarát vonósugarát Fonyódra és mentünk vakon, mint görög szárnyashajó a radarral. Ebédelni egy eldugott, de hangulatos öbölben ebédeltünk Balatonberény környékén, majd kényelmesen hazacsorogtunk.

Pakolás, tisztálkodás (slag a kert végében), kajakpucolás, végül a szokásos búcsúpizza a fonyódi kikötőben.
Megvolt. Harmadjára. És még nincs vége. Jövőre már kitűztük az új pályát: Balaton Végtelen néven.

Az eddigi történet

  • Balaton Karika I: rapid kör, 3,5 nap, öböllevágásokkal, az óramutató járásával megegyező irányban.
  • Balatonkarika II: lassú kör, 5 nap (1 viharnap), az összes öböl nádasig kinyalva, az óramutató járásával megegyező irányban.
  • Balatonkarika III: kényelmes kör, 5 nap, öböllevágásokkal, az óramutató járásával ellentétes irányban.

Giccses képek rovat

From Kajak

Zamárdi naplemente

From Kajak

Keszthelyi vitorláskikötő éjjel

Track-ek:

This entry was posted in Kajak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *