Category: Világmegváltás

Hogyan is dolgozzuk fel a gyászt? Az alábbi fázisokat szokták megemlíteni:

Sokk

Kontrolláltság

Tudatosulás, az érzések kavalkádja

Elfogadás

Feldolgozás, az élet újraszervezése

– link –

Emellett létezik még az előgyász is.

“Az előgyászt „megelőlegező, előzetes, anticipációs”, azaz előre vetített gyászként is emlegetik. Összetett jelenség. Arra mutat rá, hogy gyászfolyamatról beszélhetünk már olyan helyzetekben is, amikor még nem lehet biztosan tudni, hogy bekövetkezik-e a veszteség, csupán a fenyegetettség veszélye áll fenn.”
– link –

Természetesen előgyász nem csak egyéni szinten létezik, hanem társadalmi szinten is. (Sőt.) Erről szól ez a cikk, ahol az előgyászt az egyre nagyobb valószínűséggel bekövetkező klímakatasztrófa okozza. Az írást érdemes elolvasni, sajnos ez is elég reális levezetés, hasonlóan a Gelencsér András által korábban belinkelt interjúkhoz, vagy éppen ehhez a Szathmáry Eörs interjúhoz.
De nem csak ez van. Ugyanilyen előgyászt érezhetünk az ország tönkretételével kapcsolatban is. A mechanizmus kisértetiesen azonos: vannak rövid látókörű erők, amelyeket nem érdekel semmi, csak a jelen pillanat, annak gazdagsága, hogy az a hatalom, ami reggel megvolt, meglegyen este is, aztán holnap meg majd csak lesz valahogy… aztán van egy közömbös/ostoba tömeg, mely eltűri ezt az egészet és vannak, akik látják, mi lesz ebből, de tehetetlenek. Az utóbbiakat nevezhetjük Kasszandráknak, Adamo Purcell-eknek, Orgon családjának, mindegy is, a lényeg, hogy az előgyász állapotában látják a bekövetkező katasztrófát, de tehetetlenek… és valamit kezdeniük kell a helyzettel.
A rossz hír, hogy már nem sokat lehet tenni. A tragédia még nem következett be, de a folyamat már túl van azon, hogy visszafordítható legyen. Akár egy közeli rokonodról derül ki, hogy szklerózisos és eljárkálsz hozzá beszélgetni, kártyázni, de tudod, hogy egy év múlva már élő roncs lesz belőle… akár látod, hogy egy ország vezetése önző okból a tömeg éljenzése közepette teszi tönkre az országot… akár azt látod, hogy a pillanatnyi profit mohó hajszolása miatt odadobjuk a világot… hogy a rokon hamarosan meghal, az ország hamarosan szemétdombra kerül, az emberiség pedig nagy eséllyel belátható időn belül kipusztul.

Nem tehetsz semmit ellene.

Az egyetlen dolog, amit megtehetsz, hogy amíg megéled a fentieket, mented a saját mentális egészségedet. Azaz nem hibáztatod magad, nem dühöngsz… elengeded. Mint ahogy a gyász feldolgozási folyamata is végződik (feltéve, hogy nem akadsz meg a düh, a szorongás, a harag fázisában): elfogadod, feldolgozod.

Lassan már a gyerekeid is felnőnek, úgy gondolod, hogy végre viselkedhetsz ösztönösen, nem kell állandóan példát statuálva nevelned.
Tévedés.

Egy apró jelentőségű, aprócska szituáció.
Megy a nagyüzem a konyhában, a lányok megállás nélkül szorgoskodnak a következő nagy ünnepre, készül a leves, a marhasült, a sós rágcsálnivalók, a torta.
Te, mint felelősségteljes apa, hogyan sétálsz be a konyhába?

1. verzió
– Sziasztok, jajdejó, mi készül itt?
– Húsleves, marhasült, pogácsa, Eszterházy torta.
– Azannya, jajdejó! És mi lenne, ha lecsippentenék egy pici sarkot ebből a főtt marhahúsból? Ugye szabad?
– ?
– Jaj, köszönöm, nagyon kedvesek vagytok!

2. verzió
– Mi van, csibék? – sétál be vidáman a családfő.
– Mi lenne? Dolgozunk.
– Remek! – vigyorodik el az apa, majd letör egy darabot a főtt húsból – Ez igen, pont finom!
– Ugye! – vigyorognak vissza.

Érzed, ugye? Az első verzió – habár teljesen korrekt és udvarias – de egy gyenge, határozatlan apát mutat. A második meg egy alfahímet, amilyennek egy apának lennie kell. Amilyet a család elvár. Ha ilyen vagy, annak mindenki örül és persze, hogy elnézik, ha torkoskodsz egy kicsit.
Az első eset… az kényelmetlen, mondhatni kínos.
Nem ezt várja tőled a család.

Nincs a világon unalmasabb dolog, mint mások álmait olvasni. Már régen leszoktam arról, hogy akár csak magamnak is lejegyezzem, de ezt most röviden leírom, mert elgondolkodtató. Mármint nem az álom, hanem az utóélete.

Szóval. Az álom Isztambulban játszódott. A többiek még aludtak, én lementem reggel a sarki kisboltba reggelit vásárolni. A pékség részen láttam meg két darab ínycsiklandozó mákos bagettet. Nagyon rákívántam. Egy ember állt előttem, aki meg is vette az egyiket. Hmm. Nem baj, elég lesz egy is. Az eladó már hozzám is fordult, éppen kezdtem volna mondani, mit szeretnék, amikor nyílt a bolt ajtaja és hangos üdvözléssel valami haver érkezett. Az eladó arca is felragyogott, miközben üdvözölte. Hangosan váltottak pár szót, az eladó kérdezett valamit, a haver rámutatott a pultra, az eladó odaadta neki a maradék bagettet, lelkes integetések, harsány búcsúzások után az idegen kiment, az eladó pedig hozzám fordult, hogy akkor mit is szeretnék?
Ennyi volt az álom. Felriadtam, és mint egy rémálom után, hosszú-hosszú ideig nem tudtam visszaaludni. Akkora frusztráció volt bennem, hogy hiába forgolódtam, nem jött álom a szememre. Pedig az egész nem történt meg, csak az agyam, a fantáziám játszadozott velem… kihasználva, hogy az álmot valójában megélem.

És akkor megint egy rovátka Harari neve mellé. Ő fejtette ki, hogy az emberiség nagy ereje nem a munka, nem a hátrafelé álló hüvelykujj, hanem a fantázia. Kitalálunk egy nem létező világot, ami még tán rendben is lenne, de utána ebben a nem létező világban élünk, ami azért már annyira nem frankó. Rengeteg ilyen kitalált, de nem létező világ van, jelenlegi életünk nagyjából 95 százaléka ezekben a kitalált világokban zajlik, lásd vallás, politika, művészetek. Egy nagy hatású műalkotás, egy vallási dogma, egy divathullám, egy vérrel-verítékkel keresztülvert állami propaganda, mindez a fantázián, a normákon, a megfelelési kényszereken keresztül képes teljesen új kereteket adni az életünknek.
Próbáld meg ugyanezt egy macskánál. Nem fog működni.

Egyszer csak rájössz, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel is képtelenség mindenkit boldoggá tenni… ellenben minimális munkával is könnyen fel lehet b@szni mindenki agyát. Ha arra gondolsz, hogy a lényeg a hatásgyakorlás, hiszen az mutatja meg, hogy létezünk… nem nehéz a választás.